2011-2012 Új versek. Események.

karolyfi•  2012. szeptember 26. 17:38

Messze jártam-

Sziasztok mindenkinek, aki rámkukkant.Kórházban voltam hetekig. Hasnyálmirigy és hashártyagyulladás. Novemberben lesz egy epehólyagműtétem.

Hát bizony messze jártam a költészettől. Harcoltam az életért. egy hétig nem kaptam sem enni sem inni. Infúzióval tápláltak. Furcsa volt nagyon.

Talán majd visszatalálok a versekhez. Egy biztos, hogy a lélek ereje nagyon sokat segített. Elég mosolygós beteg voltam. Szerettek érte a szobatársak és az orvosok is.

Most viszont szó szerint lábadozok.

Majd még jövök olvasgatni.

Puszik

Zsófi


karolyfi•  2012. július 24. 12:12

Mélyen


Mélyen

Fekszem, 
képlékeny iszap, 
a jelen múlttá süllyed. 
a holnap sziklaként fent. 
Merülnék, 
de nem. 
Várok. 
Hogyan és miért, 
az iszap belém terjed. 
A semmi vonzana ha 
mozdulnék, 
de nem. 
Várok. 
Nem visz 
sem el, sem le, 
fel meg úgyse. 
Máshol, kellenél. 
Ez magányos hely. 
Ha lennél letaszulnék 
mélyebbre. 
Hát nem. 
Várok.

karolyfi•  2012. január 7. 23:10

Élet


 Most

hát itt 

a szabályos nyugalom ideje,

hol nincs kérés,

mint a fák koronáján a rezzenetlen levelek,

ahogy az elsimult víz tükörré válik,

úgy ülök itt a megállt idő síkjában,

s hiánytalan a csend,

végtelen az élet,

ahol nincs halál,

nincs változás,

Aztán egy lágy szellő simít,

gyümölcsillatot hoz,

egy nyálcsepp elindul,

madár szeli át a teret,

egy rég nem hallott dallam dobbantja meg a szívem,

pillámon könnyek tétováznak,

és egy csillapíthatatlan érzés árad szét ereimben.

és a vágy elindul minden iránt,

mit nem állíthat meg egy,

mert a horizont mindig távol,

és az Út vezet,

vezet...

karolyfi•  2011. december 25. 04:41

Élet

Most

hát itt a várva várt közép,

a szabályos nyugalom ideje,

hol a lélek megpihen,

hol nincs kérés,

minden úgy jó ahogy van,

ahogy a vándor végigtekint a tájon,

ahogy a padon megpihenő ül, nem várva semmit,

mint a fák koronáján a rezzenetlen levelek,

mint a macska tappancsára helyezett alvó fej,

vagy a déli napsugár,

ahogy az elsimult víz tükörré válik,

ahogy a tekintet a hegyről a völgybe ereszkedik,

úgy ülök itt a megállt idő síkjában,

s hiánytalan a csend,

végtelen az élet,

ahol nincs halál,

nincs változás,

ahol már megtörtént a kiterjedés,

igen, ez a közép pozíciója.

Aztán egy lágy szellő simít,

gyümölcsillatot hoz,

egy nyálcsepp elindul,

madár szeli át a teret,

egy rég nem hallott dallam dobbantja meg a szívem,

pillámon könnyek tétováznak,

és egy csillapíthatatlan érzés árad szét ereimben.

Szomj, minek nem elég a víz,

Szem, mi nem látott eleget,

íz, milyen soha nem volt,

a hang egyre erősebbre vált,

a bőr borzong,

és a vágy elindul minden iránt,

mit nem állíthat meg egy,

meg egy,

mert a horizont mindig távol,

és az Út vezet,

vezet

...

karolyfi•  2011. december 25. 02:33

A fényességes angyal is

     
Az égbolt elsötétedett. 
S akár a végítélet 
zord fellege tört volna ránk, 
a föld is oly sötét lett.

Gyermekszívünk is oly nehéz! 
A házak és a kertek, 
az egész törékeny világ, 
éreztük, velünk reszket.

Aztán a roppant csöndön át 
puhán és észrevétlen, 
a hangtalan meginduló 
és puha hóesésben,

akár a fényes pelyhek is 
vigyázva földet értek, 
a fényességes angyal is, 
ő is a földre lépett. 

 

 Pilinszky János

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom