Jeltelen rejtjelek

Vers

kapocsi.ancsa• 2026. június 27. 09:46

Fűzfakönnyek árnyékában

Csendesedj reménnyé,

fűzfakönnyek árnyékában vacogok,

mint a koldus aki a vízbe is csak harapott.

Hogy edénnyé tud érni a lélek,

talán megtartja amit majd belemérek.

S ha lyukas fazék mi jut,

hát tegyen alá egy magot az Isten,

hogy valami életben maradjon

egy pillanatnyi esőben.

Felnőni tudj, kihajtani, merészen.

Túl már mindenen, mégis olyan hittel ami nincs is.

Reményt seperni egy ázott körúton.

Talán a fény neveljük olykor szavainkkal.

1 hozzászólás

Vers

kapocsi.ancsa• 2026. május 11. 06:47

Kényszerkeszkenő

Kicsipkézne a pillanat,

aligha látod álmodat,

belekörmöli valaki,

kinek meg kéne vallani,

hibás a kényszer-keszkenő,

alig hagy élni az idő,

sajnálom lélekráncait,

annak ki káromol megint.

Nehéz a gőg, jaj sár-nehéz,

lehet, hogy súlya felemészt,

tedd le, ha nem megy dobd csak rám,

megszoktam mázsás hahotám.

Földig hát bontsd ki magadat,

lélegezned ma még szabad,

miért a gáncs a szíveken,

mért jó dobálni nem értem.

Igája inge, félelme,

vetíti rám, bár jó lenne,

ha hagyna élni s élne ő,

kinek haragja egyre nő.

2 hozzászólás

Vers

kapocsi.ancsa• 2026. január 5. 09:13

Űrkopogó hamut tessék

Űr kopog a szürke fénybe

simul bele tenyerembe,

arcomra fest komoly eget,

szembe szánt gomolyfelleget,

hideg gyűr zsebébe bele,

ráncosodik keze tőle,

megrázza a lelkét reszket,

egy pohár port földre perget,

rét szalad szét a fák alatt,

maradni feszt, nem mer, tagad,

egy pillantást, alig nézőt,

félve reád tekintőt ölt,

s kendő leng a nyakán, repked,

ahogy szalad, könnyű gyermek,

lába futna, fel-fel bukik,

s kacagva jut a fellegig,

gyűrűt font egy kis virágból,

úját húzta, lángol távol,

eldobott tűz, üti kedvét:

űrkopogó hamut tessék.

Múlt a múlttal, összefészkel,

egy lesz, kerek, szembenézel,

ülj le, néz fel, le is feküdj,

csillagbokrok hamva nedűd,

idd csak, hidd csak, persze, persze,

álmodd magad porba, fűbe,

s tűbe gyűrve sosem ébredj,

égre fűzd a tekinteted.

Ha mered.

2026.01.05.

Szólj hozzá!

Vers

kapocsi.ancsa• 2025. március 15. 13:14

Hajnalteák vacogása

Tenyerem ölében
zsibbadnak az álmok,
hátra kötött arccal
harc nélkül csak állok.
____________
Kanalaz az élet
egy pohárban ülök,
észre sem veszem majd
ha elcsendesülök.
___________________
És lám... hogy tud dideregni a lélek,
Hogy a milliómodik pillanatban is érez,
Mint kecses kacér megvillanása a vágynak,
Hátrapillantva is fázhat.
___________________
Megborzongatja bőrét - Naiv.
Szétfújja hangját ma mind.
Mit akartál mondd?
Megáll a gondolat,
És ím didereg mi nincs,
mégis élőn marad...
S lám
Holdezüst színékezet,
így hangolja szívemet...
____________
Semmi vagyok,
napfény derekán gondolat,
Pőre puha habban, rab.
Rebben a zajban, por-alak.
________________
Hajnaltea bája, búja,
Apró cseppek koszorúja,
Csend sziszeg csak
Csorba rendben
Vízcseppek üteme kedvem,
zongora szól, vagy hiedelem.
_____________________
Hát alkonyt hazudok a számra
ne verjen lelkem vacogása,
és hogy elkerüljön a kétely,
Nem hiszek semmit, csak nézd el.
_________________
Nincs jó, Nincs rossz
Hát nem emészt el,
A nem létezés nem fáj - ölel.
Csak tűbe gyűr,
majd megvarr engem,
"Ami nincs"

2023.10.25-28.
(Pár sor/o/sok)