Képzelet blogja

kapocsi.ancsa•  2022. augusztus 19. 17:24

Halovány emlékké gömbölyítem


Mint kopott kenyéren az őszi ízek,

úgy kopogok, fanyar kedvek vízén,

savanyú baracknak emlékén alszom,

s ha felébredek majd beágyazom,

 

az utolsó harapást, abban a kertben,

halovány emlékké gömbölyíteném,

a fák akkori agancsos énje,

még mézillatú volt, nem szegény,

 

pedig poros volt a padló, az ágyban szalma,

és dunna-magas is volt a csend,

ha ropogott a kályha alja,

még virulni járt a kenyér idebent,

 

ma kisajdult szíveknek koncán,

vitatkozunk, jah, nem is létezik,

a "minden tökéletes" könnyű arcát,

majd szépre festik és kihirdetik.




kapocsi.ancsa•  2022. július 15. 05:25

Majd megszokjuk, hogy nem lehet?

(Sáskaemberek)

Majd megszokjuk hogy nem lehet,

és vállat von az ismeret,

a felvont szemöldök alatt,

pár Jesszus szó is kiszakad.


Mikor szájunk szegletén 

hangot nyer a gondolat,

kész vicc már és azt hiszem,

több is lesz egy nap alatt.


Még gondolom, még gondolod,

de már sistereg nagyon,

tűz égeti kedvedet,

vicc, hogy élni is mered. 


Majd megszokjuk, hogy nem lehet?

hogy űznek sáskaemberek?

Mondd, hogy igen, mond, hogy nem.

Néma nem lesz senki sem!

kapocsi.ancsa•  2022. április 6. 06:04

virágüldöző

úgy nyikorgok mint a béke,

árnyékom tépett, meztelen,

felöltőzne fehérre, szépre,

ha tudna lenne, hirtelen,

 

fut utánam, bohó be biztos,

néha leül és megpihen,

pihenne gyakran, integetne,

s hitetné mindig rendbe van,

 

falakon lenne inkább nyúlfül,

lépegető kis ujjain,

virágüldöző lenge ringás,

megbúvóan majd eltűnőn


kapocsi.ancsa•  2021. október 15. 06:55

egy pillanat alatt

messze voltál, messze, messze,

rád-ült Isten lehelete,

könnyt fakasztott lám a fákról,

csepeg az ég, ágról, bogról,

 

levélgyöngyök énekelnek,

egymásról rád megérkeznek,

lehűlt hajnal fút a szádon,

megmarad a szempilládon,

 

köd könnyek mint furcsa álom,

felidézett régi lábnyom,

nyomot hagyva mind eltűnik,

minden ami megérkezik

kapocsi.ancsa•  2021. október 9. 12:23

buborékcsipesz

mert egyszerre vagyok és egyszerre nem

buborékokon túl, kívül és ott bent,

és egyszerre tenyérben, part széli sziklán,

sál ha lengedez a szél derekán,

 

csak mint a szó, kimosva gyűrve,

kiteríthetlek a kietlen űrbe,

felcsipeszellek, járjon át a tér,

lelked majd talán akkor hazatér,

 

mint sűrű ködben ég a fény,

pislákol lobogva,

úgy látszódsz csak drága,

megbújva, botorka,

 

imbolyogni nézem

árnyékodat, félek,

mert egyszer volt,

majdnem holt

 

kit hazatérni vélnek

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom