Csendkabát

Ma ne haljon meg a pillanat,

ma legyen mi él és ölbe kap,

ma hamuja szórjon, incseleg,

pár sötét árnyék ha rámnevet.

Még derüljön akkor is nagyon,

mikor nem látszik, hol vagyon,

és piruljon színné arcokon,

alig halála ragyogjon.

Mily merész a csend, ha van?
S mennyi titkot csen, ha nincs?
Hol lehet ha hangzavar,
ősi gondja eltakar?

Ne játssz nekem,

Bíbor halált,

Ne játszd nekem, 

A holt napsugárt.

Ne dobd felém

Hogy süssön az én, 

Ne merd soha 

Ne mérd reám.

Ne legyek több

Nyárfalevél,

Annak az álma 

Hogy szélvihar. 

Ne hord elém

A temérdek fényt, 

Ne, ott ahol, 

A sötét dalol.

Ne üsd a szót, 

A messze futót, 

Ne köpd a jót, 

Folyónyi port.

Ne dobd hozzám

Már szakadt ruhám, 

Áthullhatok,

És elszórhattok. 

Majd holnap hozom

Az indulatom, 

Majd holnap fogom,

Egy másik napon.

De ne mondd nekem, 

Hogy mit illik már,

Mit tehetnék, 

hol bíbor halál,

Viszi a lelkem kulcsait

Csak felettem volt, 

elfutott a Hold,

Magára hagyta gönceit,

És Széthullott mind

A csillagvirág, 

Erre futott, 

de arra vitt bájt.

A szétfutott a sors, 

Mint gyöngyszem, de bors 

Marta a lélek fodrait. 

Ne játszd nekem,

A bíbor halált, 

Ne tégy úgy már, 

Mint aki lát.

Csak tromfolt sors, 

Oly balgán karolt, 

Kifordította 

Kincseit.