kalitka blogja
lettél
Pörögtünk. Pihenek, mellkasod himbálja fejem. Ringató, röpke álmom az ébredéssel nem találom. Figyellek, szuszogásod egyenletes, belém bújva szétterül. Nem tudod, teljessé teszed napom, szívom magamba arcod. Bennem kérdéseim sora, válaszokat alig hozza vagy mind cudarul ostoba. Szemed felpattan, nevet, láttán elveszek, újra „fotoshop”-ba teszem. Csak egy mondat: „Mosolyra születtél.” Életkönyvemben hímzett jelző lettél. Már szívesen lapozok tovább és hallom a létlapok okozta susogást…
éjjel
horizont alá szédül a fáradt napkorong
narancstüzes fényében fürdőzik
a város fölé dagadt habos felhőtorony
fenyegető hatalmát fitogtatva lassan
álmosan vár rejtse az éj leple
alatt bőszült erejével gyorsabban halad
morog hörög leszakad fényostora pusztít
jégmagokat köp az útra csattan
ajtó ablak zár kattan a lét odabúvik
szavak nélküli száz mozdulat rémült szem vár
jelet angyal könyörületet hagy
sóhajtással e nagy vihar csendesül elszáll
óriás tócsákat tépázta fákat mutat
a hajnal mosolygása csalogat
napfényével gyógyítva sebek után kutat
Féltőn
Gyakran szétrebbennek az álmok,
ahogy beléjük sétálok.
Nem akarják, pedig oly régóta türelmesen várok…
Lehet e boldogság kissé késett,
bár ki tudja, nem ezt érzem és a lényeg:
minden veled töltött perc fontos;
mikor megérinthetlek szívemben is látszik,
nem kacéran játszik,
minden súlya számít.
Tudod aggódom, hogy találsz egyszer valaki mást;
mégsem ettől félek a leginkább…
semmibe nyúlna kezem tétován, ha előbb elhagynád
világunk minden csodáját
s lábnyomom a tiéd nélkül araszolna tovább,
akkor már nem is tudom hová…
Kint rekedt világ
A gondolat ránk;
hangtalanul, puhán
hullott ruhánk,
fékezhetetlenül…lefékezve megállt, talált
imbolyogva, finoman ringott,
lazán befedett
s a világ kint rekedt.
Szívünk laza ritmusán szorított,
oldásban fonódott
lakat alá tudatunk
és szemeinkbe kúszott
vágytekintet úszott…
Eggyé váltunk,
mint sóhajjal a pára
és az a jó-pár ahh,
mi áthajolta az esőkoppanás
ütemes zaját.
Tükrünkben egy közös érzés
kék és barna takaróját vonta
rád és rám
ölelt át, adta oda magát
és
csenddé telepedett bennünk
a kimondatlan óhaj:
mindig legyél te az örökké-sóhaj.
falatnyi gondolatok...
Gondolatúsztatás
tükröt tartok
gondolat jut neked is
kis papírhajók
Egyetlen sóhaj
sok hét egy tüdő
üvöltő torzszülött fel
csendbe ölelte