szükség igen. célszemély alig.

Kívántad-e a szomszéd nőt, a tangást, a pattanásig feszes nadrágban? Nem.
Csak annyira, amennyire minden hím odafordul, ha izmos női far halad a közelében. A munkásosztály igen tisztelt tagjai ciccegnek is. Régebben szívtak, e jellegzetes ajakhang, melyet a levegő gyors beszippantásával idéz elő, mintha kiment volna a divatból. Mi, kultúrált értelmiségi férfiak, inkább csak lopva pislogunk oda. Tudjuk, nem komilfó. Nem píszí. A nőket eszükért illik szeretni, különben hisztériáznak. Az egyéniség a fontos, ugyebár.
     Mi volna, ha csak úgy odarohannál, bebújnál a két cici közé, azután megsimogatnád őket, mint az anyatej forráshelyét-valakinek egyetlen csöpp se jutott annakidején. Cirógatnád a hátsó dombokat is, végül így szólnál: Köszönöm a lehetőséget!- és továbbállnál. Istenem, mennyivel becsületesebbek a kutyák. Ha találkoznak, a hím menetrendszerűen végigszaglássza a nőstényt, nyalogatja, ha kedve tartja, az békésen tűri, aztán ki-ki folytatja útját. Nincsenek ígéretek, hátsó szándékú bókok, mellébeszélés. Az igazsághoz tartozik, hogy a kutyanők csupán évi kétszer tüzelnek, azon belül is összesen hat-hét napig van kedvük a párzáshoz.

A célpontok tudják, mit gerjesztenek a férfinépben, nem bánják, sőt. Ha rájuk bizonyítod, tagadják. Dehogyis a pasik miatt hordunk tangát, a saját kedvünkért, hogy még dögösebbnek érezhessük magunkat! Nem azért tesszük ki a derekunkat, hogy bámuljátok, ó, nem, hanem mert így esik jól. Nem azért terjedt el újabban az a fajta női nadrág(már férfiaknál is), melyből leüléskor kötelezően napvilágra csusszan a tanga fölsö része (a bálnafarok formáját rajzolva a fenékre), hogy a férfiak nyeldekeljenek, franckarikát, pusztán csak ez a divat, ennyi.