Jónai Zs. Balázs - versek, fordítások

Austin Dobson:
ELŐHANG
(Proem)

Negyven év telt CARROLL műve óta,
Mindez kusza és mágikus,
ALICE csodát lát, míg tart a nóta,
Mely komikus és tragikus.

Bűbájos ALICE! Ki képes rajzon
Téged örökre tenni el,
És óvni, hogy Káosz ne uraljon,
Nem lehet más, csak TENNIEL.

Ám csak Típus vagy, ki a valóra
Épülsz, ahogy LEAR és HAMLET,
És a Típusra jöhet oly óra,
Mikor átfesti az élet.

Kaptál most egy újabb öltöztetőt,
Ki átrajzolja fodraid,
Ő tolla álmodta meg ezelőtt
RIP VAN WINKLE rongyait.

(ford.: Jónai Zs. Balázs)

****
A vers az Alice Csodaországban megjelenésének 40. évfordulójára íródott. (1907)

Lewis Carroll, (többek között) az Alice Csodaországban szerzője.

Sir John Tenniel, az Alice-könyvek eredeti illusztrátora.

Rip Van Winkle: Washington Irving amerikai író 1819-es novellájának hőse.

****
Austin Dobson:
PROEM

Tis two score years since CARROLL'S art,
With topsy-turvy magic,
Sent ALICE wondering through a part
Half-comic and half-tragic.

Enchanting ALICE! Black-and-white
Has made your deeds perennial;
And naught save "Chaos and old Night"
Can part you now from TENNIEL;

But still you are a Type, and based
In Truth, like LEAR and HAMLET;
And Types may be re-draped to taste
In cloth-of-gold or camlet.

Here comes afresh Costumier, then;
That Taste may gain a wrinkle
From him who drew with such deft pen
The rags of RIP VAN WINKLE!

Ez a fejezet kimaradt Lewis Carroll: Alice Tükörországban-jából, mert a grafikus, John Tenniel valamiért tiltakozott ellene. Több mint száz évig elveszettnek hitték, 1970-ben került elő egy árverésen. "A saját találmányom" és az "Alice királynő" c. fejezetek között volt eredetileg (Révbíró Tamás fordításából vannak a magyar címek). Rajtam kívül még senki nem fordította le (nemhogy magyarra, semmilyen más nyelvre).

Lewis Carroll:
EGY DARÁZS PARÓKÁBAN
(A Wasp in a Wig)

...és már éppen ugrani készült, amikor egy mély sóhajra lett figyelmes, ami úgy tűnt, a háta mögül, az erdőből jött.

- Van ott valaki, aki igazán boldogtalan - gondolta, majd aggódva hátrafordult, hogy megnézze, mi lehetett a baj. Valami, ami nagyon hasonlított egy öregemberre (attól eltekintve, hogy az arca sokkal inkább darázséra emlékeztetett) egy fának dőlve ült a földön, össze volt kuporodva és reszketett, mintha nagyon fázna.

- Nem hiszem, hogy bármiben is hasznára lehetnék - gondolta először Alice, és már készülődött, hogy átugorja a patakot. - De azért illene megkérdeznem, hogy mi bántja - figyelmeztette magát az utolsó pillanatban. - Ha egyszer átugrok, minden megváltozik, és akkor majd nem tudok segíteni neki.

Tehát visszament a Darázshoz, bár nem igazán akaródzott neki, mert nagyon nyugtalankodott attól, hogy hamarosan királynő lesz.

- Ó, öreg csontjaim, öreg csontjaim! - nyöszörögte, mikor Alice odaért hozzá.

- Ez reuma, azt hiszem - gondolta Alice magában, majd föléhajolt, és nagyon kedvesen azt mondta: Remélem, nincsenek nagy fájdalmai!

A Darázs csak vállat vont és elfordította a fejét. - Ó, te jó ég! - mondta magának.

- Tudok valamit tenni érted? - folytatta Alice. - Nincs ott nagyon hideg?

- Hogy jössz te ahhoz? - mondta mérgesen a Darázs. - Zavarsz, zavarsz! Én még egy ilyen gyereket nem láttam!

Alice eléggé megsértődött a válasz hallatán, és majdnem ott is hagyta, de végül meggondolta magát. - Biztos csak a fájdalmai miatt ilyen ingerült. - Még egyszer megróbálta.

- Miért nem engeded, hogy átsegítselek a túloldalra? Hiszen itt hideg szél fúj.

