Fanni levele Radnótihoz

Gyere, drága Mikem, át az időkapun! Úgy várlak!
Tömegsírról szedett virágom már régen elszáradt.
Benne hiszlek inkább, és nem a hazug temetőben.
Szerelmedet hímeztem életemre, s szemfedőtlen

tested melegét annyi árva év után is érzem.
Kezedet fogva felhőt járni, már csak ezt remélem.
Hosszú évtizedek hiányát pótolja majd szavad!
Nem perlekedem veled, mit szabad vagy mint nem szabad...

Maradt pár bútor s tűnt könyveink szelleme a polcon.
Rád várunk hűen, átlépve mennyországon meg poklon.
Hány sötét éjszakába kiáltottam a nevedet.
Gyere, drága Mik, szólj végre! De nem jött rá felelet.

Élek jelenben és múltban. A jóság most sem érdem.
Halni akartam teutánad, de azt is lekéstem.
Itt felejtett sorsom, míg elrabolt téged túl korán.
Bor vad rézbányája árkolt sáncot költőm homlokán,

ki "rémhírek és férgek közt" éltél, míg csak bírtad ott.
Néhány szép verssor volt csupán, ami rólad hírt adott,
hogy még életben vagy te, aki drága társam voltál.
Majd elhallgatott a vers is, még rímekben sem szóltál.

Gyere, Mik, át az időkapun! Tömegsírból lépj ki
vagy várj rám, lelkemet akarom magamból kitépni.
Jöjjön el már a pillanat, melynek "nyugalma nyugtat,
mint egy hűvös hullám", s megtalálom hozzád az utat.

Ifjontin dús hajad könnyeimtől lesz újra nedves.
Nevem betűi rákerülnek sírkövedre, kedves!
Feketén felragyognak, mint megannyi hieroglif.
Tudd és érezd, hogy szeretlek mindig és mindenkor! Fif

2020. Pályázati versek. A Radnóti házaspár Miknek és Fifnek becézte egymást. A költő verseiből vett idézetekkel