Képzelet blogja

Ha elmondanám, talán elhallgatnál,
de magam sem tudom jellegét,
a merre mész kérdésed fejet rázat,
és vállat von, mint mindig is,
száz fele folt, mint máskor is.

Csillagfüst tekergő alkonyokon
még érzem nyarát a fehér kabátnak,
az utcák fényein tűnődöm,
s idegenségeket bűvölök,
mintha emlékezhetnél, de eltűnök.

És a koszos csempe is lehetne,
a magány szinonimája ha...
no de, csak annak ki meglátta valahol,
már mégis semmit mondható e sor,
csak én idézem, más meneküléseit.

A valóság fals kis kincseit,
hogy szorítod, egy szatyornyi bájban,
vajért suttogsz a bajban, holott unod,
apró kis megmozdulásait,
a nincstelen világ bábjait,

s már-már mégis hasonulsz? Miért...

2022.08.25.

Kár, hogy lélegezni mertél,

kár, hogy lépni merészeltél, 

hogy lehettél tűbe gyűrve,

csomótlanság szürke őre.

Rám a múltad mikor szabtad,

mikor lettem okkal holnap,

mért lettem a tegnap bűne,

nem is voltam ott, te dőre.

Lám még mindig eltévelyedsz,

mennyi tévedésen merengsz,

minek ide ennyi gond,

élhetnél Te nagy bolond.

Lám még mindig űrbe hullok,

úr bennem ki voltam, látod,

olyan bután ébredezünk,

sodródunk de mért nem merünk.

És nem keres ki nem talál,

hamuíz szíven megreped,

a jövőnek kulcsa én vagyok,

te meg a magadét elteszed,

fel magas polcra, zúgó ár mögé,

lámpáknak aljára, árny mögé,

oda ahol ha keresnéd is

ne találd többé, tengeré,

legyen az mind mit gondolok,

apród-csepp könnye kuncsorog.

Időt még, láncot, vad imát,

sehol sem bontott vacsorát,

kád-meleg sorsát a téli vágynak,

hamuzz hát tele, meg se lássalak,

A felejtés mimét morzsáld hozzám,

és rétegezd reám minden ruhám,

takarj el, fed le, minden pislogásom,

ott sem voltam ahol, időcsuklás, álom.

Legyen az mind mit gondolok,

apród-csepp könnye kuncsorog.

Elhagynak engem a csillagok.

Árnyékod nélkül

Az árnyékok íze, jaj megtalál,

mint tükörképeim félhomálya.

Úgy haraplak el, lassulón kortyolok,

önmagam elfércelt koldusa vagyok.

Ím nélküled, mint puha párna,

megágyazatlan hamu hamvas álma,

látod úgy pihenek e nesztelen szavakban,

pihegni jár belém a pillanat, ha van.

Ma ködös emléköltöny minden rezdülés,

és és és... sss, suttogod ne nézz.

Hozzám hajoló csend süti lelkemet:

"Ne reszkess már ma. Most árnyékozz engemet."

2024.12.21.

Folyton eltévedek, mint kifosztott idegen,

lábam nyomában virág nő, fű terem,

s kihajtanak mik kihajítanak,

az idő folyamán, hordalékalap.

Faágak, ágacskák, levél-hű vad indák,

fonjatok hidakat, támpillért sodortat,

kötelem legyen az ég, abba kapaszkodhatnék,

lajtorjám legyél Te, legyél te... menedék.

Kipihen engemet, lefoszt a szürkeség,

s megsóznak úgy vigyen, engem a víz - hegyen.

Úgy folyjak folyóba, mintha tengervíz volna,

s kimerni képtelen, bárki is. Így legyen!

Számolatlan cseppek, súlya húz, leigáz,

mélybe vonz, sötétre, sebhelyes gödörbe.

Így legyen, sehogyan. Sohasem gomolyban.

Füst vagy köd, egyre megy, foszd hát szét lelkemet.

Ha lehet...

https://www.youtube.com/watch?v=KKnp90K1MU8