Jónai Zs. Balázs - versek, fordítások

Menella Bute Smedley:
A KISLEÁNY

Volt egyszer egy kisleány,
Nem volt még hat éves,
Szeme oly kék, mint nyári ég,
Haja szöszke, fényes;
Vitte fonott kosarát,
Rózsás szalagosat,
És kicsi Jane le futva mén,
Vad szamócát kutat.

És volt egy komisz cigány,
Kivel összefutott,
S ő szólt: "Gyere, te szép gyerek,
Félni semmi okod!
Adok neked cukorkát,
Sütit, édességet;
Jöjj hát velem és megleled,
Mi jót ad az élet!"
Ó jaj! Ez a kisleány
Hitt az édes szónak,
Nem tudta, nos, hogy mi a rossz,
Hazugság, bűn s bánat;
Szép lelkétől idegen
A bűn minden formája,
Szeretet és igaz érzés,
Jóság, mi átjárja.

A cigányra nézett,
Az arcán mosoly ül,
Szép szemivel bámul, figyel,
És felettébb örül;
A pici rózsás ujját
Barna kézbe adja.
Szaladnak, rajt! - megállnak majd,
Jaj! Szegény kis angyal!
A komisz cigány sötét
erdőbe vezette;
És ruháját, azt a tarkát,
Köpenyét elvette,
Helyette rongyokat kap,
S kerül rá sok vacak,
A kislány meg mégse ijed,
Azt hiszi, tréfa csak.

A nap már nyugovóban,
Vöröslik az égbolt,
A zöld mohán árny fut puhán,
A füvön harmatfolt;
S a cigány elé térdelt
Hajtva szép buksiját,
S kislányosan, ám komolyan
Így szólt: "Mondok egy imát."
S kulcsolja kis kezét,
Suttog, a hangja lágy,
"Kérlek, áldd meg szüleimet,
S hadd legyek jó kislány!
Álld meg e drága nénit,
Mert kedves, jó lélek;
Hazaviszem, ha jön velem,
Vigyázz reánk, kérlek!"

A cigány hallotta
Hogyan szól az imádat,
S a kedves dal könnyeket csal
A szembe, mely kiszáradt.
Most mély szánalmat érzett,
S benne most bú légyen,
Bánta ő már, hogy bűnben jár,
Mit érzett, a szégyen.
A kislány megcsókolja,
Majd álomba zuhan,
Mint virág, ha szirmát zárja,
A szemét lehunyja.
A cigány felemelte
Fájdalommal telve
S átgondolja a bűnt újra,
Hogyan jutott erre.

Kedves házba született,
Folyton rá figyeltek,
S ha aludt el, párás szemmel
Nézték, mily szép gyermek.
De már elhagyta a bölcsőt,
A fehér kis ágyát,
Hol ringatták, álmát óvták,
S mondtak felette imát.
Ó, gyermekek, kis gyermekek!
A tiszta szív hatalom!
A cigány már bűnben nem jár,
Megváltozott e napon.
Már becsületes nagyon,
S múlt hibákat bánja;
Áldást kapott, ekképp hatott
A kisleány imája.


EREDETI MŰ:


Menella Bute Smedley:
THE LITTLE MAIDEN

There was a little maiden,
She was not six years old;
Blue were her eyes as summer skies,
Her hair like burnish'd gold;
She took her wicker basket,
With rosy ribbons twined,
And little Jane ran down the lane
Wild strawberries to find.

There was a wicked gipsy,
She met her in the glade;
She said, “Come here, my pretty dear,
Oh, never be afraid!
I'll give you sugar-candy
And cakes and comfits sweet;
Oh, come with me, and you shall see
A most delightful treat.”
Alas! that little maiden
Believed each pleasant word,
She did not know of crime or woe,
Of falsehood had not heard;
Her peaceful life was stranger
To the very name of sin,
For love and truth did guard her youth,
Her happy home within.

She look'd up at the gipsy
With such a merry smile,
Her pretty eyes with glad surprise
Are shining all the while;
Her tiny rosy fingers
In that brown hand she laid;
They run so fast—they stop at last,
Alas! poor little maid!
The wicked gipsy led her
Into a dismal wood;
She took away her garments gay,
Her scarlet cloak and hood;
But when in rags and tatters
Her tender form was drest,
The little maid was not afraid,
She thought it was a jest.

