Egy történet, több szemlélet...

A derekamnál átvizesedett a takaró. Hol vagyok? 

Hideg dermesztő a  levegő. Korom sötét van. Tapogatok magam körül. 

Egy fémes henger akad a kezembe, még jó hogy ez egy zseblámpa. Az udvaron vagyok, persze a többiek  a házban horkolnak. 

Zuhog az eső, én pedig egy vékonyfalú sátorban tocsogok vizes paplanommal. 

Csoda, hogy valakinek eszébe jutok, és szól, hogy menjek be, mert itt tüdőgyulladást kapok. Dehogy megyek, még ez is jobb annál, mint egy zárt térben lenni és mások horkolásától ébren hánykolódni egy szobában. 

Beletörődve fekszem a tocsogó fekhelyemen, és rettegve figyelem a szél és eső hangja közé keveredő ismeretlen zajokat. 

Alig tudok újra visszaaludni. 

A napfelkelte látványát sajnos szédült alvásom miatt kihagyom, és a  délelőtti napsütés ébreszt fullasztó melegével.

Kikászálódom áporodott nyirkos cókmókjaimból. Ezt is túléltem.

A derekamnál átnedvesedett a takaró. Hol vagyok? Hűvös tiszta levegőt szippantok ujjongó tüdőmbe. 

A sötétség, mint az ősotthon, úgy ölel körül. Óvatosan matatok tárgyaim között. 

Rálelek egy zseblámpára, és máris világosodni kezd, nemcsak az elmém. Sátorban vagyok, méghozzá egyedül. Nem kell hallgatnom a többiek szuszogását. 

Az eső megnyugtató szemerkélésének  millió apró kopogása jelzi a természet sokszínű tulajdonságát. 

A ház ajtajából szólítanak, hogy menjek be, nehogy megfázzak. Eszemben sincs elmenni innen.Szeretem érezni a számkivetettség érzését úgy, hogy lehetőségem lenne változtatni helyzetemen, de nem teszem. 

Eligazgatom a takarót ügyeskedve, hogy a beázott fele ne érjen hozzám, és engedem hatni érzékszerveimre az éjszaka energikus lágyságát. 

Elmondhatatlanul csodás érzéssel ringatom magam vissza az álomba. 

Reggel a  keletről rámvetődő fényre sem ébredek fel. A magasan járó nap melege ad kontrasztot az éjszaka hűs borogatásának. 

Mosolyogva bújok ki  a meleg napfényes udvarra. Mondtam én, hogy csodaszép az élet.

Záporsátor

Elhaló tücsökhangok, szélfútta vízverés.

 

Félpőre testemre, takaróm már túl kevés.

 

Bőrömet borzongatja a zivataros nyári éj.

 

Sátrammá válik, a szenvedve szenvedő szenvedély.