judit.szego blogja

Szimbiózisunk egy hónapja történt.
Spájzomba jött ő, dalolva és önként.
Egy darabig jól elvoltunk mi ketten,
és elég sokáig nem értem tetten.
.
Egy nap a karton tejből egy megfolyott.
Azt gondoltam, egy szög lehet biztosott.
Másik napon már kettő is kilyukadt
Nem gondoltam tettesnek Egér urat.
.
Csak az a fránya szög, csak az lehetett!
Szemüveggel mértem fel a terepet.
A tej ekkor már patakokban folyott.

Türelmem viszont, egyre inkább fogyott.
.
De ekkor, a szemüvegemnek hála,
látom, valami hullott a deszkára
az egyik tejről. Nem kétség fekete
s formáltan ovális. Egér tehette?!
.
„Elő a fogót, sajtot bele bőven!
Nyakát tekerem!”- rikoltoztam bőszen.
Ma reggel aztán megesett a dolog.
Egér úr meghalt, a lelkem háborog.
.
Kicsi, szürke, szánalmas, csöppnyi teste
oldalvást feküdt, és a nyakát szegte.
Bántam én nagyon, de most már hiába.
Egér úr felment egér mennyországba.

Olyan „gyüttment”- féle vagyok én egy Somogy megyei kis faluban. Azuram itt is született, /még Geréb Ágnes közreműködése nélkül/. Én azonban ízig-vérig budai vagyok…és azt hiszem, maradok is mindörökre.
Valódi, genetikailag kódolt őstehetséggel kezdtem hozzá egy virágoskert kiépítéséhez. Fejemben már kirajzolódtak az illatos virágágyások, a sokféle szín, ám legyőzött a gaz. Maradt tehát a fűnyíró, és lettek a gyepbe ültetetett díszcserjék és rózsák. Az eredmény végül is szép, de a kudarc örökre belém ivódott. Főként, amikor rájöttem, hogy nem tudok magyarul. Azuram hívta fel rá a figyelmemet, hogy egy nyelvet legalább illene anyanyelvi szinten tudnom.
Ez akkor derült ki, amikor éppen a krónikusan elszaporodott pitypangokat irtottam a képzeletbeli virágoskertből. Az arra járó asszonyok mind kötelességüknek érezték, hogy néhány szót váltsanak velem. Csak úgy záporoztak a mélyenszántó, kérdések:
- Gyomlálgatunk, gyomlálgatunk?
- Sajnos csak én, de ha segítesz…! - akartam mondani, de ez illetlenség lett volna, így hosszas eszmecsere alakult ki közöttünk a gazok létjogosultságáról.
Az idő ment, sőt rohant. Nekem meg a konyha felé kellett rohannom, hogy ebéd is legyen.
Ekkor még nem sejtettem, hogy a férfi-beszélgető társakkal lesz a több bajom.
Mint minden tájegységnek, Somogynak is meg van a maga tájszólása. Ha ez párosul többrendbeli foghíjjal, és bőségesen elfogyasztott pálinkával, akkor az eredmény kétségbeejtő. Legalább is nekem az.
Matyi gazda például egyszer, miután alaposan belekapaszkodott a kerítésbe, és valami egészen különös nyelven hosszas beszédet intézett hozzám, majd a végén kérdően rám nézett.
Nabasszus, most mit mondjak?
- Hehe! –szalad ki belőlem a megfelelő válasz, és, ha még ez nem lett volna elég, ráfejeltem..
- Hehhehehe!- és igyekeztem kedvesen mosolyogni, hogy lássa a kellő jóindulatot is. Nehogy holmi városi gőgöt feltételezzen rólam.
Gondolom, azóta is komplett hülyének tart….Néhány atyafival még hasonlósan jártam, ezek közül egynek, Azuram is tanúja volt. Akkor hangzott el a fenti bölcselet…Azóta, ha férfiembert látok, menekülőre fogom.
Azt hiszem, ezzel sem növeltem az épelméjűségemben vetett hitet.
Először akkor sikerült megalapoznom, amikor,- nagyon városi-, macskám elveszett.
Kerestem, kutattam napokon át. A környék tőlem volt hangos:
- Maffia! Maffia!
Mielőtt bárki arra gondolna, hogy az olaszok szállták meg a környéket, elmondom, hogy ez a cicusom neve, és felettébb illik rá. /Persze csak a lakásban…./
Maffia, tehát egy napon sétálni indult a hátsó kertbe torkolló festői szépségű horhos felé. /Horhos= a löszfalban víz vájta mesebeli út./ A külvilágban rendkívül félénk szobacica lévén, amikor meglátott, egy arra menő traktort, besokkolt. Négy napig üldögélt a háztól úgy 30 méterre levő présház mellett.
Szerencsére fűnyírás közben meghallottam a panaszos nyávogását, és mentésére indultam.
Hívtam, nem jött. Egy darabig ismételgettem, majd előszedtem a kedvenc ropiját tartalmazó Unicumos fémdobozom, és azt zörgetve, ütögetve indultam megmászni a löszfalat. Cipőmet levetve, mezítláb, állandóan mondogatva, hogy „Maffi, ropi…Maffi, ropi”. Másztam, másztam. Ruhám fel-felakadt a tüskés ágakon. Közben, persze, dobolni, és zsolozsmázni sem felejtettem el. Nem vettem észre, hogy nézőközönségem is akadt, egy arra járó házaspár személyében, akik elképzelni sem tudták, hogy mit csinálok, csak álltak megkövülten..
Mondanom sem kell, hogy ezek után már ezt a falut semmi sem lepi meg, amit én csinálok.

