Dav blogja

Ajkamra fagyott a lehelet.

Sietve sétáltatók, vacogtató megállók.

Betört kirakat, kámfor ékszerek.

Biztos úr rám mutat… „Talán Ő lehet.”

Igazoló kártyák, rosszalló tekintetek.

De csak a  Spar-ban voltam!

Utána a Zátonyban a kóla,

Bűn lehet?

Ha volt idő, ha volt egység…

Ha volt ki mérje, eltökélve,

Sorolva a hasonlatosságot.

Ha percnek hívták és akadt

Ki megnevezze a pillanatot.

Akkor én ott voltam. Ott voltam

És

Vágytam a Dallamot

falon pergő illanó álom.
Hova-tova tűnt: nem találom.
dohányfüsttel száll a kétely…
Celluloidra skiccelt métely

éget át a retinahálón
Képkockákat. Minden áron
rántana ki a vetítőből.
Indítja a Filmet elölről.

Mimóza ármány
nyúl most felém.
Hagyom, kötözzön.
Tejútcsepplény.
Kedvem idézi
holtcsillagfény
Szálait szőtte
Kasmír erény.

Messzi időből
reszket, bolyong.
Régenmúlt gázgömb.
Fotonbolond
gyermekek kúsznak
szálaikon.
Örökkön hímzett
csillagikon.

Álmomban a férfi te voltál.
Kezemből a zsoltár
lehullott eléd.
Szajhádnak neveztél,
úgy lettem a tiéd.
És égtem érted, mert az élet oltár. 

Álmomban felgyújtottuk, s lángolt a város.
Szirénák diszkóztak
s a füsttel telt ég
visszaverte a fényeket.
Akkor néztem feléd,
míg te a gyönyörtől könnyeztél, mert meghatott a Káosz.