Csendkabát

Ahogy térült az idő

Mint kulcslyukon átfordult lelkiismeret,

aprókra szakadt, filléres szerep,

tintátlan lett mind, a kimondatlan,

elharapta torkod, fény az árnyékodban,

ahogy mozdult, a Van, hű titokká lépett,

hullámzott alattad, mint kalapművészet,

takarta arcát a láthatatlansága,

számít-e még? Ha A pillanat még, nem ért!

Nem ért meg soha, kosárba nem teszem,

mint savanyú bűn éretlenségén feszeng kezem.

Pucolni nincs mit, sem viasz sem fény,

már nem segít, naiv, na hívd, ha vén.

Pergesd csak által két kezeden,

ömleszd csak úgy, hogy mákszemnem 

sem maradjon, nem ne legyen,

csak kulcslyukon átfordult lélekigen. 

Táncot járt a fény az égen 

röpke léptű, kis hamis,

itt hagyta a nyomát bennem, 

s lába nyomát is, csakis:

Szabad lehet, épphogy lopva,

végigjárt a lelkemen,

majd elfutott, csak mosolyát, 

hagyta nékem, felveszem.

Alkonymosoly, báj-vörös vágy,

lépdelt át a vállamon,

s úgy hatott, mit itt hagyott most,

csöpp erejét próbálom.

Biz a színek, égi vétek,

úgy érnék ma mint a jó.

S egy kis gyönge, pillanatban,

estöltöző lesz a szó.

Míg megtartott, mi megérintett

nem vehettem észre,

hogy megtartottam, mit érintettem,

és a semmi hajolt bíz térdre.

https://www.youtube.com/watch?v=RVXXgBecbB8

Hiába futsz,

utad nyomában pörge por szalad,

ahogy a szél, úgy kergeted el, magad.

Görbe gyönyörbe köröz és korhol

kerge vég.

Utam hol állsz, nem is volt ott.

Mellébeszélsz.

Csipet a báj, hinteni hamvát 

már lehet.

Felismerés csekélye néz,

ott ahol vagy, nem is vagy már

csak tévedés.

Csökött a vágy, értetlenén

énje, még becsül.

Valami űr, ki tudja hol, de már leül.

Szeplős az ég, az éj ideég,

szonátát játszani.

Míg el nem hal, ami még hall,

és elég merész, 

még látszani. 

2025.08.04.

Mint hevenyészett tilalom,

lomha nyüzüge érzelem,

gyakorta mondják - meglehet,

csapongó kedvű szellemek.

Elég a béklyóillemek

fellegét hinni, hát, lehet.

De mikortól így van, elesett

színfolt az égbolt, szerfelett .

Lám, telibe talléros libák,

futnak a térbe - Gazterasz.

Jó ez a mező, zsúrlóágy,

hogy nincsen pihe? Hah, ne bánd.

Termel a szél majd könnyű vázat,

vigye a láza százfelé,

mind-összes szirmát a virágnak,

hogy fújja pernyetűz elé.

Lásd széltében, lásd, Ne lásd.

Oly mindegy egy, egyre megy.

Puhít a kor mint érik a bor,

legyint a nap, és elfeled.