And now the sun is setting
'Mid clouds of rosy light,
Soft shadows pass o'er moss and grass,
Where dewdrops glitter bright;
She kneels before the gipsy
And bends her pretty head,
With childish grace and sweet grave face,
“I'll say my prayers,” she said.
Her small hands claspt together,
She whisper'd soft and mild,
“Pray God bless both my parents,
And make me a good child.
And bless this dear old woman,
For very kind is she;
I'll take her home, if she will come,
Pray God bless her and me.”

When the gipsy saw her,
And heard her childish prayer,
Big tears arise into her eyes,
Unwonted dwellers there.
She felt that she was sorry,
And with the sorrow came
Repentance true—as it must do—
And with repentance, shame.
The little maiden kiss'd her,
And then fell fast asleep;
Like twilight rose, her eyelids close,
Open they could not keep.
The gipsy raised her gently;
With weariness and pain,
She set her face back to retrace
Her wicked steps again.

To that dear home she bore her,
Where mourners watch'd all night,
And still she slept while others wept
With rapture and delight.
In her deserted nursery,
Upon her own white bed,
They softly laid that little maid,
And prayers above her said.
Ah, children! little children!
Your innocence hath power:
The gipsy left the paths of theft
From that eventful hour.
Repentant for past errors,
She toil'd with honest care;
Ah, well she might bless day and night
The little maiden's prayer!


JEGYZET:
Menella Bute Smedley (1820-1877), angol írónő, költő, műfordító, Lewis Carroll unokatestvére.

MATSUO BASHO

Metsző őszi szél,
kivágódik az ajtó,
hangos süvöltés.

秋風の鑓
戸の口や
とがり声

***

Őszi szél s pára
bárhogy is mozog, végül
a kökénybe fagy.

秋風や桐
に動きて
蔦の霜　

***

A vadludakat
betegítő hideg éj
immár leszállott.

病雁の
夜寒に
落ちて
旅寝哉

***

Bolha üldögél
egy teáscsésze szélén,
neki a Fuji.

富士の山蚤
が茶臼の覆
かな

***

Cseresznye potyog,
erősen morajlik a
reggeli vihar.

榎の実散る
椋の羽音や
朝嵐

***

Csobogás hallik,
a szilváim teljesen
el fognak ázni.

降る音や耳
も酢うな梅
の雨

***

Újév napja van.
Mikor lesz szerelemnap
itt a ladikon?

元日は田毎
の日こそ恋
しけれ

***

Az élet első
virágzása ötvenhét
éves korig tart.

初花に命
七十五年
ほど

***

Vénséges vén tó,
béka ugrik a vízbe,
csobbanás hallik.

古池や蛙飛
びこむ水の
音

e. e. cummings:
[mért mentél el...]

mért mentél el
négy kis manccsal?
le sem hunytad a
nagy szemed.

merre jártál?
mint pici cicák
kik elhagynak
ha az eső esik.

a cica ha
hívod ugrik
ha simized
talán szundít?

tudtad ezt?vagy talán csak
elment valami
mélységes csendben
míg nem néztünk oda.


Eredeti mű:


e. e. cummings:
[why did you go...]

why did you go
little fourpaws?
you forgot to shut
your big eyes.

where did you go?
like little kittens
are all the leaves
which open in the rain.

little kittens who
are called spring,
is what we stroke
maybe asleep?

do you know?or maybe did
something go away
ever so quietly
when we weren't looking.

Stephanie Bolster:
ALICE ÉS ELVIS KÖZÖS PORTRÉJA

Királynő és Király, egymás oldalán
uralkodnak az ég arany trónusán.
A vihogás, a tág szem emlékeztette
őt első, ifjú nejére. De orrhangja már
nem nyűgözi le a lányt, végleg elveszett
a kimért, férfias tónus, mit megszokott.

