Balgaságunk történetei

Ha nem lennél, ki találna ki?
könnycsordulásig kacagja ki
a kikiáltó az eget és földet,
ennyi balgaságot, ki köthetne meg?
 
Eszkimó tisztítás, birka bégetése,
utcai köpenyek s uborkás ebédek,
huszonnégy évnyi már, hogy elvisellek,
de ha nem volnál, bíz ki volna, de tényleg,
ki kitalálni képes, sületlenséged
 
Mákostészta szerelem, lova-lova tánca,
néha-néha utcán, repülőstatiszta,
síró-rívó bánat, de akkor is, mégis,
bolond maradsz mindig, s így hál Istennek én is.
:)

anya-jegyeink

" Én nem tudom mi ez, 
de jó nagyon..."
tavaszi trilla görög le
a hegyoldalon
és harmatot gyöngyöz a 
hajnali köd
a vártorony kisded
felhők szűz karjai között.

Én nem tudom mi ez
de hallgatom
szívem hangszer
s mint egyazon
fából faragott ismeri ...
A dallamot már vérem lükteti.

Én nem tudom...ám te
értheted. Hagyom.
Csókod lángja ég ajkamon
s a fák... a Császy úti fák
susogják a titkot tovább 
lépteink után földre feszül a csend
hazánk otthon, családunk szerelem.

Ne. Kérlek ne szeress már.
Hallgasson a szád, ne nézzen szemed.
Ha hozzád érek, éles tegnap szilánkok
sebzik ujjaim hegyét.
Elég!
Testünk, ha összeér, csak hús a húson,
az érzés bezárt, roló mögé bújt mi volt,
alján lakat, kampója betonba fúrva,
soha nem tudja meg senki, hová lett a kulcsa.
Furcsa.
Szerettelek. Te még mindig szeretsz
és nem veszed észre, hogy álmok játszanak veled.
Ne tedd!
Menj, ahogy jöttél. Akkor hívtalak, most küldelek,
többé nem tudok érzést adni neked.
Eredj!
Ne hívj, ne írj, ne kopogj, vidd, mi kell, hisz',  ha nem viszed
ellopod.
Nincs búcsúcsók, nem kell ölelés, ég veled.
Elküldelek.
Ne nézz vissza bánatos szemekkel,
tudom nem csak szavad, de tekinteted is csaló.
Na jó!
Nincs szükség elcsépelt szavakra, maradnál, ha lehetne,
gondolatod is csak mellébeszél.
Ne félj!
A játék az ajtón kívül megy tovább,
lehet, a megszokottnál mostohább, nehéz.
Ne nézz!
Én már nem akarom látni, csak a hátad,
hallani a lépcsőn lefelé kongó lépteid.
Ne higgy!
Az ajtót én csukom be és én leszek, aki bent marad,
pokollá tett létemből kitakarítalak.
Haladj!
Célodhoz elérsz, tudom, hisz átférsz minden apró lyukon,
mit ép lelkekben éles szemed felfedez. Az éltet, mi másokat
megsebez.
A sebek múlnak, de a heg rajtad marad,
hiába igyekszel, hogy eltakard, hazug rongyod szakad.
Szaladj!
Van dolgod, hidd el. Érd utol magad és figyelj nagyon,
talán átlátsz saját mocskodon s mit látni fogsz meglep majd.
Hagyom.

http://www.elokoltok.com/polusban/o/olahgabriella/5053.html

http://www.7torony.hu/content.php?c=49773

nem érdem a kor

s mégis ünneplik

talán mi tudjuk csak

hogy az idő

egérút bölcsőringás

és koporsófedél között.

ezért sem ajándék e vers

csupán segít a rád gondolásban

egy újabb napon , hol

váratlanok fénytelen ködén túl

sarjadó  lét kavarog.

a puszta ma is csupasz táj.

arany nap és délibáb.

s a ház vacok. sután puha takarás.

pattog a vakolat a jelen faláról

kilátszódnak a múlt penészvirágai…

felhők közül villám cikázik…

valóság porára őszi köd szitál…

felázik az idő.

a világ köröttünk sáros kifutó

oldalvást könyöklők bosszúszomj moraja

míg középen, a piszoktalan fénytérben

tip-top irhakabátok futnak a tereken át

de tévedhetetlen szemünk elől már

el nem rejlik az alattuk inogva szűkölő homály.

tekinteted tiszta tükre látni tanított

vagy. s hogy engem is világra vajúdtál

köszönöm ma meg szülédnek:

áldott türelem.  s a csodának mit úgy neveznek:

szeretet

és mikor a hetedik mesét is elmondta a nagy király,

a királylányka nagyot dobbantott picinyke lábával,

s karjait keresztbe fonta:

Nem hiszek már a gyermekded tündérekben.

itt ahol a puszta íze, lépcsőkön port feled,

és söpör mindahány szolga homokot,

ne mesélj nekem apámuram a tevékről

a homoki viperáról, hogy milyen,

meg a sivatagok édes oázisáról,

délibábtündérek mind nekem.

Adj nekem körhintát,

hol sok gyerek csücsül,

vagy térdig érő nevetést és füvet,

unalmam derekán selyemöv helyett,

mesélő gyereksereg legyen, mi nevet.

Hogy koldustalan lehessen népeknek árja,

s mint ahogy folyó gazdagszik - patakok vízétől,

úgy dagadjon keblük tiszta becsülettől.

Adj ajkukra gyöngyöző kacagást,

mindenkor létező gyermekkor varázst,

ne keljen felnőni idejekorán,

egyiküknek sem, játszanak, s ahány,

homokszemet sodort már szét a szél,

annyi örömük maradjon, s hitük az álmokért.

2013.05.26.