fernst69 blogja

Csak egy hiányvers vagyok,

nem létezésből született szavak

emlékének állított sorok,

fejfáján múló gondolat.

A semmiből születtem,

talán senkitől, senkinek,

nem fájó dallam, vagy illem,

mi az életnek általam fizet.

Hiány van bennem, s tán nem vers

vagyok, csupán szavakba bújt félelem,

mit kimondani, magadban sem mersz,

de önsajnálatodnak a legjobb élelem.

Én pontosan ez leszek általad,

a nincs sehol, de mégis létezik,

a gondolat, mi rajtad áthalad,

hiányt kitöltő sor, mint épp ez. Itt.

2018.02.28.

Hangokat szülünk ma

én és a csend.

Hosszú vajúdás után,

talán a rend

áll össze bennem.

Kopár fák körül keringő

varjak éneke,

telet kerget, tavaszt vár.

Közben hangokat szülünk,

én és a csend.

Ágyában gyermekem

békésen szuszog,

nem érdekelnek menetrend

szerinti járatok,

sem vonatok, sem buszok.

Közben hangok születnek,

s bennem összeáll a rend.

Tiszta minden, kitakarítottam

minden kis belső zugot,

van mi itt maradt,

és van mi elfutott.

Fekszem, csendemmel,

békésen összebújva,

hangokat szülünk együtt,

megállás nélkül újra és újra.

Lassan visszazárnak a fotocellák.

Pillanatképek, fotók, cellák

mélyére űzik a vágyakat.

Saját belső gumiszobánkon

kívülről kattannak a biztonsági zárak.

Nincs önvád, nincs több remegés,

csak elvágott köldökzsinór,

némán fájó hangszálrepedés.

Eltűnt pillanatokat keres

az elme összeszáradt ágakon,

tombolni kéne, vagy csak állni,

várni, hogy múljon a fájdalom.

Hiánykapszulák üres   belsejében

tomboljon parányi láz,

érezni, hogy arcod igaznak hiszik

s tudják nincs rajta semmi máz.

Bennem feszül 
a titok
átláthatatlan tudat
hogy merre futsz
kihez dörgölődsz
te döntöd el
INDULJ
az a te utad
én hagylak
magamba zárva 
a Titkot
hiába kérdeznéd
még neked

sem
ÁRULHATOM
EL!

Kereslek ugyan miért is ne keresnélek

tudom hogy hol vagy s hálni jár beléd a lélek

kereslek gondolatban s mikor rád találok

némaságot húz rám a csend és szótlan állok

furcsa szagokat eregető ágyad előtt

ki tudja ki és mikor cserélt itt lepedőt

s a rongyosra taposott elaggott ágyelőn

vajon kinek a lábnyomát rejtheti a sár.

Kereslek ugyan miért is ne keresnélek

tudom néha eszedbe jutnak az emlékek

kamrájában tárolt mosollyal teli percek

kereslek s mikor hozzád érek hallod serceg

ahogy lejár a régmúlt dallamok lemeze

és lassan megérint felém induló kezed

érzed erődet a nagyvilág elszívta már.

Kereslek ugyan miért is ne keresnélek

bár tudom csak magamban láthatlak már szépnek

mert oly régóta fürdik más és más alakban

porrá érett arcod felhők között a napban

rám hulló esőben keresem a könnyeid

bár elmondhatnám hogy semmivel se könnyebb itt

elmentél és lelkemben most szétfagyott a nyár.

Kereslek és tudom egyszer még megtalállak

ölelésben feszül majd újra váll a vállnak

s talán feljajdulhat a fájó némaságból

önfeledt gyermekként az öledben viháncol

az a rég elfeledett apró szőke herceg

aki azóta is mindenütt azzal henceg

a világon nekem van a legjobb NAGYMAMÁM.