Megújulás 2012-2013-2014
VersSzerintetek hogy bogarászták ki ezt?
A Senkiföldje zenekar meglepett evvel egyszer.
https://www.youtube.com/watch?v=Dz6MeU6yGys
Ma láss
A múlt tükre szilánkokra tört.
Mit róla gondolsz, ma gondolod.
Ma élsz, ma szeress, ma szeretlek.
A holnap, bizonytalan arca, ma születik meg.
Ma fáj, ha bántasz,és ma-
Ma bocsáss meg ha kérlek,
Ma látlak téged szépnek.
A tegnap nehéz teher,
A holnap pille könnyű álom,
Valódi súlya
Ma van szavamnak,
Ma hallgass ,
Ma beszélj,
Ma nézz és
Ma láss.
SOS! Mi legyen a címe?
Írtál-e már verset valaha is,
és egyesültél-e a világmindenség dalával,
mi az árnyakból szépséget csiszol,
Ki sötétet használva bánatból csillagot csihol.
Fekete gondok közt ülök most is,
körém gyülekezik a csillagporos emlékezés.
Ki lemondott már jóról egyszer is,
képes látni a sötétség apró fényességeit,
mely értelmet ad az éjszakának,
mely soha nem vakít el kedvesem, nem vakít úgy el,
ahogy az ég, szemed kékségével,
lelked fényével vakított számtalanszor engemet.
Nem törölhetem vállalt sorsodat.
Tudom hogy tied volt a bánat és tied még ma is.
Most menj utadra hát, megyek én is
viszem magammal szemed sugarát hangod dallamát,
megfoghatatlan lényed vihetem.
Talán azért állok neki néha verset írni, hogy
ne kelljen, vagy jobban essen sírni,
s általa megtisztulni a sós életnek vizével,
térdre hullni, és örömben úszni,
mert ismét legyőztél, Mindenség, Istenség, vagy mi vagy,
s tettél azzá, mi vagyok. Vesztesen,
de állok gyermekedként előtted, üres tenyerem.
Kutatok parányi nyereséget,
mint sötétben a szikrákat, kincsnek látok keveset,
dédelgetem, könnyezem, kacagom.
Ugyan kinek kell?... továbbadom mi részemül jutott.
1823. Január 21. Emlékezzünk
Ezen a héten az 1823. január 21-én született Madách Imre Életbölcseség című művével köszöntjük. :)
MADÁCH IMRE: ÉLETBÖLCSESÉG
Az ifjú lélek ha világba lép,
Mint nap, fényárban lát mindent körében,
Míg végre eszmél s látja, hogy mocsár,
Miről lopott sugár reng gazdag ékben.
Boldog, ha megbékélve a világgal,
Tovább ragyog s nem gondol a mocsárral.
Az ifjú lélek ha világba lép,
Azt tartja, Isten mása minden ember,
Míg végre eszmél, s látván, hogy nem az,
Ördögnek nézi csalt kebel dühével.
Boldog, ki megbékélve a világgal
Sem ördögöt, sem angyalt nem keres már.
Az ifjú lélek ha világba lép,
Csillagnak tartja a lány szerelmét,
Őrjöngve küzd, kételkedik, remél,
Míg eszmél s porban látja istenségét.
Boldog, ki megbékélve a világgal,
Csillag helyett beéri jó parázzsal.
Ki is gondol, függvén a hókebel
Kéjhalmain, hogy csontváz van alattok?
Csontvázzá lesz minden gyönyör, ha azt
Hideg kebellel végig boncolátok.
Boldog, ki megbékélve végzetével,
Élvezni tud a perc költészetével.
Tudnád így vállalni magad, ha ilyen lennél?
Tudnád így vállalni magad, ha ilyen lennél? Megírnád így?
Váci Mihály: Százezer út
Én mindig másként gondolom,
amit elém kínál a lét.
Ha rád nézek is - álmodom
egy velünk történő mesét.
Ha azt mondanám: - Jó, igen.
Ne vedd komolyan, el ne hidd:
- másodpercenként a szívem
igent biccent és nemet int.
Mert én magam is szüntelen
más vagyok, mint aki vagyok,
- sem az, akinek képzelem
sem az, ami én akarok
maradni, lenni: egyre más,
és mire elfognám, megint
új arc, szédület, kusza láz,
arcom rám soha nem tekint.
Bármely tükörben nézzem is:
- Megvagy! Idenézz! - sír, nevet,
de már is más, ahogy a víz
ragyogtat minden új eget.
Míg alszom tán ébren vagyok,
s ébren meg mélyen álmodom.
Hiszed - ölelsz, mint hű rabod,
s szíved tán épp elárulom,
és ha ellened vétkezem,
akkor hű sírásom keres,
s míg téged simít két kezem,
talán haragtól kék eres.
Mikor hozzád szegez a kín,
talán máshol feltámadok,
s ha hívnak csavargásaim,
mindig feléd vándorolok.
Rád nézek: - s hol vagy, nem tudom.
S bármit nézzek, az mind te vagy.
Elhagylak százezer úton,
hogy megleljem kapuidat.
És mindig másra vágyom,
mint amit szívből akarok.
Szomorún érzem fájón,
azt, ha boldog vagyok,
mikor a legforróbban élek,
legjobban gyilkolom magam,
s a legéltetőbb szenvedélyek
átölelnek halálosan.
Mert nincs határa semminek,
a van, nincs fojtva ölelik
egymást; ha dobban a szíved,
mindig meg is hal egy kicsit.
A van, a nincs két végű hinta,
és lengő hinta minden itt:
- ez mélybe dönt, szállni tanítva,
az zuhantat, míg felröpít.
Ha öröm hív - már vár a kín,
- a hinta egyre fel le száll,
ha égben vagy, lenn pokol int,
s ha mélyben - fentről fénysugár.
Ne kérj válaszokat, szívem.
Az igazságból is csak azt
tudom csupán, hogy elhiszem,
de nem azt tudom, hogy igaz.
Már másképp hiszem a világot
s régóta másképpen tudom.
De nem igaz, jó egy se - látod,
hát hagyd - majd újra álmodom.