Nem

egyszerre igen
és egyszerre nem
kőbe van vésve
a lehetetlen
 

 
árnyékbukfenc kocka kő körül
papírmasé a sorban,
gyűrött indulat,
fehér mozdony a korom alatt
 
pásztor a sóban,
bors, mely csípni képtelen,
maró pimasz kis ijedelem
illemtelen, hógolyó a kézben
 
találó eltalált,
béke békája a talp alatt,
kicsattan ijedség a gangon,
hol a lelkiismerete elmaradt
 
piac a kofákban,
mint szó egy pofában
ha arcul csap úgy, csak
kimodatlan - de van
 
a vég, a vége
puszta léte
a görbe egyenese
egybevetve

https://www.youtube.com/watch?v=t9Rl8WMqejc

Mint az árnyék, addig élnek
kint a csendtől alig férnek
félnek...
 
Szitál a Szél - elfelednek,
pedig, hogy szaladtam utánuk,
s kócoltam arcuk vonalát,
bőrükre borzongást suttogtam
Mégis...
mégsem, nem tudtam,
hogy felednek, törnek...
Szilánkköröket ha győznek,
sírni sehogy nem időznek.
Pedig, hogy siettem - menni, lenni,
ébredésük lélegezni - mentem...
ajtót nyitott kedvem, letepertem.
Csontsoványra fogyott szívem
eleresztem.
Hogy a nap
szélárnyékot így adhat
- majd tagadom.
atomokra hullt sóhajgyom,
majd belefér...
tavaszvirágzáskor
még minden százszorszép remél.

Yann Tiersen - Porz Goret

Minden tegnap volt,
és ma semmi sincsen,
ködbe burkolódzik
a Jelenisten.

porcukor lebzsel
 
Tisztulhatna a szó - a szájé
hogy ne tenyereljen papírra a kéz,
tisztulhatna a jó - a szívé
s talpunk alatt az út ( ha jő)
 
Addig mehetek - nem tovább,
mi hátul van előttem nem halad,
minden jóban ott lakik a kétség,
szándéknak, sója, súlya nagy.
 
Tisztulhatna a gondolat!
(ne gondolj, erre-arra) Hagyj!
Szó teper. Meg nem felel.
Ki szabhatja ki fejünkből ha kell,
 
hogy megtörténtek terhe emel.