Itt derült ki, hogy  hogy bilingérezni is tudok. Sokáig én sem tudtam róla!
A dolog akkor kezdődött, hogy megkértem a kedves kis szomszédasszonyomat, hagy szedjek egy kis csokor petrezselymet. Tudom, hogy szíves-örömest megengedi, de így illik.
Legnagyobb riadalmamra felajánlotta, hogy mivel ők már megszedték a családnak kellő mennyiségű cukorborsót, bilingérezzem le, ami ott maradt.
- Jaj, de aranyos vagy, köszönöm, de…- nyögtem, ám ekkor Azuram helytelenítő arcára nézve rájöttem: rossz válasz!
Újrakezdtem:
- Jaj, de aranyos vagy! Köszönöm szépen!
Nos, életem párja megelégedett a grimaszolással, és elvonult, hogy elvegyüljön kedvenc paragrafusai között, én meg örökké fájós derekammal elmentem cukorborsót szedni…
A veteményes kertek kétségtelen díszei a háziasszonyok égnek álló hátsó fertájai.
Ilyenkor jön rá az ember, hogy milyen csodálatos sokszínű, változatos ez a mi „édes-ékes apanyelvünk”/Bencze Imre/
Anyanyelv nemigen lehet, hiszen egy anya kissé leegyszerűsíti a nőknél, a felsőcomb és derék alatt kidomborodó terület elnevezését, amikor csemetéjét okítja.
Tény, viszont, hogy mégis bőviben vagyunk a meghatározásoknak. Ahogy a gyomláló asszonytársakat elnézem, itt nem a popsi a jellemző, hanem inkább a segg, valag…no és egyéb…..ne ragozzuk tovább. Szép, sárga sarongomban közéjük illesztettem a magamét, /ami szintén nem popsi…/és szedtem, szedtem….bilingéreztem, egyre csökkenő lelkesedéssel.



 

„Jólétben, bőségben” élve, úgy döntöttem, hogy állatbarát lévén állat-tenyészteni fogok. Esetleg, feltornázhatom havi harminc ezremet, harmincötre, évi két szaporulattal. Vettem két sünt negyvenezerért. Szerelem első látásra. A ketrecre és egyéb vackerájokra a gatyám is ráment, de aranyosak, kedvesek, és 36 napra rá - annak rendje és módja szerint- a 3 kicsi is megszületett. Szememben dollárjelek helyett, könnyek jelentek meg, hogy el kell tőlük válnom.

Na, de nem úgy van ám az! Az eladáshoz már kell származási lap, törzskönyv, lemenő, felmenő sünök neve, adatai, súlya, szeme színe, stb. Egy üzletben vettem ugyan őket, de két külön tenyésztő egyedei voltak…állítólag. Ezt azonban bizonyítani kell. A magyar süntenyésztő társadalom leköpött, mert vérfertőzött sünöket adtam a hazának. 

- Mit tettem! Bocsáss meg Uram!

Belebetegedtem. Migrénnel fekszem az ágyon, 

…és benépesült a Föld. Vidám állatok szökdécseltek, párzottak, ették egymást, ahogyan az Úr megparancsolá nékik.

Ekkor megjelene Ádám. Nagyot nyújtózott, megvakarta…ott. El is csodálkozott. Még nem látta eddig, de igen megtetszett neki. Fogta, forgatta, húzogatta…és jó vala néki.

Eljátszogatott még egy darabig, majd egy nagy fa alá heveredett, és aludt napszámban…

Az Úr elnézően mosolygott. Tetszett neki, amit látott.