A Darázs nyújtotta a karját, és engedte, hogy segítse körbejárni a fát, de amikor újra letelepedett, ugyanazt mondta, mint az előbb. - Zavarsz, zavarsz! Nem tudnál békén hagyni egy testet?

- Szeretnéd, hogy ebből felolvassak egy keveset? - felelte Alice, majd felvett egy újságot, ami eddig a lába előtt hevert.

- Olvass, ha olyan okos vagy! - mondta a Darázs meglehetősen barátságtalanul. - Senki sem tántoríthat téged, azt tudom.

Alice leült mellé, kiterítette az újságot a térdére, majd elkezdte: - Legfrissebb hírek. A Kutató Brigád újabb utazást szervezett a Kamrába, melynek során találtak öt újabb kocka fehércukrot, nagy méretben, kiváló minőségben. A visszaúton...

- És barnacukrot nem? - szakította félbe a Darázs.

Alice sietve átfutotta a lapot, majd azt válaszolta: - Nem. Semmit nem ír a barnáról.

- Nincs barna cukor - morogta a Darázs. - Szép kis Kutató Brigád!

- A visszaúton - folytatta Alice az olvasást - felfedeztek egy melasz-tavat. A tó partjai kékek és fehérek voltak, és úgy néztek ki, mintha porcelánból lennének. Miközben megízlelték a melaszt, szomorú baleset érte őket: a brigád két tagját elnyeleté...

- Hogy mi? - kérdezte a Darázs nagyon dühös hangon.

- El-Nye-Le-Té - ismételte meg Alice szótagolva.

- Ilyen szó nem létezik - mondta a Darázs.

- Ez az újságban van - mondta Alice kissé félénken.

- Itt hagyjuk abba! - szólt a Darázs, majd bosszúsan elfordította a fejét.

Alice letette az újságot. - Attól tartok, nem vagy jól - mondta megenyhülve. - Semmit sem tehetek érted?

- Térjünk rá a parókára! - mondta a Darázs sokkal kedvesebb hangon.

- Térjünk rá a parókára? - ismételte Alice, aki fölöttébb elégedett volt, hogy megtalálta azt a témát, amitől visszanyerte a normális vérmérsékletét.

- Te is dühös lennél, ha olyan parókád lenne, mint az enyém - folytatta a Darázs. - Csúfolnak miatta. És zavarnak miatta. Ezért vagyok dühös. Ezért vagyok barátságtalan. És ezért bújtam a fa alá. Kaptam egy sárga kendőt. És ezt kötöttem az arcomra, mint láthatod.

Alice szánakozva nézett rá. - Az arc bekötése akkor hasznos, ha valakinek fáj a foga - mondta.

És jót tesz, ha valaki dölyfös - tette hozzá a Darázs.

Alice nem értette a szót pontosan. - Az egyfajta fogfájás? - kérdezte.

A Darázs egy keveset gondolkozott. - Nem éppen - mondta. - Ez az, amikor fennhordod az orrodat, de annyira, hogy már nem tudod hajlítani a nyakadat.

- Ó, úgy érted, hogy nyakmerevedés! - mondta Alice.

A Darázs felelt: - Ez valami hipermodern elnevezés. Az én időmben még úgy mondták, hogy dölyfös.

- A dölyfösség egyátalán nem betegség - jegyezte meg Alice.

- De az! - mondta a Darázs. - Várj, míg neked is lesz, akkor majd megtudod. És ha majd elkaptad, akkor próbáld ki, hogy egy sárga kendővel bekötözöd az arcodat! Ha így teszel, nagyon hamar meg fogsz gyógyulni!

Kioldotta a zsebkendőt, miközben beszélt, és Alice nagyon meglepődött, amikor megpillantotta a parókáját. Ugyanolyan világossárga színe volt, mint a kendőnek, olyan kusza és zilált volt, mint egy halom tengeri moszat. - Sokkal csinosabb lenne a parókád - mondta -, ha lépést tennél egy fésű beszerzése érdekében.

- Micsoda? Te egy Méh vagy, ugye? - kérdezte, miközben növekvő érdeklődéssel nézett Alice-re. - És sok a lépes méz?*

- Nem erről beszélek, hanem arról, hogy fésülködnöd kellene, mert nagyon rendezetlen a parókád.

- Elmesélem neked, hogy miért kell viselnem ezt - mondta a Darázs. - Amikor én még fiatal voltam, a hajam göndör volt és...

