Álomrabló vége..

 ~*~ SACRED SPIRIT - LAND OF PROMISE ~*~

Szárnyalunk a végtelen határán túl.Felhők habjában suhanva csak némely hegy havas csúcsa látható, mely hidegen emelkedik a magasba.Ridegségük átjárja testemet, szempillámra fagyasztva a könnyeket.Arcomba jeges szél fúja a haragját, megérintettem a szelek világát
 s megmutatja hatalmát.
Dermedt kezemmel mereven kapaszkodom a madár tollazatába.
Ha fejem néha reá hajtom érzem a belőle áradó meleget.
Nappalok és éjjelek  váltakozása sejteti csak az idő múlását.
Ha hideg csend is kísér, fejem felett fénylő csillagok terítik be a fekete égboltot.
Ragyogásuk időtlen fénye, az élet végtelen csodája a világ felett.
Mikor az éj szüntelenné válik, tudom elértem az Álomrabló otthonát, mit álmomban láttam.
Eltűntek a végtelen mezők s a virágok sokasága helyett kopár, kiszáradt föld és szürke por lepte táj fogad.Az Álomhozó fehér tornyos otthona helyén, fekete ormótlan romok, hegyes sziklák töredezett fájdalma kiált a napfényért.
Közeledve a talajhoz szürke porfelhőt fúj reám a felkavart levegő.
Leszállva a hófehér madárról, lecsatolom övemről az erszényemet.Előveszem a mélyén megbúvó apró üvegcsét.Szinte égeti kezem, de újaim mégis reá fonom.
Mint menedéket, úgy szorítom, majd szép óvatosan letekerem a rajta lévő zsineget.
A száján lévő pecsétet feltöröm és egy mély levegő vétel után mohó kortyokkal nyelem el a forró nedűt..
Égetve ajkam tűzként fut végig torkomon, de csak egy szemvillanási időt veszitek el..s máris kívülről látom lelkem hordozóját, amint a földön megpihen.
Most könnyedén, mint még soha, testem súlya nélkül szabadon lépdelek.
Talpam nyomán nem száll fel az út pora.
Fejem felett vad vihar dúl, villámok szelik által az eget, színeket s fény csempészve  a kietlen sötét világba.
Szemem behunyom egy villanás elől, s mikor ki nyitom már ott áll előttem.
Mint a szél úgy  süvölt a haragja, s vadul cibált palástja korbácsként csapkodja a levegőt.
Ott állok éppen vele szemben s a fekete semmi árad belőle, elnyelné testemet körbejár, mintha az éj folyhatna,magába zárhatna.De hozzám nem érhet, fény óvja testemet, felolvasztva a sötétet.
Tekintete fáj, érzem elszívná erőmet, hangtalan szava űzne, rombolna de hasztalan.
Csak nézem s egyre közelebb lépve belém ivódik hidege, de már nem látom vad tekintetét, már nem érzékelem gyűlöletét.Csak azt érzem szerettem rég.Ő volt ki valóra váltotta a megfestett álmokat.Túl a végtelen határán, hol lefestettem az emberek vágyait, ő megvalósította valamennyit, színeket keltve életre.De magára vette a világ fájdalmát s a keserű álmokat.Feladva saját vágyait, feledni kívánta mind, s nem érezte át mások álmait, így bezárta valamennyit.

Opeth- In My Time Of Need

Fekete és fehér alakunk a semmi közepén egymáshoz közeledve vihart szít.Villámlás szeli át a fekete égboltot, fényt víve a sötét égre.Fölém emelkedik alakja,s én lassan haladok előre.Nem ismer fel tudom, emlékeit mikor végképp feneketlen mély kútba vetette, akkor halt meg lelke benne.Hozzálépek, megérintem, mit vadállat mordul, de megfogom kezét.
Könny csordul végig arcomon, s kézfejére cseppen.Riadtan nézi, mintha égetné bőrét.
Majd tekintetét rám veti, s én látom mint világosodik és kel életre lelke fénye.
Küzd a sötét énje, tépi a lelkemet, de bőre élénkül s élni kezd.
Ébredj kérlek, ébredj!
Szeméből egy  fehér gyöngyszem gördül, s én végig simítok arcán,mintha kezemmel törölném le dühét.Majd szinte megtorpan, reszketni kezd.
Torz arcvonásait lemosom könnyeimmel, s mintha életre kelne.
Érzem testem úgy gyengül, mintha a könnyemmel  folyna el.Érzem magamban a meleget, átadom néki az erőmet.Már látom zöld szemét amint félénken reám néz.
Már érzem felismer, s keze gyöngéden átölel.
Szó nélkül tekint reám s tekintetünk egybeolvad, mint a napfénye melegít, ölel.
Csak nézem..mily könnyű az élet, mily egyszerű.Itt vagyok, most semmi se fáj.
Gyengülök érzem..de olyan szép..
Ragyog az ég s napfénye süt át a fehér felhők mögül, minden oly szép könnyű és szabad....boldog vagyok...

 Silent Lucidity

Fent egy magas hegyoldalon magányos ifjú áll.Ruhája kékje mint a tiszta égbolt, s csak épphogy gyenge szél mozdul.Mellette lombos fa, melynek zöldje üde friss tavaszt hirdet
s apró fehér virágok díszítik , illatuk finom, édes.
A férfi mozdulatlan, előtte friss hant, de nem néz reá, tekintete a távolba merül.
Majd zöld szeméből egy utolsó cseppnyi fekete álom hull alá,            mintha az Álomhozó utolsó könnybe zárt fájdalma volna.
Lehullva a  sírra eltűnik a földben, s egy kicsiny fekete virág bújik elő a mélyből.
De ő ezt már nem látja, elfordul, s az Álomhozó új útjára indul.
Valóra kell váltania a világ álmait, de örökre feledi önmaga vágyait!
Felrepülve az égboltra...eltűnik fénylő alakja.
Egy fehér madár köröz az égen...lenéz a sírra..majd tova szárnyal a fényben.

Bocsánat, hosszú lett, bár így se tettem bele mindent, akkor még jó sokáig írhattam volna:-)