Hamarosan megjelent Éva. Első útja a folyóhoz vezetett, és nézte magát a tiszta vízben.

Neki is tetszett, amit látott. Simogatta hosszú szőke haját, az ujja köré csavarta….

...és az Úr mosolygott újfent, mert tetszett neki, amit látott.

Ádám hatalmas ásítással ébredt. Éva is odakapta a fejét, és figyelt. Meglátta Ádámot, és neki is tetszett a látvány.

Kerek popsiját ringatva felé indult. Talán már mondanom sem kell, hogy Ádámnak is tetszett…..felettébb.

Nagy volt a fa, volt alatta hely bőven. Neki láttak sokasodni és szaporodni, ahogyan az Úr ezt meghagyá nékik.

Talán ez volt számukra a legjobban tetsző parancsolat.

Egy idő elteltével beleuntak a sokasodásba, lévén Ádám szerszáma is felmondá a szolgálatot.

Meg is ijedt nagyon, és hogy Éva észre ne vegye kigondolta, hogy eltereli a figyelmét.

- Milyen szépen berendezte az Úr a Földet. Nekünk is valami hasonlót kellene véghezvinnünk benne!! Változás…ez kell itt most! – javasolta fellekesülten,

…és Éva hajlott a szóra.

- Nézd azt a lógó fülű, farkú kutyát. Ez így nem jó!

- Legyen rövid a füle! –adta ki a parancsot Éva.

És lőn úgy.

- Legyen rövid a farka! – kiáltotta,  és már csak vércseppek jelezték a fájdalmasan vinnyogó kutya útvonalát.

Ez jó szórakozásnak bizonyult. Minden állaton változtattak valamicskét.

Kőbe vésték melyik kutya ki kutyája, melyik borjú ki borja, melyik sün ki sünje…., Kőtörzskönyvet bocsátottak ki, és beindult az állattenyésztés.

..és az Úrnak nem tetszett, amit látott.

Meginté Ádámot és Évát, akik buzgón tiltakoztak, hogy mindez kizárólag az állatok érdekében történik.

Az Úr bosszúsan villámokat szórt a Földre.

Az állatok már csak akkor szaporodhattak, amikor azt Ádám és Éva jónak látta, sőt csak azzal, akivel  Ádám és Éva jónak látta.

Múltak az évezredek, és egyik reggel Ádám bosszúsan ébredt.

- Túl sokan vagyunk már ezen a Földön…..- zsörtölődött.

Éva, túl a második kávén, igen éber vala, és efféle gondolatokat szült:

- Csak az szaporodjék ezentúl, akinek zöld a szeme, és vörös a haja…Aki száz-hetedíziglen bizonyítani tudja, hogy ősét az Úr teremtette .

Persze, sokan voltak, akik elveszítették igazolásukat…Lett nagy rettegés a Földön.

Menekült ember, menekült állat. Patakokban folyt a vér.

..és az Úrnak nem tetszett, amit látott.

Hatalmas dörgéssel, villámlással özönvizet bocsátott a Földre, és

mivel nem csuktam be az ablakot, egyenesen rám esett az eső. Felpattantam, becsuktam, le- és feltöröltem.

Odaléptem az ártatlan sün-családhoz. Kivettem a két legkisebbet. Megnéztem, és úgy döntöttem, hogy pont olyanok, amilyennek az Úr megteremtette őket. Bájosak, tökéletesek!

- Na, kis Ödipuszik! Nincsen biznisz! Megmaradtok nekem!

Kerek kis nózijukkal buzgón szimatolták a kezemet. 

Hiszem, hogy az Úr tudja, mit csinál!

 Lányom megérkezett, és mivel tudja, hogy kedvelem a színes, fényes lapú, roppant elegáns női magazinokat, - csak a pénzt sajnálom érte,- így gyakorta megajándékoz néhánnyal.

Marketinges ismerősöm által fel vagyok világosítva arról is, hogy minden terméket egy bizonyos célközönséggel tesztelnek, nekik gyártanak, jelen esetben nekik írnak. Olvasom, olvasom a lapot, és egyre elkeseredettebben látom be, hogy itt bizony nem én vagyok, akit megcéloztak.

Például a 98. oldalon napszemüveges, csinos, szép ifjú hölgyet látok bohócnak öltözve. Valami olyat képzelj el, mint amikor valaki a „turiban”össze-vissza vásárol, éppen ami feljön rá, alapon. Zöld nadrág, ami annyival rövidebb, hogy pont mókás legyen. Sötétkék felsője oldalán, a karöltőn és nyaki részén piros, narancs, a váll részen pedig, a nadrággal nem éppen harmonizáló, zölddel..  Láthatóan siet valahová. Lábán 3 számmal nagyobbnak látszó ormótlan cipő, kezében aprócska kék táska, ..és engem néz.