Ekkor Alice-nek érdekese ötlete támadt. Eddig mindenki, akivel találkozott, verseket szavalt neki, és úgy gondolta, megpróbálja, hátha a Darázs is tud. - Nem okozna gondot, ha rímekben mondanád? - kérdezte udvariasan.

- Én rímekkel nem szoktam élni - mondta a Darázs. - Viszont megpróbálhatom, ha vársz egy kicsit. - Néhány pillanatra elhallgatott, majd belekezdett:

- Göndör fürt volt ifjúkorom éke,
Fodrok futottak homlokomon át,
Szóltak, vágjam le, tűnjön emléke,
Viseljek inkább sárga parókát.

Én úgy is tettem, ahogy javallták
Ám mikor kiderült az eredmény,
Mondták, rosszul áll, ők nem ezt várták,
Hogy szép legyek, már semmi remény.

Mondták, nem illik hozzám e műhaj,
Nem hívná ezt senki se menőnek.
De hát mit tegyek, az a fő baj,
Hogy fürtjeim újra már nem nőnek.

Öreg vagyok már, őszül a fejem,
Hajszálam csak mutatóba akad,
A többiek közt nem lelem helyem,
Mert e vendéghaj csak szemétrakat.

Bárhová megyek, megjárom drágán,
Ledisznóznak és dobnak egy rókát,
És mindezt azért csinálják, drágám,
Mert viselek egy sárga parókát.

- Mélyen együtt érzek veled - mondta szívből Alice. - Úgy gondolom, ha a parókád kissé jobban állna, nem kötekednének veled annyira.

- A te parókád nagyon jól áll - morogta a Darázs, miközben csodáló arckifejezéssel nézett Alice-re. - Ez a fejed alakjának köszönhető. Az állkapcsod viszont nem annyira formás. Nem tévedek, ha azt mondom, hogy nem tudsz harapni valami jól?

Alice sikítva kezdett nevetni ezen, de sikerült köhögéssel lepleznie. Végre sikerült megkomolyodnia, és azt mondta: - Bármit meg tudok harapni, amit csak akarok.

- Nem, ahhoz a szád túl kicsi - kötekedett a Darázs. - Ha éppen harcolnál, vissza tudnád tartani az ellent, hátulról, a nyakánál fogva?

- Attól tartok, nem - mondta Alice.

- Nos, azért nem, mert az állkapcsod túl rövid - folytatta a Darázs. - A fejtetőd viszont szép és kerek. - Közben levette a parókáját, és kinyújtotta egyik karmát Alice felé, mintha abban bízna, hogy ő is ugyanígy tesz majd, ám nem vette észre, és nem is értette meg a célzást. Így tovább folytatta a méregetést.

- Aztán a szemeid! Túl sok van belőlük elől, nem kétséges. Ha neked muszáj a két szem, akkor az egyiket mindig csukd be.

Alice nem szerette, ha személyeskedő megjegyzéseket tettek rá, és mivel a Darázsnak teljesen visszajött az életkedve, és felettébb beszédessé vált, úgy gondolta, most már biztonságban tudhatja őt. - Itt van az ideje, hogy elinduljak - mondta. - Viszontlátásra!

Viszontlátásra és köszönöm! - mondta a Darázs, és Alice újra elindult a dombról lefelé, és nagyon elégedett volt, hogy pár perc alatt sikerült jobbá tennie a szegény, öreg teremtmény közérzetét.


*Az eredetiben a "comb" szó szerepel, ami fésűt és a méh lépét is jelenti. E szójáték halvány átültetése a "lépes-lépés".

(ford: Jónai Zs. Balázs)



Eredeti szöveg:

A WASP IN A WIG


...and she was just going to spring over, when she heard a deep sigh which seemed to come from the wood behind her.

"There’s somebody very unhappy there," she thought, looking anxiously back to see what was the matter. Something like a very old man (only that his face was more like a wasp) was sitting on the ground, leaning against a tree, all huddled up together, and shivering as if he were very cold.

"I don’t think I can be of any use to him," was Alice’s first thought, as she turned to spring over the brook: - "but I’ll just ask him what’s the matter," she added, checking herself on the very edge. "If I once jump over, everything will change, and then I can’t help him."

So she went back to the Wasp - rather unwillingly, for she was very anxious to be a queen.

"Oh, my old bones, my old bones!" he was grumbling as Alice came up to him.

"It’s rheumatism, I should think," Alice said to herself, and she stooped over him, and said very kindly, "I hope you’re not in much pain?"

