Jeltelen rejtjelek

Gondolatok
kapocsi.ancsa•  2021. április 30. 06:16

"Önkéntes"

Önkéntes 

 

Vállaljam a halált? hogy még előtte éljek,

önkéntes - mondják, s én csak vérig vérzek,

 

mint ma már oly sokan, védett mosolyt játszva,

vonuljak?, vonulunk... "önként, akarva" - Dráma.

 

Jó vége nem lesz, hogy is lehetne, a végben ott a szó,

utolsót bólintunk, minden csak halandó.

 

Nem mindegy miként jön? Nem mindegy hogyan?

Hajts fejet, Hallod? s mondogasd - "Boldogan"

kapocsi.ancsa•  2020. július 25. 21:24

szavak fészke

nincs kinek mondanom

hallgatásom ködfátylon táncoló rivaldafény

tünékenységén elpiruló gondolat,

mint hulló pihe, nem szabad

 

pörgeti szél, pergeti messze,

önmagába is, vissza ha kedve

úgy tartja s egyre

 

megállítja

vissza-visszadobja

égöblébe hordja

tova

 

a porszem sem lehet ott soha,

hol az indulások 

kihallgatott a csend

és a maradások

 

kopott fészkek 

melegek

otthon lesz ott

hol nem lehet

 

születik a nincs

a majd

és az egyszerek


idővel lesz

most pihe

nesz 

kapocsi.ancsa•  2020. április 30. 07:57

Időtlen


 

Fölösleges mind csak színház

fölösleges minden szó,

minden időnk, mind csak vendég

Törékeny illúzió.


Mondd meg a tavasznak,

mondd, hogy ne nyíljon,

milyen világ, mely virágtalan,

milyen virág van tavasz nélkül

milyen Élet az, hontalan.


Bele akarok olvadni a szélbe,

s kezembe venni a nap melegét,

egy kismadár reptében leszek surrogás,

hogy sohase láss.


Gyertyák vagyunk, én a tiéd, te az enyém

és mindenki más, mindenki másé,

az iszonyatra is szép, szép a válasz

a katicabogár a virágé.


Hűlünk csak, mint föld a télen,

romok leszünk mint elhagyott tanyák,

s ki tudja mely tavasz vezet,

kinyílásunk a ne tovább.


A Nem tovább van ráfagyasztva,

ülünk csak tűrünk, s törünk össze vagy fűzve:

Egymás karjába halva tűnünk el mindörökre


Emberlátszatok mind a holtak,

hamis reménnyel érkezünk,

mind tagadunk, Mind - van Holnap

Valljuk csak valljuk, bár nem hiszünk.


Minden marad csak, fény, szél, árnyék,

illatok megújulása játékszerek,

s míg csapzott kacagás száll nem értem,

Mi végre jó ez, s elenyészem.


2020.április 5-7.

kapocsi.ancsa•  2019. október 14. 21:30

a szem

Mint eső hullik rám az értelem,

bőrömbe ivódik a mámor,

feliszom magamba az eget,

mint prizmák fényében a színek...

 

összeérek, hozzá, észre sem venni volna jó 

mikor beleolvad a sötétbe a fény

mily halandó ...

 

kaput nyitok, az ég az égre ég,

a fény a fény mögé is belefért

 

Holdat koldul a mindenség 


https://www.youtube.com/watch?v=R9Kp4vyfnYs

kapocsi.ancsa•  2019. október 5. 17:59

Négysorosok


 

Szirmot bontogat az éjjel, ágyat fodroz a sötét,

viharmagból lesz az a csend is, egyszer még talán ideér,

kibogoz magából a szó már, terhem viselni rest lehet,

lustán nyúlhatnék utána, nem fáj, messze legyintem elereszt.

 

Mennyi hang most elsimul.

Lám a fának könnye hull.

Megágyaz a gondolat:

Tenyerem titkot tartogat

 

Kastély helyett kuckó

kuckó helyett árok,

Semmi tükrén állok,

halkan kiabálok.

 

Majd úgy futok, ahogyan az ősz, 

levelek közé bújva lábad elé,

kezeid közöd színesülök lánggá:

Meleget adó nyáremlék ég.

 

Esélyt adtam a lehetetlenek,

nem mondanám, hogy nem nevetett meg,

karjait mellkasán keresztbe fonta,

majd fityiszt mutatva popóját rázta.

 

Ma édes habkönnyű cukormaszlag

hihetőség fikszírozom,

szememben kétely - vitáz a mézzel,

egyik sem nyer - be szép a nap.