Képzelet blogja

hibáim gyöngyök, 

Megadott szavak: Hold, dalol, vér, hamis, lassan, pereg, vagyon, tűrni, különleges, fejsze

Holdszínéj

Fejsze volt a szó, na persze,

vágjunk bele, napba, percbe,

vonjuk lassan kétkedővé,

terítsük kedvünk kendővé.

Lágyan hulljon ránk a vére,

fessen át ma Holdszín éjre,

új színt gyűrök fejem alá,

toll helyett egy szó szúr talán.

Tűrni lehet? Lehetetlen?

Különleges játék lettem,

nem én írok, csak a szavak,

hamisító éhes vadak,

falják kedvem, pereg, pereg,

dalolnak és kísértenek.

vagyon, álom, átokáldás?

felszabadít elnyel meglásd.

És egy szó még kell akkor is,

titok lappang csakazértis.

Rég volt, hogy írtam

nem tudom mért,

rég volt ez életem,

ki tudja miért,

hogy mért kellett úgy tenni,

ahogy lehet,

és miért is nem lehet

sehogy sem meg.

Az ami nem is kell,

és nem lehet,

az miért talál meg,

mondd engemet?

Ami meg úgy sodort

égi fohászt,

lakatlan mindenhol

nem lelt szobát.

Eddig és nem tovább,

dúdolhatom,

eldúdol engem is

majd egy napon.

Valaki meglehet,

de az is, hogy nem,

s kísértetjellemek

rongya pihen.

Megpihen már ez éj,

mondd hát, miért?

Mért nem egy táncra kelt,

simuló rét,

ami ma elregél elragadó:

Rég volt hogy keringőt

dúdolt a szó. 

Ellopom a hajnal gondolatát, 

fényt hozó leszek én is,

viszem a nappalt az éjszakán át, 

ha láthatatlan de mégis.

Milyen messze voltak az órák, 

mily közel jöttek a percek, 

mintha mindig itt lett volna, 

minden végzetben a kezdet.

Kenyérre költöm maradék énemet, 

enni merek a mindenség asztaláról, 

mint ki elhiszi majd azt amit lehet, 

megérdemelt mosolyból iszom.

Könnyes nevetéssé vált a vétek,

étek lesz minden mi már elért,

s az eljövendőek vélt hadától, 

már félelem nélkül, biz felnővék.

Inni jöttem, nem megfulladásig, 

sem jóllakásig, csak annyiért, 

mi örökké szomjam létben tartja, 

s továbbvisz újabb kortyokért.

2019.10.16-19.

ahogy az eső...