kell nekem a suttogásod

hagyjál kicsit lógni
kényelmes a kötél
az éveket elszórni
"Nem ér" - ordít az örök tél

rajtam röhögtél
én meg a széket dőlni hagytam
melltájon a nyugat kél
a keletet nyugodni hagytam

aztán rámdőltél
de én nem vettem észre
mert nem volt metronóm, szűkült a bél
csak te emlékszel az egészre

őszülsz azóta
frusztrál az asztrál tér
jön egy újabb plomba

és a rák is lassan utolér

az unokád nem hiszi el
a pánikot, a rigolyát
dizájner drog viszi el
te csak a reggelit viszed át

a szeretet ami megfog
szigszalag szemeden
"vágd e la kötelet most" - mondtam
miért gondolkoztál ezen

kell nekem a suttogásod
gyere átérsz a vizen
van még hely a vitorláson, én úgy hiszem
és ha tempóznom kell
én a piranháktól se félek
de ha tempónom kell
én a piranháktól se

kell neked a suttogásom
itt fekszem a vizen
a testem a vitorlásom
de ha süllyedek
és ha végül tempóznod kell
te a krokodiloktól se félsz
és ha tempóznod  kellte a krokodiloktól se