A lány dalol neki, "Hound Dog"
és "Heartbreak Hotel" ő meg válaszul
az Ál-Teknőc pompás leveses dalát
adja elő, túljátszva, csípőt csavarva,
mit a lány csillogó szemmel, kacagva néz.

Néha elhagyják égi birodalmukat,
megosztani az epershake-et egy memphisi
Burger Kingben, megnézni a Tate Galleryt Londonban,
tűnődve állni a Lady Shalottnál*,
ki egyedül sodródik a csónakján.

Néha vitáznak a hírnéven, Elvis felhozza
a templomait, a vegasi emlékhelyeket,
a lány megemlíti az oxfordi Alice Shop-ot,
az Alice utat Disneylandban. Elvis mondja,
róla több könyvet írtak, de Alice kitart amellett,
hogy a róla írt művek fontosabbak, mert az ő szavait
gyakrabban idézik. Elvis mutatja a viaszbábukat,
Alice a teáskannát, a tarot kártyát. De mindketten
örülhetnek limitált kiadású lemezeknek.

Vacsorára csirkét sütnek, teához, pogácsához,
mogyoróvajjal töltött sütikhez.
Elvis gyors levendulahabos fürdőt vesz,
megmossa Alice haját, zselézi sajátját.

Alice a fejét Elvis mellkasára hajtja,
az esti tévézés közben, s morog a férfiról,
ki a hírnevet adta neki, a férfi meg a nőről,
akitől a sajátját kapta. Alice hallani akarja
Elvis szíve dobbanását, mely oly lassú,
mint az "Are You Lonesome Tonight". Álmukban,
a könnylepte arcuk alatt, akárkik lehetnek.


*The Lady of Shalott: Lord Alfred Tennyson 1832-es balladája, a Tate Gallery gyűjteményében található John William Waterhouse azonos című festménye, ami a verset ábrázolja.


PORTRAIT OF ALICE WITH ELVIS

Queen and King, they rule side by side
in golden thrones above the clouds.
Her giggle and wide eyes remind him
of his first young wife, and his twang
never ceases to thrill her, so different
from the prim accents of men she's known.

She sings for him, "Hound Dog"
and "Heartbreak Hotel," and he turns
the Mock Turtle's song of beautiful soup
campier with each performance, hip-twists
till her eyes stream and she melts with laughter.

Sometimes they leave their airy realm
to share a strawberry shake at Burger King
in Memphis, visit the Tate Gallery in London
solemnly to ponder the Lady of Shalott
alone and adrift in her rowboat.

In rare arguments over fame, he cites
the Churches of Elvis, the Vegas tributes,
while she mentions the Alice shop in Oxford,
the Alice ride at Disneyland. He says more books
have been written about him, but she insists hers
are of higher calibre, her words are quoted
much more often than his. He calls up wax figures,
she teapots and tarot cards. Both delight
in their limited edition collector's plates

For dinner they fry chicken, make tea and scones,
tarts filled with peanut butter.
He runs her a lavender bubble bath,
washes her hair, greases his own.

She lays her head against his chest
during late night TV, murmurs of the man
who gave her fame, and he of the woman for whom
he won his. She wants to sway
to the beat of his heart in her ear, slow
as "Are You Lonesome Tonight." In sleep
their tear-blotched faces could be anyone's.

James Joyce:
KAMARAZENE XI.

Mondd agyő, agyő, agyő,
Mondd agyő a lánykornak,
Majd boldog Szerelem jő,
Véget ér a gyermeknap -
De a szíved még ártatlan,
Szöszke hajad még pártában,

De már hallod, ahogy harsan
Az angyali kürt zengzete,
Ne légy már többé ártatlan,
Vesd ki gyermeki kebledet,
Hajítsd el messze a pártát,
S a benned lakozó lánykát.


James Joyce:
CHAMBER MUSIC XI.

Bid adieu, adieu, adieu,
Bid adieu to girlish days,
Happy Love is come to woo
Thee and woo thy girlish ways -
The zone that doth become thee fair,
The snood upon thy yellow hair,

When thou hast heard his name upon
The bugles of the cherubim
Begin thou softly to unzone
Thy girlish bosom unto him
And softly to undo the snood
That is the sign of maidenhood.