világtalan

Tükörhegek

Föld alól is elkopok,
sosem leszek ott s napok,
kongnak - üres kopogás,
nem lesz az már senki más,

kávéházas paraván,
fut reményt a lét falán,
csendnek vermét megnyitom,
úgy ülök egy hajnalon,

törpe vendég már az út,
támfal lehet, régi kút,
elföldel a gondolat,
álmon-tőröl, képen csap,

dallam ívén eltűnök,
felködlök majd, úgy szövök,
pókhálót a fű fokán,
hozzáköt a lázimám,

ámítom, de kit vajon,
magam hintára dobom,
s úgy ülök, a görbe ív,
felrepítő kis naiv.

2023. szeptember 26.

mondhatnám a világ feje tetejére áll, 

és semmi sem az aminek látszik,

de már bánt a feltételes mód mely engedi,

s lazára veszi a talán esélyét - lengedez,

szélre bízó gondolatot delejez,

árnyak vagyunk, elhittem szobrok, 

s árnyékom örök érvei

majd belekövesednek a betonoszlopok mellé,

lekaparhatatlan fekete tűnik semmivé,

miközben elbontott templomot viszünk 

Valami mégis visz, ki tudja merre 

s a minek térde, hol itt hol ott kopik,

madárdalból építünk ma, egy pillanat,

és súlytalansága nincs-e vállra kap,

nem számít mormolunk új tavaszt

míg esélye van, hogy mi nincs

megtalál(hat)

Füstös gyöngyvirágok

Míg árnyék vagyok e könnyű télben,

nyaranta néha megkísért,

hogy volt merészségem, utolérnem,

néhanapján még annyit ért,

mint fa tetején a napfény álma,

érlelte ízét zamatát,

hogy hittem akkor messze bölcsét,

s magamba ittam a Majd szavát,

lehet Majd, mondták, s hittük - persze,

semmi sem most, csak várni kell,

mindennek eljön majd jelenje,

meg ne állj soha, menni kell,

de leülnék most, egy régi gangra,

az ajtófélfának dőlni jó,

jó lenne ismét úgy nézni mindent,

rózsaszálrezgő a szélhajó.

Anyum kertjének régi képe,

ring bennem egyre - bűvölöm,

hogy sohasem hiszek úgy mint akkor,

régi nyáríz hű kísérőm.

2022.02.17.

https://www.youtube.com/watch?v=b7mrzjxfwgc...