The Wasp only shook his shoulders, and turned his head away. "Ah deary me!" he said to himself.

"Can I do anything for you?" Alice went on. "Aren’t you rather cold here?"

"How you go on!" the Wasp said in a peevish tone. "Worrity, Worrity! There never was such a child!"

Alice felt rather offended at this answer, and was very nearly walking on and leaving him, but she thought to herself "Perhaps it’s only pain that makes him so cross." So she tried once more.

"Won’t you let me help you round to the other side? You’ll be out of the cold wind there."

The Wasp took her arm, and let her help him round the tree, but when he got settled down again he only said, as before, "Worrity, worrity! Can’t you leave a body alone?"

"Would you like me to read you a bit of this?" Alice went on, as she picked up a newspaper which had been lying at his feet.

"You may read it if you’ve a mind to," the Wasp said, rather sulkily. "Nobody’s hindering you, that I know of."

So Alice sat down by him, and spread out the paper on her knees, and began. " Latest News. The Exploring Party have made another tour in the Pantry, and have found five new lumps of white sugar, large and in fine condition. In coming back - "

"Any brown sugar?" the Wasp interrupted.

Alice hastily ran her eyes down the paper and said "No. It says nothing about brown."

"No brown sugar!" grumbled the Wasp. "A nice exploring party!"

"In coming back," Alice went on reading, "they found a lake of treacle. The banks of the lake were blue and white, and looked like china. While tasting the treacle, they had a sad accident: two of their party were engulped - "

"Where what?" the Wasp asked in a very cross voice.

"En-gulph-ed," Alice repeated, dividing the word in syllables.

"There’s no such word in the language!" said the Wasp.

"It’s in the newspaper, though," Alice said a little timidly.

"Let’s stop it here!" said the Wasp, fretfully turning away his head.

Alice put down the newspaper. "I’m afraid you’re notwell," she said in a soothing tone. "Can’t I do anything for you?"

"It’s all along of the wig," the Wasp said in a much gentler voice.

"Along of the wig?" Alice repeated, quite pleased to find that he was recovering his temper.

"You’d be cross too, if you’d a wig like mine," the Wasp went on. "They jokes, at one. And they worrits one. And then I gets cross. And I gets cold. And I gets under a tree. And I gets a yellow handkerchief. And I ties up my face - as at the present."

Alice looked pityingly at him. "Tying up the face is very good for the toothache," she said.

"And it’s very good for the conceit," added the Wasp.

Alice didn’t catch the word exactly. "Is that a kind of toothache?" she asked.

The Wasp considered a little. "Well, no," he said: "it’s when you hold up your head - so - without bending your neck."

"Oh, you mean stiff-neck," said Alice.

The Wasp said "That’s a new-fangled name. They called it conceit in my time."

"Conceit isn’t a disease at all," Alice remarked.

"It is, though," said the Wasp: "wait till you have it, and then you’ll know. And when you catches it, just try tying a yellow handkerchief round your face. It’ll cure you in no time!"

He untied the handkerchief as he spoke, and Alice looked at his wig in great surprise. It was bright yellow like the handkerchief, and all tangled and tumbled about like a heap of sea-weed. "You could make your wig much neater," she said, "if only you had a comb."

"What, you’re a Bee, are you?" the Wasp said, looking
at her with more interest. "And you’ve got a comb.
Much honey?"

"It isn’t that kind," Alice hastily explained. "It’s to comb hair with - your wig’s so very rough, you know."

"I’ll tell you how I came to wear it," the Wasp said. "When I was young, you know, my ringlets used to wave - "

A curious idea came into Alice’s head. Almost every one she had met had repeated poetry to her, and she thought she would try if the Wasp couldn’t do it too. "Would you mind saying it in rhyme?" she asked very politely.

"It aint what I’m used to," said the Wasp: "however I’ll try; wait a bit." He was silent for a few moments, and then began again -

"When I was young, my ringlets waved
And curled and crinkled on my head:
And then they said ‘You should be shaved,
And wear a yellow wig instead.’

But when I followed their advice,
And they had noticed the effect,
They said I did not look so nice
As they had ventured to expect.

They said it did not fit, and so
It made me look extremely plain:
But what was I to do, you know?
My ringlets would not grow again.

So now that I am old and grey,
And all my hair is nearly gone,
They take my wig from me and say
‘How can you put such rubbish on?’

