Ahogy térült az idő

Ahogy térült az idő

Mint kulcslyukon átfordult lelkiismeret,

aprókra szakadt, filléres szerep,

tintátlan lett mind, a kimondatlan,

elharapta torkod, fény az árnyékodban,

ahogy mozdult, a Van, hű titokká lépett,

hullámzott alattad, mint kalapművészet,

takarta arcát a láthatatlansága,

számít-e még? Ha A pillanat még, nem ért!

Nem ért meg soha, kosárba nem teszem,

mint savanyú bűn éretlenségén feszeng kezem.

Pucolni nincs mit, sem viasz sem fény,

már nem segít, naiv, na hívd, ha vén.

Pergesd csak által két kezeden,

ömleszd csak úgy, hogy mákszemnem 

sem maradjon, nem ne legyen,

csak kulcslyukon átfordult lélekigen.