kedvencek

Ezen nem lehet segíteni. Vannak az életben pillanatok, amikor menthetetlenül egyedül vagy. Ilyenkor hiába van társad, hiába van családod, hiába vannak barátaid: egyedül vagy. Bizonyos kérdéseket egyedül kell megoldanod, senki nem segíthet rajtad, senki helyetted el nem végezheti. Kifejezhetem ezt úgy is, hogy vállalnod kell valamit az életből, valami kockázatot, valaminek a felelősségét, egyedül, a magad erejéből.
Amikor döntened kell, hogy valami jó-e, vagy rossz. Helyes vagy helytelen. Szép vagy csúnya. Amikor döntened kell, hogy jobbra térsz vagy balra fordulsz. Ilyenkor nem segíthet rajtad senki.
Még csak azt sem teheted, hogy valamilyen félmegoldással elhalasztod a döntést.
Kikerülöd. Vagy úgy teszel, mintha nem vennéd észre, hogy döntened kell.
Döntened kell.
Ezen nem lehet segíteni.
És egyedül vagy.
Öregek, bölcsek, papok, filozófusok sok mindent tanácsoltak már Neked erre az alkalomra.
Mondták, hogy ösztönöd indítása szerint azonnal és gondolkodás nélkül cselekedj. Mondták, hogy zárkózz be négy fal közé, étlen, szomjan és töprengj napokig. Azt is mondták, hogy ostorozzad magadat ilyenkor, mert a szenvedés megtisztítja a látást.
Én nem vagyok sem filozófus, sem pap. Még csak öreg sem vagyok. Így hát egészen egyebet mondok Neked:
Eredj ki az erdőre.
A mezőre, a folyó mellé, vagy föl a hegyre. Lassan járj, hiszen egyedül vagy, nincs miért siess.
Lassan járj!

Erdő, mező, folyó, hegy.
Megteheted, hiszen ember vagy.
És amit szemed lát, valóban mind a Tied akkor. Az erdő, a mező, a folyó, a hegy. Még a napsütés is. Még a virágok is. A rigófütty és a pillangó színei.

Eredj tehát lassan, kényelmesen. Nézd meg a virágokat.
Simogassad meg a fák törzsét.
Hajolj a nyírfához és szívd be az illatát.
Hallgasd a madarakat.
Próbáld megérteni azt, amit mondanak.
És amikor már tele vagy a virágok illatával, a napsugárral, a széllel és mindennel, ami zsongva körülvesz és ami mind a Tied abban a percben, akkor gondolkozz a csodán, amit életnek, mindenségnek nevezünk. Gondolj arra, hogy sok-sok millió esztendővel ezelőtt megteremtődött az anyag és megteremtődött a sejt. Megteremtődött és céljává tette a jót, a szépet és a fejlődést. És a sejtből lett virág, állat és végül ember. A látható sejtek mellett növekszik folytonosan a láthatatlan is, amelyik a szép és jó törvényeit hordozza magában és tereli az életet a fejlődésen keresztül a tökéletesedés felé.
 Testvéred a világ. Öcséd a nyúl, húgod a margaréta. A fejlődés nagy láncolata összefűz mindenekkel.  Néha megpróbálsz ember-ésszel leszakadni erről a láncról, de csak annyi történik, hogy letérsz nyílegyenes útról, eltévedsz, hátra maradsz.
De ha meglátod és megérted a láncszemek törvényét, akkor megérted azt is, hogy soha sem vagy egyedül. Legkevésbé pedig olyankor, amikor azt hiszed, hogy egyedül vagy.

Ha eljön majd a nap, amikor már öregnek látsz, pedig még nem is leszek az,
kérlek, légy hozzám türelmes és próbálj megérteni...

Ha leeszem a ruhámat..., ha nem tudok rendesen felöltözni...
légy türelmes. Jussanak eszedbe azok az idők, amikor én tanítottalak erre!

Ha beszélek Hozzád, és ezerszer elismétlem ugyanazt a dolgot...
ne szakíts félbe...hallgass végig!

Amikor kicsi voltál, többször kellett elmondanom ugyanazt a mesét, míg el nem aludtál.

Ha nem akarok megmosakodni, sem ne szégyeníts meg, sem ne feddj meg érte...
Jusson eszedbe az a millió ötlet, amit kitaláltam, hogy rá tudjalak venni a mosdásra!

Ha látod, hogy milyen tudatlan vagyok a technikai újdonságokkal kapcsolatban,...
adj elég időt, és ne nézz rám gúnyos mosollyal...

Megtanítottalak sokmindenre...
hogy egyél jókat, öltözködj szépen...
hogy hogyan nézz szembe az élettel.

Ha néha nem emlékszem dolgokra vagy elvesztem beszélgetésünk fonalát...
adj gondolkodási időt, hogy eszembe jusson... és ha még sem sikerül megtennem, ne légy ideges...
és ami a legfontosabb, az nem a mondanivalóm, hanem az, hogy veled legyek, és figyelj rám...

Ha valaha nem akarok enni, ne erőltesd. Jól tudom, hogy mikor kell ennem és mikor nem.

Ha gyenge lábaim nem engednek sétálni...
... nyújtsd a kezed... ugyanúgy, ahogy azt én tettem, amikor te tanultál járni.

Egy nap majd megérted, hogy minden hibám ellenére, mindig a legjobbat akartam neked,
és hogy az utat szerettem volna előkészíteni neked.

Nem érezhetsz sem szomorúságot, sem dühöt vagy tehetetlenséget, ha a közeledben vagyok.
Mellettem kell lenned, próbálj meg megérteni, és segíts nekem, ahogy azt én tettem, amikor megszülettél.

Segíts járnom... segíts befejezni az utam szeretettel és türelemmel.
Megfizetlek majd egy mosollyal és azzal a nagy szeretettel, amellyel mindig szerettelek.

És amikor egy napon azt mondom neked, hogy nem akarok tovább élni... hogy meg akarok halni...
ne légy dühös... egyszer ezt is meg fogod érteni...

Szeretlek gyermekem