And still, whenever I appear,
They hoot at me and call me ‘Pig!’
And that is why they do it, dear,
Because I wear a yellow wig. "

"I’m very sorry for you," Alice said heartily: "and I think if your wig fitted a little better, they wouldn’t tease you quite so much."

"Your wig fits very well," the Wasp murmured, looking at her with an expression of admiration: "it’s the shape of your head as does it. Your jaws aint well shaped, though - I should think you couldn’t bite well?"

Alice began with a little scream of laughing, which she turned into a cough as well as she could. At last she managed to say gravely, "I can bite anything I want,"

"Not with a mouth as small as that," the Wasp persisted. "If you was a-fighting, now - could you get hold of the other one by the back of the neck?"

"I’m afraid not," said Alice.

"Well, that’s because your jaws are too short," the
Wasp went on: "but the top of your head is nice and
round." He took off his own wig as he spoke, and
stretched out one claw towards Alice, as if he wished
to do the same for her, but she kept out of reach,
and would not take the hint. So he went on with his
criticisms.

"Then, your eyes - they’re too much in front, no doubt. One would have done as well as two, if you must have them so close - "

Alice did not like having so many personal remarks made on her, and as the Wasp had quite recovered his spirits, and was getting very talkative, she thought she might safely leave him. "I think I must be going on now," she said. "Good-bye."

"Good-bye, and thank-ye," said the Wasp, and Alice tripped down the hill again, quite pleased that she had gone back and given a few minutes to making the poor old creature comfortable.

Ez a vers egy, később kihagyott fejezetből (A Wasp in a Wig) származik, az Alice Tükörországban-ból a grafikus, John Tenniel tiltakozása miatt kimaradt. 1970-ben került elő egy árverésen. Rajtam kívül még senki nem fordította le. (Az utolsó versszakot kissé szabadon kezeltem, de nem tudtam kihagyni, sorry) :)

(GÖNDÖR FÜRT VOLT...)

Göndör fürt volt ifjúkorom éke,
Fodrok futottak homlokomon át,
Szóltak, vágjam le, tűnjön emléke,
Viseljek inkább sárga parókát.

Én úgy is tettem, ahogy javallták
Ám mikor kiderült az eredmény,
Mondták, rosszul áll, ők nem ezt várták,
Hogy szép legyek, már semmi remény.

Mondták, nem illik hozzám e műhaj,
Nem hívná ezt senki se menőnek.
De hát mit tegyek, az a fő baj,
Hogy fürtjeim újra már nem nőnek.

Öreg vagyok már, őszül a fejem,
Hajszálam csak mutatóba akad,
A többiek közt nem lelem helyem,
Mert e vendéghaj csak szemétrakat.

Bárhová megyek, megjárom drágán,
Ledisznóznak és dobnak egy rókát,
És mindezt azért csinálják, drágám,
Mert viselek egy sárga parókát.

(átköltötte: Jónai Zs. Balázs)


Lewis Carroll:
(WHEN I WAS YOUNG...)

When I was young, my ringlets waved
And curled and crinkled on my head:
And then they said ‘You should be shaved,
And wear a yellow wig instead.’

But when I followed their advice,
And they had noticed the effect,
They said I did not look so nice
As they had ventured to expect.

They said it did not fit, and so
It made me look extremely plain:
But what was I to do, you know?
My ringlets would not grow again.

So now that I am old and grey,
And all my hair is nearly gone,
They take my wig from me and say
‘How can you put such rubbish on?’

And still, whenever I appear,
They hoot at me and call me ‘Pig!’
And that is why they do it, dear,
Because I wear a yellow wig.

Lewis Carroll:
BESSIE DALA A JÁTÉKBABÁJÁHOZ
(Bessie's Song to Her Doll)

Matilda Jane, sose lesed,
Bármi szépet eléd teszek.
Játék, könyv, mit mutatok én -
Ám te vak vagy, Matilda Jane!

Mondok mesét, adok talányt,
De nem is figyelsz rám, te lány:
Csak hallgatsz válasz idején -
Néma vagy tán, Matilda Jane!

Matilda drágám, ha hívlak,
Reagálni sose látlak.
Pedig te még nem is vagy vén -
S már süket vagy, Matilda Jane!

Matilda Jane, bár a gond nagy,
Mert süket, vak és néma vagy,
Mégis van, ki hordoz szivén -
Én lennék az, Matilda Jane!

(ford.: Jónai Zs. Balázs ©)


Lewis Carroll:
BESSIE'S SONG TO HER DOLL

Matilda Jane, you never look
At any toy or picture-book.
I show you pretty things in vain--
You must be blind, Matilda Jane!

