Jeltelen rejtjelek

Nem várok semmit 

Hűvös illatok 

kúszhatnak szívemig 

Felemelnek s elengednek 

És zuhanok megint 

Nem várok semmit

Csak hogy sose érjek talajt 

És maradjon valami 

mi a levegőben tart 

Folytonos puha szél 

érintsen engemet 

Egyszerre mindenhol 

ott vagyok 

S nem - leszek.

"Mért ne?!."

Csend tányérján, ott csücsülök,

köröttem vad zajban tűrök

ökör nevet így csak magán, 

röhögök a szívem koncán.

Bérbe adom a hitemet,

lángján édes tortát veszek,

megdobállak véle téged,

ne állj félre nem lát véged.

Véletlennek arcát nézem,

ijedt tekintetét félem,

bevonzom mit nem akarok

mint az élet úgy hazudok.

Észre sem veszem, hogy nézed,

észre sem veszed, hogy érted,

így nem teszünk semmit érte,

tűzre dob az örök - mért ne?!.

https://www.youtube.com/watch?v=KPoYDTn7kVY...

- Nem mondom meg, merre menj

- Pedig tehetnéd, levehetnéd rólam a súlyt, s hogy döntéseim ne égessék úgy a lelkemet, 

el is felejtethetnéd velem, tényét annak, hogy választhatok.

- Butaság. Akkor meg nem fogod érteni, mért nem jó.

- Így sem értem. Hiába igyekszem, folyton az a vége

(na, már ezt is elcsesztem)

Már dönteni sem merek. 

- én nem dönthetek helyetted, nem lennél akkor szabad

- Mért, így az vagyok? Mások döntései úgyis átírják az enyémet ...

Mintha fogalmam lenne valaha is az egészről. Még a töredékét sem vélem érteni,

nem hogy a következmények borult sorjait.

Mintha volna mindig így,

száz tonna szó majd rálegyint,

akadva létnek tűfokán,

van is meg nincs is - mint hajdanán,

szerepnek széles sarka van,

pörög csak mindig, rendbe van,

már megszokásból dúdolok,

vagy egytől nyolcig csak számolok,

telik mi telik, úgy ahogy,

igazból hamisat koldulok,

korog a semmi, elnyelem,

lába nyomát sem, nem lelem.

2022.08.14.

Néha valamit meg kell tépni,

vagy hogy magadat, van hogy szavakat,

s tépett gondolatok hullnak szanaszét,

vadakat etető életmaradék,

sót ide eperrel, hűs vizet kenyérrel,

ha nem jó - tenyérrel,

merni az ingre, már csak úgy blindre,

míg korhol, míg horkol, krákogva mormol,

pár szavas pintbe öntött vagy inchbe, mért

kupica kapucniban, zord zátony, kalucsniban,

mondhatnám úgy is, ahogy akarom is,

de lehet, hogy másképp, mint ami szándék,

cetlire, csíkokra, szépecskén szalagosra,

körökre nehezen, túl egész kereken,

száz igen, nem nem nem, s miért-ne kenyere,

süt éget eldobom, elfutok otthagyom,

fűszál zizegő hajnalokon 

Átbucskázom egy lomha gyertyafényen

Mint idegen kopog bennem a megalkuvás,
fényében apródgyöngyszemek,
mint téli ablakgőzös cseppeken a fény
ha átüt az esthajnal elején,
úgy viszonyulok a mindennapokhoz.

Letörölnek majd, ha már összegyűlnék,
mielőtt tócsává érek, rongyvigasz,
az leszek - ázott emlék mi égni,
már túlzottan más, mint ki nem igaz,
s életlen látásom nem delejez.

Néha megbukom, mint hajnal a küszöbön,
s árnyékot hagyok élni, ha átjutok,
ajtókra, ablakra vetülök ijedni,
mielőtt átbucskázom egy lomha gyertyafényen,
valahol ott, hol nem egészen.

Minden csak félbe-törötten épphogy csak, szólni kész.
Majd dermedt pirulásban a falfehérre néz.
Hogy ismét csak megbújni tudjon, egy cseppnyi fényes reggelen.
S ismerős idegen, köszönjön vissza:
Igen, már távolról ismerem.

2022. január 12.