fernst69 blogja

Gondolatok
fernst69•  2018. február 28. 11:34

Hiányvers



Csak egy hiányvers vagyok,

nem létezésből született szavak

emlékének állított sorok,

fejfáján múló gondolat.

A semmiből születtem,

talán senkitől, senkinek,

nem fájó dallam, vagy illem,

mi az életnek általam fizet.

Hiány van bennem, s tán nem vers

vagyok, csupán szavakba bújt félelem,

mit kimondani, magadban sem mersz,

de önsajnálatodnak a legjobb élelem.

Én pontosan ez leszek általad,

a nincs sehol, de mégis létezik,

a gondolat, mi rajtad áthalad,

hiányt kitöltő sor, mint épp ez. Itt.


2018.02.28.

fernst69•  2018. február 13. 09:00

Záródások



Lassan visszazárnak a fotocellák.

Pillanatképek, fotók, cellák

mélyére űzik a vágyakat.

Saját belső gumiszobánkon

kívülről kattannak a biztonsági zárak.

Nincs önvád, nincs több remegés,

csak elvágott köldökzsinór,

némán fájó hangszálrepedés.


Eltűnt pillanatokat keres

az elme összeszáradt ágakon,

tombolni kéne, vagy csak állni,

várni, hogy múljon a fájdalom.

Hiánykapszulák üres   belsejében

tomboljon parányi láz,

érezni, hogy arcod igaznak hiszik

s tudják nincs rajta semmi máz.

fernst69•  2017. április 27. 05:52

TITKOS HAZASZERETET





Bennem feszül 
a titok
átláthatatlan tudat
hogy merre futsz
kihez dörgölődsz
te döntöd el
INDULJ
az a te utad
én hagylak
magamba zárva 
a Titkot
hiába kérdeznéd
még neked

sem
ÁRULHATOM
EL!




fernst69•  2016. november 18. 01:51

Rengések



Belső lemezeim összecsúsznak
egész valóságom megremeg.
Érzések java rekedt bent túsznak
talán még akad ki érte megy.

Erekben lávaként gyűlik vérem
belém ég, tombol a gondolat.
Sikít, mint gyermek a játszótéren
majd elalszik, felkel, fojtogat.

Hétfő, kedd, szerda ? Napok folynak el,
csütörtököt mond az értelem
lassul, megáll, már azt sem fogja fel
mit is jelent múlt, jövő, jelen.

Olyan rengés féle zajlik éppen
a világ kívül - belül remeg
a túszok nincsenek már a képben
az alkony a fényen túl dereng.

2016. november 18.

fernst69•  2016. október 24. 10:47

Ünnep ez?

Újra divatja lett  
most a tricolornak.
Pirosat választ el
zöld színtől a fehér,
zászlón lyuk a címer,
kétfelé szakadva
már nagyon rég a tér.
Most nem a fegyverek
dördülnek,csak hangok
- szöveg kisípolva -
ököl ül az arcon.
Ez aztán a jellem!
Őseink ott fentről
könnyes szemmel nézik
miért is megy ismét
magyar, magyar ellen.