I ask you riddles, tell you tales,
But all our conversation fails.
You never answer me again--
I fear you're dumb, Matilda Jane!

Matilda darling, when I call,
You never seem to hear at all.
I shout with all my might and main--
But you're so deaf, Matilda Jane!

Matilda Jane, you needn't mind,
For, though you're deaf and dumb and blind,
There's some one loves you, it is plain--
And that is me, Matilda Jane!

Lewis Carroll


SZNARK-VADÁSZAT


Fordította Jónai Zs. Balázs



TARTALOM
ELŐSZÓ
I. ROHAM: MEGÉRKEZÉS
II. ROHAM: A BENGŐS BESZÉDE
III. ROHAM: A BÉRSÜTŐ MESÉJE
IV. ROHAM: A VADÁSZAT
V. ROHAM: A BÁRSONYHÓD LECKÉJE
VI. ROHAM: A BŰNMOSÓ ÁLMA
VII. ROHAM: A BANKÁR VÉGZETE
VIII. ROHAM: AZ ELTŰNÉS




EGY DRÁGA GYERMEKNEK:
EMLÉKÉÜL A NAPSUGARAS ÓRÁKNAK
TENGERPARTI SUSTORGÁSOKNAK

Egy kislány, ki fiúsan öltözött,
Ásót forgat, nézd ügyes kezét,
Elfáradt már, térdemre költözött,
Kér egy kedves mesét.

Mit zavartok, ti dühödt szellemek?
Az ártatlanság tiszta dalát
Úgyse értitek, de én s e gyermek
Ismerjük a csodát.

Csivitelj édes, a szívem beteg,
Nem bírom a sok tudós elmét,
Birtokolni vágyom, mi a legszebb,
Kislány szív-szerelmét.

Ábrándok, gonosz vágyak menjetek!
Most munkáról szól éjem, napom.
Ó, emlékek, most ne gyötörjetek!
Ne vesszen az álmom.


ELŐSZÓ

Ha - és ez igen valószínű - az utókor azzal vádolná a szerzőt e rövid, de annál tanulságosabb költeménye alapján, hogy írásainak semmi értelme, meg vagyok győződve arról, hogy e sor lesz az oka:

"Kormány, orrárbóc helyet cserélt olykor..."

Figyelembe véve ezt a fájdalmas lehetőséget, nem fogok hivatkozni méltatlankodva (bár tehetném) korábbi írásaimra, mint bizonyítékokra, hogy képtelen vagyok ilyen cselekedetekre; nem utalok arra (bár tehetném), hogy éppen az erkölcs erősítése a költeményem célja, hogy ügyeltem a számtani elvekre, a természetrajz nemes tanításaira - azt a prózaibb módszert választom, hogy egyszerűen elmagyarázom, hogyan történt.

A Bengős, aki szinte már betegesen kényes volt a megjelenésre, az orrárbócot kiszedette a helyéről hetente egyszer vagy kétszer, hogy fényezzék azt, de többször megtörtént, hogy amikor eljött a visszatevés ideje, már nem emlékezett senki a fedélzeten arra, hogy az orrárbóc a hajó melyik részéhez tartozik. Tudták, a legcsekélyebb értelme sincs a Bengőst kérdezni róla - ő csak a Tengerészeti Kódexből olvasna fel érzelemdús hangon, amit soha senki nem fog megérteni közülük -, ezért általában úgy végződött az eset, hogy rögzítették az orrárbócot a kormány helyére. A kormányos könnyes szemmel nézte a cselekményt, ő tudta, hogy mindent rosszul csinálnak, de ó jaj! - a Kódex 42-es szabályzata kimondja: "senki nem szólhat a kormányoshoz", és ezt a Bengős kiegészítette azzal, hogy a "kormányos se szólhat senkihez".[1] Tehát tiltakoznia lehetetetlen volt, és a kormányzás is reménytelenné vált, egészen a következő fényezésig. E zavarba ejtő időszakokban a hajó többnyire visszafelé vitorlázott.

Mivel e mű bizonyos mértékben kapcsolódik a Vartarjú című balladához,[2] engedjék meg, hogy éljek a lehetőséggel, és válaszoljak arra a gyakorta feltett kérdésre, hogy miképpen kell kiejteni azt, hogy "nyulkony potyok". Az "u" vajon hosszú, mint a "nyúl" szónál, vagy a potyok első "o"-ját úgy kell-e mondani, mint a "pót" esetén? Esetleg a "gyitván" első szótagját "gyí"-ként kell kimondani? Hallottam olyanokról, akik szerint ily módon kell kiejteni e szavakat. Ilyen az Emberi Perverzitás.

