csakcsakcsak.

Elsuhant. Pihe-puha szárnyára vette a gondtalanságot, s lassan csapkodva szállt ki az aranykapun.
Elsuhant, mert az első hó selyemmamuszban, lomha léptekkel érkezik
Hova szállhat, kapu mögött mit találhat ?
Bronzkertet, ezüstfákkal ?
Öreg manók, foguk közt mákkal ?

 Fellépett. A széles pódiumra, mint valami tisztes öregúr a délutáni ebéd után a verandára.
Fellépett, mert a néphez akart szólni, mint jó angyal, szőkés, kékszemű
Láthatatlan, többek között az emberi szemnek
Látja: fiatalok a parkban orgonát szednek
Rohan az idő, nyoma sincs a télnek.

Haldoklik. Minden társa ágyához siet, mely egy bársonyos bárányfelhő közel egy hegy búbjához
Haldoklik, mert láthatatlan, mert tenyérnek tapinthatatlan, azt hitte halhatatlan
Hova kerül, mibe kerül, mi lesz vele ha kiderül?
Régen még hitt a rózsaszín fákban
A mindennel töltött cigarettában.