- Hová, hová? –érdeklődnék, ha tekintetem nem vetődne, a kép alatt felsorolt árakra:

Nadrág és felső 338 dollár, 398 dollár

Karkötő 563 dollár

Napszemüveg 160 dollár

Táska 1.295 dollár

Cipő 275 dollár

A szavam is elakad. Ez eddig 3.029 dollár. …és gondolom, a nem látható fehérnemű is hasonló árfekvésből került ki.

Lapozgatok tovább. Örömmel látom, hogy szemceruzát már 12 ezerét, rúzst, parfümöt „irány a csillagos ég” áron, öregedés gátló alapozót viszont, már 30 ezerért is lehet venni. Ha belegondolok, nem is olyan drága! Megveszem, és….”megáll az idő….”

A dudorászást is elfelejtem folytatni, amikor meglátok egy cikket arról, hogy jó gazdi vagyok-e én? Hosszasan ecsetelve, hogy miképpen kell helyesen foglalkozni kedvencünkkel. A végére már azt is elfelejtem, hogy kutyáról van szó, és nem gyerekről. Kiegészítőként reklám. „Vásárolj bioterméket kutyádnak, biogumiból készült újrafelhasználható, vízhatlan kutyacsizmát”, valamint  „ hipoallergén, parabén-/?/-, színezőanyag és detergensmentes, kondicionáló balzsamot”…Egek! Már csak azt árulják el hová kenjem????

Felolvasom Labradoromnak. Szemrehányóan néz. Látszik rajta, hogy mélyen meg van bántva, mert ilyeneket még nem kapott eddig….Teniszlabdával kárpótolom, és újra  a lapba temetkezem. A Willendorfi Vénusz óriási kebleire tapad tekintetem, majd a sajátomra.  Na, szerencsére, még nincsen ekkora! Majd megnyugtatnak, hogy ha lenne is, nem én tehetnék róla, legfeljebb annyiban, hogy nem figyelek eléggé az ösztrogéndominenciámra. Pedig milyen egyszerű lenne, pl. nem kellene csapvizet innom, ami telis-teli van női hormonokkal…./Azt hiszem az uram, ezek után, fájdalmasan fogja nélkülözni a söreit…./, valamint tartózkodnom kellene, gyakorlatilag, az összes általam eddig fogyasztott élelmiszertől, szépségápolási cikktől.

A magazin végén pedig, rövid összefoglalót kapok Málta szépségeiről, történetéről….

Ekkor, vad kutyaugatás hallatszik a kertből. Megjött a postás. Kezében színes boríték, benne egy szuper-méregdrága luxus utazási iroda prospektusával….

Mi történik itt? Lehet, hogy csak én nem tudok róla, hogy többszörösen milliárdos célközönség vagyok???!

Némi bútortologatás, egy-két függöny csere, színes párnahuzatok, és megújult a ház. Büszkén néztem körül, hogy milyen ügyes is vagyok.

Másnapra az anyós-ágról örökölt, masszív  ágy és az átrendezés megtette hatását. Csinos, szabályos derékszögben ébredtem, ami még nem is lenne baj, de fáj is. Nem is akárhogyan..

Lassan-lassan sikerült az evolúciós fejlődés felegyenesedési szakaszába jutnom.

Már csak néhány kisebb dolgot kellett megvarrnom, amikor nyílt az ajtó, és széles mosollyal ott állt, egy kedves rokon, kezében egy hatalmas vödör zöldborsóval.

- Hoztam egy kis zöldborsót, majd kipirgálod! - mondta, telve jó szándékkal.

A pirgálás Somogyban pl. a zöldborsó fejtését jelenti, de higgyétek el, éppen olyan unalmas, mint bárhol... ha nem unalmasabb!  Mert ha egy városi borsót fejt, az  maximum egy kiló. No de, ha a Somogysági pirgál, akkor, az bizony egy vödörnél kezdődik, és határ a csillagos ég...

Most tehát pirgálok, és néha a varrógéphez sántikálok, hogy befejezzem az elmaradt  kis függönyöket, és hogy átmozgassam elgémberedett tagjaimat.

Ja, és képzeljétek! A Rokonka megígérte, hogy ha lesz neki pirga-babja, majd abból is hoz...Bő termése ígérkezik!......