Képzelet blogja

Gondolatok
kapocsi.ancsa•  2019. július 28. 07:28

cím nélkül


szívesen lennék a hajnali csend
ébredő hangoknak ágya,
fejét lehajthatná reám az éj,
hiába szólok, hiába
 
szívesen lennék az ébredő szóban
bármi, mi jelen tud lenni,
úgy tenni mint a szél viharból szellővé
hogy tud így finomodni
 
szeretnék eltűnni, örökre maradva
tenyérben por lenni, léha
lesöpört indulat, semmije úgy kacag
észre sem lehet majd venni

2019.07.

kapocsi.ancsa•  2019. március 30. 08:29

képfoszlány

eldúdol a csend
talán kísértet vagyok
megfoghatatlan kis szürke pára
földig omló felindulása

szélszoknyájú régi dallam, a megmozdulás
pörög, pörög, csak furcsa vágy
két kézzel kergetően száz
 
és száz mesét ringató
kavargó táncos halandó
padlóra hulló, elporladó
 
mese keze
leírt és elfeledett,
tovafoszló vad porrengeteg
 
semmi több, mit a képzelet
mely elengedett

kapocsi.ancsa•  2019. február 28. 07:47

körtáncban

Ha azt mondanám vajon látnád,
azt amit én sem láthatok,
elhinnéd-e amit s hogyan
ha hirtelen kiáltok.
 
Félreállnál-e ha szólnék,
hogy arra veszély fenyeget,
meg tudnád-e mosolyogni
egyszerűen a "telet".
 
Hogyha hinném, te is hinnéd?
és mert hiszed - én hiszem?
körforgásunk tovább vinné
mindenfelé táncszíven.
 
Ha eldobnám, semmi volna
hangja színe elveszne,
nem mozdulnál, nem mozdulna
tovább semmi, ha csak te
 
nem szólalnál: lesz majd olyan,
elhiteti azt amit
látni kell, hát láttat vélünk
lehetetlent, valamit...

kapocsi.ancsa•  2018. november 7. 21:21

emléktelen


valami hiányzik, valami eltört
hiánya mégsem, hunyorog - eldőlt
nem is volt fontos, törése sincsen
létezéséről fogalmam nincsen
 
talán csak vélt volt, lennie kellett,
valami halvány érzése kerreg,
károg a szélben, hangja sincs nézem,
mi az mi úgy szól, hangtalanul,
 
feledés korhol, kormol a mára
fekete ingek lebegnek - lába
nő a vigasznak, elszaladoznak
messzire gyöngyök jégtavakon
 
úgy vagyunk mint kik, voltak már ott kint,
kidugva orruk, fázott a szél,
vissza is dobta s elfutott újra
nyomát sem látni - elérni - ér
 
mégsem lehet, csak dúdolni halkan,
valami úgy volt láthatatlanban,
el tudott törni, s láb nélkül menni,
emléke fontos lehetett - mért?

kapocsi.ancsa•  2018. május 6. 06:54

hiánytalanul


Hiánytalanul

Mint a kék, mely éggé válva
fekete lesz - vihardráma,
kavargóan könnyű, harsány
sötétülő mélye korcán

megvillanó tettek - hegek
mutatják, hogy miből mi lett,
vágyból hiány, s annak láza,
lázból porond, melynek váza

megáll most az éj peremén,
csontváza - test, halott remény,
hiánytalan minden bánat,
ott feszülnek (lobog - fárad)

forognak a színek, élnek,
kiégnek s mint halott ének
dallampernye hull kezemre,
ennyi volt, hiány a mennybe

így került, elszenderült
föld a földre visszaült

________________

hiányoznia kellene valaminek
de tudnom illene azt, hogy minek,
hiánytalanul tudom az eddigieket
besorolhatóvá váltak a Nem-ek
 
hányszor mennyire összetörődve
kigombolva földig gyökerekre
sajtolt a sors sója, hiába hiánya,
feltűnés nélkül nincstelen hibája:
 
lehetne, ne legyen,
észrevenni sincs terem,
már megszokásokból terelem
keretek közé a jelenem
 
hiánytalanul felszegezhető
feszengő kész, elviselhető
körötte túl, csak a végtelen jelek
hiányoznia kellene valaminek