Úgy tűnik, ez kiváló alkalom arra, hogy néhány észrevételt tegyek a költemény más nehéz szavaival kapcsolatban is. Számomra Bendő Bandi[3] elmélete, miszerint két jelentés van csomagolva egyetlen szóba, akár egy táskába, tűnik a legmegfelelőbb magyarázatnak az összesre.

Példának vegyük e két szót: "borzas" és "bősz". Készüljünk fel lélekben arra, hogy kimondjuk mind a két szót, de ne tervezzük el, hogy melyik lesz az első. Most nyissuk ki a szánkat, s ejtsük ki a szavakat. Ha gondolatunk, bármilyen kevéssé is a "borzas" felé húz, úgy fogunk megszólalni, hogy "borzas-bősz", ha pedig egy hajszálnyira is, de a "bősz" felé, akkor úgy, hogy "bősz-borzas". Viszont ha birtokában vagyunk a legritkább ajándéknak, a tökéletesen kiegyensúlyozott elmének, akkor azt találjuk majd mondani, hogy "brősz".

Tegyük fel, hogy Pistol kimondja az ismerős szavakat:

"Melyik király alatt, te éhenkórász?
Szólj, vagy halj meg."[4]

Sekélyes bíró sejtené, hogy Vilmos vagy Richárd, de nem lenne képes a kérdés eldöntésére, így abban se jutna dűlőre, hogy melyik nevet próbálja meg előbb, holtbiztos, hogy azt felelné: "Vrilchárd!"


I. ROHAM: MEGÉRKEZÉS

"A Sznark földje!" - Bengős ezt kiabálta,
Dagály volt, így figyelni kellett:
Az embereit a partra dobálta,
Hajuknál ragadva meg őket.

"A Sznark földje! Ezt most mondom másodszor,
Tudom, egy is elég, ne légy pimasz!
A Sznark földje! De ha mondom harmadszor,
Amit mondok, háromszor is igaz!"

Teljes a legénység: egy Boy, ki portás,
A Bőrdíszműves is útitárs.
Bűnmosó, jól jön, ha a helyzet vitás,
Bróker szerepe árusítás.[5]

A Biliárd-markőr csodákra is képes,
Mégis kevés a fizetése,
Egy Bankár miatt (kinek a múltja kétes,
És sokba kerül etetése).

Volt velük egy Bársonyhód, sétálgatott,
Ha úgy adódott, csipkét vert,
A hajót többször megvédte (vitatott),
Bengős szerint ő hoz sikert.

Volt még valaki, felkészült az útra,
De cuccait nem használhatta:
Esernyő, ruhák, ékszerek és óra,
Mindezt, s eszét a parton hagyta.

Negyvenkét láda volt, gondosan csomagolt,
A nevét mindre ráfestette,
De ezekről tájékoztatni hanyagolt,
Így hát mindenét elvesztette.

A ruhát nem bánta, hét kabátot húzott,
És három pár csizmát eleve,
Más dolog miatt lett ő igazán nyúzott:
Nem emlékszik, hogy mi a neve.

Többiek se jegyezték meg helyette:
"Haver!"-t mondtak, ha keresték,
Ő lett "Mittomén", "Hogyhijják" és "Hé Te!",
Olykor "Hékás"-nak nevezték.

Sokak szerint szónak élc adja erejét,
Rá is csúfnevek ragadtak:
A barátai "Gyertyacsonknak" nevezték,
Ellenei "Rántott Sajtnak".

Esetlen volt ő és hát nagyon hülye,
De bátorsága hatalmas,
Így a csapatban biztosított helye,
Mert Sznark-vadásznak alkalmas.

Ha hiénát lát, ő nem fut el remegve,
Csak jót nevet az egészen.
Nem ritka, hogy sétálgat vele a medve,
Úgy hírlik, hogy mancs a kézben.

Bérsütni vették fel, hiába: nem tudták,
Hogy keveset tanult és hanyag,
Nem tudott sütni, csak esküvői tortát,
Ahhoz meg nem volt alapanyag.

Az utolsó volt a legfurább szerzet,
Majdnem biztos, hogy eszelős,
Gondolata csak a Sznark körül pergett,
Épp ezért vette fel Bengős.

