Életképek

Személyes
kapocsi.ancsa•  2016. október 25. 09:04

Szabadság-fűszer Testvéremnek

Nem hiszem, hogy lehetne összehasonlítani a mai napot a tegnappal,
talán csak az órák ketyegése ugyanaz,
illetve ugyanaz lenne, ha ott volna még a falon.
Vajon áll-e még az a fal, az a régi inga - Emlékszel?
A déli sziesztakor mindig az alkalom szülte,
hogy sohasem akartunk aludni, felpörgött bennünk minden ami nyár,
ami gyermekszabadságok fűszeres íze...
Mégis én gyakran megszunnyadtam,
talán a korkülönbség, bár mit tesz az a két év...
Ma már ismeretlenné vált fogalom a gyerekidő.
Már nem szabja meg, ki segít kinek,
te nekem, vagy én neked.
Oly kölcsönös ez a meghallgatás.
De visszatérve arra a szobára, a sötétítő függönyt ahogy néztem,
a beszűrődő fényeket, az imbolygó fákat, s a tudat, hogy csöndben kell maradni,
miközben az óra csak ketyeg felettünk, mai napig meghatároz, bár nem tudom mit.
Mire felébredtem, téged elszalajtottak a boltba, mókuscsoki és kockacukor. De szerettük.
Ünnepek voltak a csokoládékockák, vagy egy-egy csomag zizi,
amit színenként szétszedtünk, mintha nem volna mindegy.
Utoljára én mindig a fehéret hagytam, te azt hiszem a rózsaszínt.
Lehet akkor még más volt az íze, nem ily egyforma, mint minden.
Elveszik a lényeg ebben a túlzsúfolt rengetegségben.
De akkor még milyen sorsdöntő volt,
amikor beleestél a kanálisba, és az ijedség majdnem megbénított,
pedig csak egy csatorna volt, ma már tudom,
csak úgy belehúzott a sárba, alig-alig emlékszem
hogy is sikerült a kihúzás.
Talán a Te emlékeid élénkebben megmaradtak, bennem oly sok a sötét folt,
mintha beleradíroztak volna a tudatomba.
A rosszak pedig mindig élénkebben megmaradnak. Tudom, fordítva kellene lennie,
de nálam valamiért így működik.
Biztos, mert tanulnom kellett volna belőle valamit,
de én mindig és újra csak hibázom.
Jó lenne tanácsot kérni, persze tudom, te sem találod önmagad kísérteteire a megoldást.
De mára már elfogadtuk, nem leszünk mások.
Felismerjük a félregondolások árnyékait, mégis belemagyarázzuk, hogy lehetne nehezebb.
Jó lenne segíteni egy kicsit, hogy könnyebb legyen.
Zizit majszolva kiülni egy plédre, vagy vattacukrot és törökmézet enni egy május elsején,
rojtos, kopott ruhában, kikerekedő szemmel rácsodálkozni a színes világra.
Helyette félhomályba bújt éjszakákon bámulunk magunk elé, messze egymás magányától láthatatlanul.
Pedig lehet, csak ki kellene feküdni újra a szenes tároló hullámpalájára,
és szörpöt iszogatva felhőt lesni. Majd behunyt szemünk mögött ébredni hagyni a nap vörösét.
Mily egyszerű is volna, beleképzelni a mindenséget a semmibe is.
De így, most itt...Csak áthullámzunk. Szemünk ha lehunyjuk, azért,
hogy a nem tudni és a nem látni elérhetővé vizionálja önmagát.

Jó lenne abban a nyárban, még ha oly haloványan is izzanak és foltosak a képeim.




kapocsi.ancsa•  2014. január 9. 17:58

emlékszel? Emlékszem! nem emlékeznék

emlékszel?

ahogy a két hülye baktat az esti homályba?

és "kövéren és kopaszon"...meg a "hosszú lábú"...

ahogy Nanu-nanu, meg a szörp fogyóban volt,

szotyirengeteg gyűlt a füstös félhomályban.

 

Römipartik százait játszottuk,

miközben feles poharak sokasága gyűlt elénk,

jót nevettünk a botránkozás esélyén...

hány felől szedtük össze őket.

 

Ma emlékeztem a volt focipályára, mellette mentem el,

tudom, tudod nyoma sincs, helyette a jelen fedi már,

mint ahogy felnőttél. Komolyságod szép határain be-benézek,

de felidéződnek a lépcsőházak, a hajnal, a vonatlekésések.

 

Az átmászott kerítés, és nevem a téglán,

s bár kerítés még megvan, de bent már nincs szobánk.

23. - régi szöveg, mákostészta-szalagon

 és " Ha elszabtuk, hát elszabtuk"

de énekelsz még egy régi nótát?

_____________________________


Emlékszem!

Hogy áthúztál a tömegen. mennyi ember volt körülöttünk.

Zsibongó emberrengeteg. Öles léptekkel siettél, és ideges tekintettel.

Kértem, hogy engedj el...de csak azt mondtad nem zavar.

Emlékszem enni akartunk, bár nem is voltunk szerintem éhesek,

olyan zavaroldónak szántad talán, meglehet.

De nem akartam, éreztem zavart "kínod"

örömöd félelembe vegyült illata megcsapott.

Mást mondott a szád, de áruló volt a szemed,

ijedten nézted az embereket...

Kínai csípős, volt azt hiszem, vagy bármi más is lehetett, 

arra nem emlékezem.

Csak láttam a szemed, és a nyirkos örömöd éreztem:

kezed is átvetített észrevétlen.

elhúztam magam, újra és újra( akkor)

te meg úgy tettél, mintha minden rendben volna.

csak itt itthon volt igaz - a ...

_________________________


Sose láttam még a fiadat, csak akkor. Messziről még régen, kicsiként.

De nem ismert engem és én sem őt, értetlen fogadta lesütött szavam...

 

Már nem mondhattad el neki ki vagyok, 

és nem mesélhettem el neki milyen voltál.

Vajon mennyire ismerte régi világod,

azt az igazit, a csíkos nadrágot.

 

Nemrég láttalak, mikor zenészek játszottak,

és a színpad előtt vitted a hangulatot mint régen,

oly zenét játszottak amit szerettél, és igen, Igen! én éreztem.

éreztem hogy ott vagy, felemelt fejjel, lehajtott lélekkel,

becsukott szemekkel - Élve.

 

pedig elköszöntem már - fuss, fuss, szabad vagy végre.

 

de gyakran megállok a gondolatban

jó volna beszélni, csak egy kicsit,

megköszönném. Köszönöm,

s ha már máshol nem tehetem, hát itt teszem.


Ha még élhetnél...mondanám: Nem emlékezem...


https://www.youtube.com/watch?v=E-t7OGNahi4


https://www.youtube.com/watch?v=FoOb5suP84E&feature=related


https://www.youtube.com/watch?v=Ct8NmqfYGpA


B.M.V. É.D. B.Cs.