Képzelet blogja

 
tettem ide, tettem oda,
zsákutcába, futott soha,
jobbra jobb lett volna - ferde,
kredencvastag lélekverme,
 
elfér benne, ez, meg az,
lesúrolt térdnyi kamasz,
utcamente, macskamenta,
alvás semmi, minek volna
 
csipesztörés és még más is
sátorverő friss majális,
bomlott elme elvermelve,
futott időn átívelne,
 
árnyékokat koptatok,
időt fosztok, kibontok,
feltekerem, többnek hathat?
átkötözött nap lop holdat
 
éjbe bújok, az is idő,
feljő, felnő - kis tekergő,
ágy vár - várhat - még most futok
egy napból lesz száz, varázslok

2016.06.05.

Láttam gyenge kezed, remegését,
ahogy tördelted, mint más a kenyeret,
lábad tétova topogását,
mintha mennél, bár megtehetted
 
volna,
 
csak az idő kopott meg rajtad túl hamar,
és észre sem vetted mint telik,
már tőlem kérdezed meg hány éves vagyok,
hogy tudd a te időd hol zengik,
 
rég voltál erre, s bár mennék napra nap,
hónapokat bont a látás virága,
míg újra ajtót nyitok néha,
mert az itt az fog, és hiánya
arcodra írja önmagát,
 
egy vigaszom van, egy, tán egy,
hogy észre sem veszed
s újra megkérdezed
"hány éves is vagy"
Anya, mikor ezt írom már negyven,
de egyre megy,
tudom elfelejted.
 
Jöhettél volna többet te is,
jöhetettek volna mind talán,
az idő kopik bíz nálam is,
ajtók ablakok nyikorgásán.

2015.12.02.

ha lenne, leírnám, tudnék hozzá szólni,
mesélni mosolyát, lenne szavam -ennyi
 
önzőség, kietlen,nincsen benne semmi,
gubanccá gyűri most, mégis álmom - talmi
 
felező, fedező - születnek az évek,
olyanná, ilyenné, meddig elég - végleg
 
kell-e majd, akkor is, mikor később hajlok,
vagy talán nem lesz majd, s másik hangot gyújtok...

Mint apró rongyok masséja,
ránk nehezül az értelem,
fölöttünk rétegek hada
mesél, s hogy mi volt odalenn,
 
már csak lajtorja magasa, emlékcikornya.
Lábaink lógatva fentről,
néha még elnézünk a holdra
vagy az égre, a tetőgerinctől
 
nem látva a túlsót, a kanálist,
a síkság szélén az akácost,
s billegve cseresznyefák ágán,
vitázva súlyunk másságán
 
mégis, átsüt valami nap, és fénymeleg,
szemünk lehunytságán is átmereng,
az a csoda, az ábránd, a kertek illata,
valami régmúlt, tiszta Ma.

Le nem írt szavak, gondolatok
szótlan beszédízű hajnalok,
s napderék vékony hallgatásán
színek virulnak, mintha látnám,
 
hogy sokasodik, megannyi szó,
papírra mászó illúzió,
túlfut a szélen, asztalon, széken,
már-már vízfolyam magam is érzem,
 
s hallom a hangjait, mint susog lábamnál,
túlfut a küszöbön, túl - nem is látom már.
Szófolyam csendesülj, becsukom a kezem,
tenyérnyi érintést megemlékezem.