Nincs cím/Életkép/

Csak egy kéz, a ráncok már mélyebbre szántanak vékonyuló bőrén. A cigarettával elsárgított újpercek görcsösen fogják a megmaradó, hamvadó véget.
Még egy utolsó slukk, miközben a szeme az ablakra tapad. Nem is látja az üveget, rajta túltekintve megáll a mozdulata a levegőben.
Majd mikor a hamu a kézfejére hull, csendes közönnyel rázza le, a csikket a már betelt hamutartóba gyűri, ne füstöljön már.Megszokott mozdulat ez is, mindig ugyan úgy teszi, ha megszámolnánk talán még a mozdulatszám is egyezne, nap mint nap, többször.
Sokszor kávéval kezében, néha- néha köhögve s a száját összeszorítja.
Már az ajka sem a régi, maga is érzi, mégis hanyag nem törődéssel hagyja ott az álom maradékát.Haján végigfut keze, és a sprőd érintésű szálakat hátrahúzza, majd lassan feláll, miközben az asztalba kapaszkodik.
Bemegy a szobába, leül..és csak ül..és ül. Vajon hol jár?Szeme a távoli semmibe mered..már itt sincs.
Ó már nem, most mosolyog a csendben, emlékezik.. 

Erdők mellett suhan épp a táj, a vonatablakán kinézve sárga virágú rétek, egy egy állomásra közeledve a lassabban futó képből kivehetőek a lila szarkalábak, néhol virító pipacsok, mint apró piros festékpöttyök.
Belső nyugalom, arcán mosoly..Nem sokára megérkezik. Az oldalán fekvő kis táskát magához veszi, és a mélyéről egy kis noteszt vesz elő, benne egy agyon olvasott levél. Kinyitogatja óvatosan, majd kezével végig simít rajta.
Majd arcához emeli és érzi a papír illatát, szemeit lehunyja.Belenéz még egyszer, de csak futva pár sorba, mindjárt megérkezik.Már sípol a vonat, a levélkét gyorsan visszateszi a táskába, majd a feje felől leveszi a bőröndjét.
Sietve lépked az ajtó felé..Mindjárt ..mindjárt../ Mosolyog/.... 

/Nincs kész/