Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
A közöny ingoványában...
Perzsi.• 2021. augusztus 8. 16:17 • olvasva: 155
Nem én.Nem én vagyok közönyös. Ma, szombat, július 31-én, segélykérésre lettem figyelmes. A konyhában időztem, a főzeléket tettem fel.Egy eddig nem hallott panaszos sírásra figyeltem fel. Egy kutya sírt. Szakaszosan fel-felsírt, majd abbahagyta. A hangja nem félelemről, nem testi fájdalomról árulkodott. Rossz érzésem támadt.. A hang azt üzente, segíts! Segíts, baj van! Általában jól diagnosztizálok.Egy anya is tudja, miért sír a csecsemője. Én is ismerem a kutyákat. Az az érzésem támadt, vagy egyedül hagyták, de nem felelőtlenségből, hanem egy előre nem látható ok miatt, s ez megrémiszti a kutyát, a másik opció: nem ébred fel a gazdi! Az utóbbira tippeltem. Mivel a gerincem olyan állapotban van, hogy le még csak lemegyek a lépcsőn, de fel már nem bizos, nem tudtam utánajárni a hang forrásának. Segítséget kértem egy városi csoportban. Miért? Mert tudom, hogy a rendőrök kevesen vannak, s amúgy is ilyen "csippcsupp" ügyekkel... A posztomban leírtam, hogy remélhetőleg lakik valaki a környéken, aki helyettem is tud információt szerezni. Sajnálatos módon, le kellett írnom, trollok kíméljenek. Nem kíméltek. Segítségnyújtás helyett jöttek, jönnek a kritikák.Nem sajnálom, hogy ilyen vagyok. Nem sajnálom, hogy belső indíttatásból úgy érzem, figyelnünk kell, hallanunk kell a segélykiáltásokat. Ilyen voltam, s remélem, maradok. Ilyen voltam már azelőtt is, hogy a szembe szomszédom meghalt. Infarktust kapott. Elvonszolta magát a bejárati ajtóig, ami zárva volt. Már nem volt ereje kinyitni. Csak nyöszörgött. A temetés után kérdezte meg tőlem a neje, nem hallottam, hogy nyöszörög? Nem, nem hallottam. De az érzést,hogy segítségért nyöszörgött, s én nem hallottam, sosem felejtem.Hiába tudom, hogy 4 csukott ajtó volt közte, és köztem.Az ő bejárati ajtaja, az én lakásom bejárati ajtaja, a nagyszoba ajtaja, és a háló ajtaja. Mint ahogyan nem felejtem azt sem, hogy az ablakom alatt álló fényes, rozsdabarna autó anyósülés felöli ajtaja órákig tárva volt. Mivel környezetem kinevetett, hogy jelenteni akarom a rendőröknek, vártam. Vártam, s az ablakból figyeltem, mi történik. Sokan elmentek mellette. Nézegették, mutogattak rá, de mást nem tettek. Mikor úgy ítéltem meg, túl közel mennek hozzá, kidugtam a fejem az ablakon. Ez visszatartó erő volt. Közben felhívtam a rendőrséget. Még jó 45 perc kellett, mire az autó tulajdonosa előkerült. Nem vártam köszönetet. De megvetést, haragot sem, amit tőle kaptam, mert felhívtam a szerveket. Nem is tudom mit kellett volna tennem? A környék több száz lakását végigjárni?
Száz szónak is egy a vége.A negatív tapasztalataim ellenére tovabbra sem vagyok hajlandó a közönyösség ingoványába süllyedni.
Perzsi.2021. augusztus 9. 09:20
@Mikijozsa: Az életet tisztelni kell , legyen az kutyáé vagy emberé. Azonban a történetedet olvasva... tudom milyen lent azaz kaptam belőle ízelítőt. A lenti körülményeket még a bányászok sem szokták meg soha. "Otthonosabban", tapaszraltabban mozognak lent, mint egy átlagember de.. Szóval Mikibá köszönöm, hogy ilyen vagy. Keresztapám bányamentő volt, de sisem beszélt a munkájáról. Hiába faggattuk. Azt mondta, nem gyereknek való. 18 éve nem él. Keresztanyámat próbáltam szóra bírni, de azt mondta, otthon sem beszélt a munkájáról Mégegyszer köszönöm Mikibá!
Perzsi.2021. augusztus 9. 09:13
@Angyalka73: Tökéletesen megértelek Melinda. Nem volt könnyű életem. Sehogy, vagy alig kaptam segítséget. A hitem megingott az eemberekben de még küzdök. Miért? Amikor segítségre volt szükségem, segítséget kértem ( félve és nehezen), akkor szinte kivétel nélkül azt a választ kaptam:de hisz te olyan erős vagy, mindig az voltál!Megoldod ezt is. Először meglepődtem. Tényleg ilyennek látnak, hisznek? Aztán mikor egy olyan ember mondta,akiről lerítt hogy csak hárításként mondja, mert lusta segíteni,(vagy esze ágában sem volt, tán még örült is, hogy kiszolgáltatott lettem) akkor elgondolkodtam. Gyomorszájon rúgás volt. Azóta még inkább igyekszem nem kérni segítséget. Vagy mególdódik a probléma vagy úgy marad. Valószínű ez is közrejátszik abban, hogy én nem lettem közönyös mások problémája iránt. Szomorúan, megdöbbenve és félelemmel nézem a mai világot. Ha szeretnéd, bármikor szívesen beszélgetek veled, és köszönöm, hogy olvastál.Legyen szép napod!
Perzsi.2021. augusztus 9. 09:01
@negyvenkilenc: Köszönöm. Valóban nem vártam köszönetet. Elég lett volna, ha egy mosolyt, vagy örömet, megkönnyebülést látok az arcán. Ehelyett ideges volt, mert a szerv kereste fel. Remélem velük legalább normális volt.Köszönöm, hogy olvastál.
Mikijozsa2021. augusztus 9. 08:19
segíteni kell ha az ember segélykérést hall, nem maradat közömbös, egy fiatal kezdő vájár gyerekre ráomlott a szén, elszaladtak mellőle én maradtam, kivájtam a szénből a körmeim majdnem teljesen lekoptak de nem éreztem fájdalmat, odajött még egy öregebb is ketten vettük a ki a többi veszélyzónán kívül leste mikor döglünk meg, hát ilyen az élet, mit lehet tenni ellene? tod ez az az evolúció, hogy ki marad életben, hát nem a legerősebb, ez duma, hanem a legközönyösebb, legalábbis úgy tűnik, de talán mégse...
Angyalka732021. augusztus 8. 23:39
Kedves Perzsi! 'Negyvenkilenc'-poetbaráttal értek egyet, ami a segítségnyújtást illeti. Úgy tűnik, ez ma már nem divat, segíteni másokon. Tudod, ha nagyritkán ilyen helyzetbe kerülök én is, azt érzem, már visszafogom magam, és ha azt kérdezed most , hogy miért?? Mert én kezdek csalódni a magánéleti dolgaim körül. Tehát most már azt látom, hogy nekem sem segít senki, és felőröl a gond, a bánat...
Csak ennyit szerettem volna dióhéjban elmondani. Üdv., Melinda
negyvenkilenc2021. augusztus 8. 21:47
Jól teszed! Én is arra bíztatnálak, maradj figyelmes! Sokszor jól jön a segítség. Azért az autó tulajdonosa helyében megköszöntem volna a segítséged, magára kellett volna haragudnia a könnyelműsége miatt.