Jeltelen rejtjelek
Verslélek-koccintók
Ím hogy harcol bennem már az ősz,
viszi a fényt, hát elmegyek,
s hamis reményű Istenek
elkortyolják a lelkemet.
lélekköz
Nem várok semmit
Hűvös illatok
kúszhatnak szívemig
Felemelnek s elengednek
És zuhanok megint
Nem várok semmit
Csak hogy sose érjek talajt
És maradjon valami
mi a levegőben tart
Folytonos puha szél
érintsen engemet
Egyszerre mindenhol
ott vagyok
S nem - leszek.
"Mért ne?!.
"Mért ne?!."
Csend tányérján, ott csücsülök,
köröttem vad zajban tűrök
ökör nevet így csak magán,
röhögök a szívem koncán.
Bérbe adom a hitemet,
lángján édes tortát veszek,
megdobállak véle téged,
ne állj félre nem lát véged.
Véletlennek arcát nézem,
ijedt tekintetét félem,
bevonzom mit nem akarok
mint az élet úgy hazudok.
Észre sem veszem, hogy nézed,
észre sem veszed, hogy érted,
így nem teszünk semmit érte,
tűzre dob az örök - mért ne?!.
https://www.youtube.com/watch?v=KPoYDTn7kVY...
csendmodell
nem mindig tudok szóhoz jutni,
és ha már mégis, néha - Fáj
mint szürke percek kóbor hangja hálni jár,
ketyeg a hangtalanság magja, kiáltássá ér,
hogy szakítson, harapjon a csendbe
ez a vágya él,
dagad a szívig, érik, beérik
míg belé nem szakad, szabadul,
pörölve zeng, jajdul, ártatlanul...
ne fojts a csendbe, ne zárj, ne várj,
folyton csak tenni, tenni jár
benned a szó, mi már megég, kihűl,
gyűjts tavaszt otthon, ne szenderülj,
amíg a kert nem hegedül, ne állj te szobrot
csendmodellt,
ne tedd, vagy ha ma már mégis,
légy te a pad, hová megpihen,
mindaz ki szólni hirtelen
akar...
A semmitől teljes (fénytörésláz)
léte lenne, múló ágnak,
fől ha kelne - meglehet,
alig csapong lelke lángja,
aligha szól úgy mereng,
dereng a szó, ismeretlen
kört húz dúdolatlanul,
miközben út fut alatta
váratlanul, titka lapul
nem tudja ő, nem tudja más,
törött üveg fénytörésláz,
színezz tovább, napot ha látsz,
szilánkos ég, szórja a fényt
nehéz ha szólsz, ha nem, hajolsz,
bókolni búj széltől egy ág,
teret karolsz, hagyod nem szólsz,
ringasson túl, az életen