Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
ha engednél
kapocsi.ancsa• 2016. november 13. 08:15
Fent a remény, lent a bánat,
felemelném szép orcádat,
hogy a bánat ne találja
átlépj rajta, hogyha fájna.
Fent a szemed, lent a lábad,
fejed hajtod - megbocsájthat:
szomorúnak is kell lenni,
így tudok ember maradni.
Bent a szívem, kint a lelkem,
néha, néha elengedtem,
messze futott tőlem hátha,
honvágy búja nem találja.
Fent a sors és lent az élet,
elkerülik egymást - érzed.
Egymás elé tett lépések:
álljatok meg én nem megyek.
Mozdulatlan kint is bent is,
megállt szívben csak lélek hisz,
felemelné fejed lentről,
ha engednéd ...
merleg662016. november 13. 20:53
Nagyon tetszett a szép és dallamos versed, bár éreztem benne egy kis eltitkolt fájdalmat!
kapocsi.ancsa2016. november 13. 15:13
@dreaming58:
Évi, köszönöm, szép vasárnapot
@Ametist:
Valahogy összefügg vele, másképp nem lehet.
:)
kapocsi.ancsa2016. november 13. 15:12
@petruchio:
Ermi, Köszönöm
Igen, ritkán jön valami dallam. A szabályosság csak akkor alakul ki a sorokban :)
kapocsi.ancsa2016. november 13. 15:09
@Pera76:
igen, nekem is népdalos
az utolsó szó elhagyása: többféle van, s talán az enyém nem az igazi
így ki-ki hozzá"hallhatja" a sajátját.
Puszi
Pera762016. november 13. 10:11
Népdalos, olyan fájdalmasan szép és a végén a leharapott szó is megvan. Legalábbis azt hiszem...
dreaming582016. november 13. 10:05
Nagyon szép!
Ölellek
petruchio2016. november 13. 09:21
szép...régen írtál már ilyen "szabályos" verset....de ebben is nagyon otthon vagy...:)
Ametist2016. november 13. 08:41
"szomorúnak is kell lenni, így tudok ember maradni" - így igaz, szép verset írtál, Ancsa :)