2011-2012 Új versek. Események.
SzemélyesMessze jártam-
Sziasztok mindenkinek, aki rámkukkant.Kórházban voltam hetekig. Hasnyálmirigy és hashártyagyulladás. Novemberben lesz egy epehólyagműtétem.
Hát bizony messze jártam a költészettől. Harcoltam az életért. egy hétig nem kaptam sem enni sem inni. Infúzióval tápláltak. Furcsa volt nagyon.Talán majd visszatalálok a versekhez. Egy biztos, hogy a lélek ereje nagyon sokat segített. Elég mosolygós beteg voltam. Szerettek érte a szobatársak és az orvosok is.Most viszont szó szerint lábadozok.Majd még jövök olvasgatni.PuszikZsófiVolt egy Karácsony
...egy...
Karácsony estére
ajándékba kaptalak
vissza
mikor mindig is
...magaménak tudtalak...
...már nem tudom volt-e hó...
...de szívem másnap egyedül maradt...
...feketén... csillogott... nekünk... az ünnep...
bár
színeztem szókkal és dalokkal
teremtő elmével, szeretetvággyal
továbbfestettem egy képet, mi fél éve készült
de
jött a Karácsony varázsos ereje
a modellnek eltörött a keze, s emléke szerteszállt
az éjjelekben... előbb a szája foszlott szét... majd a szemébe
fújt a szél... később már a hangja helyett is csak a... lég zenélt.
...mit...
hallottam akkor... Karácsony énekét... már nem tudom volt-e hó
de hidegen csillogó távolból jöttem... magamban voltam
...magamba beleültem...
...és a parázsló meleg... ígéretet tett... és ígéretet tettem...
azóta
eltelt
egy
súlyos
év
...enyém, mi mindig is enyém volt...
...enyém, mi soha enyém nem volt...
Mit mond...
Édes keserünk
látod? Hittem magunkat szépnek, jónak
egymás vérébe feloldozónak
"Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér".
Mi is így értünk mai jelenünkbe,
reményt már nem vetünk szűz szívekbe
egymás simuló tenyere
Mit kérd', hitted-e egyszer is
hogy megérkezünk?
És nem, nem lehetünk már se itt, se ott
mi el sem kezdődött, máris halott
a túlparton csend, s integet
Káron karja, szája szóla.
Hozzánk beszél-e vagy más ácsorgóhoz,
hullámok vágnak csókot a szóhoz.
Mit mond, mit hallsz' ki belőle
hogy nézzetek előre, vagy
hogy ordítsatok?
Ezernyi arcképem
Sötét barlangom szűk folyosói létéből
Hol a cseppek hangja is velőmig rezonált
Végre egy fényes térbe értem.
Hirtelen megtorpant a félszem
És kinyílt bennem a jó.
Pihenni tért a szorító kín
Feloldott minden látomást
Elsöpörte a fel-feltörő fogcsikorgatást.
Halk puha léptekkel, csituló szívvel,
Hunyorgó szemmel néztem körül
S létem elvegyülni látszott
E csillámló nyugalmas terem
Bizalomba ölelő kövein.
Mire szemem hozzászokott a fényhez,
És nyakam bátran forgatva néztem
E fényáradás csillámló játékát
Fejem felett megláttam
Hajszálakra függesztett kardélek
Seregének tükrében
Ezernyi arcképem.
Éjféli bűnbánat
Elmenekít ma a csend üledéke
Bársonyos árnyat!
Csengő kacajt!
Nem lehetek ma a kő töredéke
Vágyam a távolból
Erre szalajt.
Testem a fagyból az áradó rétre
Zöldellő fákat!
Tűnő avart!
Felnézek újra a vérvörös égre
Könyörgő szívemből
Szelet kavart.
Éjfélre imhol a napnak már vége
Fáradó szárnyat!
Múló zavart!
Barlangba lelkem már pihenni tér be
Bánja hogy mindenből
Jobbat akart.