A jövő hírnöke -Western 2024

Amikor majd elül a por,

Valahol még halk zene szól.

Kimondom, bár szíven talál,

Ketten leszünk mindössze már.

A történet így ér véget?

„Fogyóeszköz” … Emberélet.

A távolban gombafelhő,

Nem lesz mező, nem lesz erdő.

Ugye ez csak egy rémálom,

S az ébredést oly rég várom,

Hol az ember vermet nem ás,

De hisz teszi, ki lenne más?

Maga esik egy nap bele,

Ez a fajunk története?

Rajtunk múlik majd a válasz,

Bár vízen már sosem járhatsz.

Tér közepén ketten állunk,

Talán égi csodát várunk,

Ember hallgat, fütyül a szél,

Tényleg nincs több, csak egy esély.

Az egyik te vagy, én a másik,

Nyár van, csak a szívünk fázik,

A Vén Kaszás ott áll köztünk,

Miközben mi fegyvert töltünk.

Ha hátralép, az lesz a jel,

Most a percet túlélni kell.

Lehet úgy is, fegyver néma?

Ez ugye csak egy rossz tréfa.

Hogyha rám lősz, én is lövök,

A kaszás meg rajtunk röhög.

Neki vicces ez az egész,

Ne rá, hanem szemembe nézz.

Most először láss meg engem,

Furcsa érzés aprót sercen,

Még ott más is mintha lenne,

Dugába dőlt összes terve.

Érzed te is jelenlétét?

Értünk adta egykor vérét.

Na most mond meg, ez a hála?

Könnye hull a föld porába.

Ravaszon már ujjunk ott van,

A szívünk még mennyit dobban?

Döntened kell, én is teszem,

Velem leszel, vagy ellenem.