mozzanatban

kapocsi.ancsa•  2024. április 1. 14:40  •  olvasva: 126

Minek is kellene lélegzetet venni...

abból az elárvult szobából, kiszökhettek a szavak.

Talán az ablakkeret apró repedésein át, 

lehet csupán a talpakra ragadt emlékezet hozta, 

vitte őket tova.

Most, az új ablakon, már semmi nem surranhat át..

Perlekedik az idő, kötözködik a fénnyel,

pát int valami mímelt semmi, majd kalapot emelve tűnik el...

A hiába történt mozdulatok, már hallhatatlanul félig születnek, 

mikor felismerik, értelmük vajh mi kevés.

Megtörnek, mint én

egy félrebillent pohár peremén.

Pára ül a langyos pillanatra, nincs idő már a mozdulatra.

Csak a hűvös esteken megállni, mint a csillagok.

Úgy látszani, mint aki ott ragyog, és tovatűnni úgy, mint még aki ott van, 

egy bizonytalan remegő mozzanatban.

Egy hajszál hintázik a bokorban...

Fák alatti, sötét elalvások, ismeretlen s könnyű,

sehol maradás-ok.

Nem irányít semmi, a létezés 

halál-ok.

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

kapocsi.ancsa2024. április 3. 07:42

@skary: Nem cél, következmény :)
szia

kapocsi.ancsa2024. április 3. 07:42

@Rozella: Köszönöm
Igen, talán egy egy dolgot megérthetünk
attól még még az ember néha mégis csak néz csodálkozva, hogy...
Szép napokat :)

kapocsi.ancsa2024. április 3. 07:40

@Animanongrata_:
Kifejezted amit én nem, de tökéletesen igaz
"Benne maradni egy mozdulatban"
Köszönöm!

kapocsi.ancsa2024. április 3. 07:39

@csillogo:
Köszönöm
Egy-egy megdermedt pillanat ott marad ahol születik
Mintha a falakba, fákba, az út menti porba ragadhatnának a történések rezgései
Puszi

kapocsi.ancsa2024. április 3. 07:37

@Pera76: Értelek én
Dórim mai napig fogja a kezem elalváskor
Nem is az élet értelme a lényeg, talán a történések feleslegessége
Nem minden az, csak kár hogy nem kikerülhetetlen
Mosolyokat Nektek

Pera762024. április 2. 15:41

Minek mi is az értelme? A létezésnek, a vanásnak? Egyszer innen mind elmegyünk. Addig éltünk-e?
Nézem a kisunokám. Vajon mi lesz az élete, milyen? És tudom: egyszer ő sem fog már itt lenni...
De addig: kapott egy Waldorf-babát tőlem, picit így még örvendeni nem láttam, szorítja, édesgetti, hurbolja, azóta, mindenhova vinni kell. Kicsi kezével fogja az enyémet, mozgatja a kezeink, játsszuk a töröm-töröm a mákot. 🙂 Na, ezekért a pillanatokért tán megéri születni...

csillogo2024. április 1. 20:36

A kezdet és a vég között valahol ott vagyunk, élünk, aztán jön - jöhet egy ok... és lehet már a csillagok között ragyogunk, egy hajszálon is múlhat a sorsunk - ezért kell mindig "most" szeretnünk...
igen érdekes, tetszett nekem is nagyon!

Animanongrata_2024. április 1. 17:42

Benne maradni egy mozdulatban és sosem fejezni be.. kifejezô a versed, a végén meg is jön mit okozhat végül ez..

Rozella2024. április 1. 17:36

A létezés lényegét talán mi nem érthetjük meg... még. Amíg azt tapasztaljuk, hogy az idő lineáris, pedig állítólag nem az. Szép vers, és érdekes nagyon ez az eszmefuttatás.

skary2024. április 1. 16:08

az úti cél a halál