Ő lett a Böllér, de egyszercsak kifakadt:
(Hét napja szelték a habokat),
"Soha nem vágtam le mást, csak hódokat".
Bengős szava erre elakadt.

Majd reszketve és hosszasan magyaráz:
"A hajón van épp egy Bársonyhód,
De szelíd ő és megrázna igazán,
Ha holtan rejtené a komód."

A Bársonyhód megriadt ezt hallva,
Szemei könnyel teltek meg,
S immár a Sznark-vadászat izgalma
Helyett csak ijedten remeg.

Ezért erélyesen követelte
A Böllér kapjon külön hajót,
De a Bengős ezt mégsem engedte,
Tervtől eltérés nem hozna jót.

"A navigálás összetett művészet:
Hajó és csengő? Ész is kell!
Miért vennék a nyakamba új vészet?
Ha változtatsz, nincsen siker."

Javasolták a Hódnak, hogy szerezzen
Egy késálló, használt zekét,
Bérsütő szerint biztosítást nézzen,
Ha veszélyben érzi életét.

A Bankár remélve nyereséget,
Megkörnyékezte a Hódot,
Tűz- és jégkár biztosítás végett,
Ami megold minden gondot.

E bús, szomorú napnak vége már,
De nem múlt a Hód rettegése.
Mikor a Böllér a közelben jár,
Ismét rátör a remegése.


II. ROHAM: A BENGŐS BESZÉDE

Bengős kapitányt egekig dícsérték:
"Mennyi kecs, báj, csupa kellem!
Nincsen oly része, mi ne lenne érték,
Rögtön látszik, hogy nagy szellem."

Vett egy térképet, a tenger volt rajta,
Amit sehol nem tört a föld,
Örültek neki, mert a legjobb fajta,
Megértéshez nem kell a bölcs.

Bengős mutatja az üres lapot:
"Ez a tökéletes térkép!
Nem változik, akárhogy tarthatod,
És bátran hajthatod kétrét.

Mit bánom én mit pingált Mercator,[6]
Sziget, szoros csak összezavar,
Tiszta térkép kell, mi nem korlátol,
Ezért a régit dobd el hamar!"

Eddig csodás - de a csapat hamar belátta,
Hogy Bengős kapitány, kit szerettek,
Nem igazán tudta, mi az óceán titka,
Csakis a csengőrázáshoz értett.

Ő maga megfontolt, de miket parancsolt,
Attól megőrült a személyzet:
"Jobbra! De legyen balra a hajó orra!"
Nincs kormányos, ki ebből érthet.

Kormány, orrárbóc helyet cserélt olykor,
De a Bengős nem búsul,
A trópusokon előfordul sokszor,
Hogy egy hajó "megsznarkul".

Volt egy nagy hiba, lett miatta galiba,
Még a Bengős is letört, zavart:
"Ha a szél keletre fúj, akkor mért van úgy,
Hogy ez a hajó nyugatra tart?"

Megúszták a kalandot, a hajó landolt,
Vitték a zsákot, a ládákat,
Kedvük nem sok volt, e tájékon minden holt,
Nem látni mást itt, csak sziklákat.

Bengős is érzi, felhős a hangulat,
Hát vicceket mesélt dalolva,
De nem hallhatott nevető hangokat,
A legénység maradt alélva.

Ekkor kiosztott nagy mennyiség grogot,[7]
És parancsolt: ülj a partra!
A legénység is díjazta a dolgot,
Így beszédét most kell tartsa.

"Barátim és rómaiak, füleljetek!
(A citátumért mind rajongott,
Így egészségére szorgalmasan nyeltek,
Míg Bengős újra töltött grogot.)

Már hajózunk sok hónapja és hete,
(Négyszer több a hét, mint a hónap),
- Így a Kapitány -, s még nem volt esete
Annak, hogy Sznarkot láttunk volna.

Már sok hete és sok napja tart utunk,
(Hét nap tesz ki éppen egy hetet),
De azt, mit látni legjobban akarunk,
Sznarkot elénk sors még nem vetett.

Emberek! Rám most nagyon figyeljetek,
Mert igen fontos, amit mondok:
Ne felejtsd az öt csalhatatlan jelet,
Miről felismered a Sznarkot!

Első az íze, mely sovány és beesett,
Ám azért ropog a fogad alatt,
Kabáthoz hasonlítja, ki ilyet evett,
Ez amolyan túlvilági falat.

A Sznark későn kel és sokáig horkol,
E jellemzőt is jegyezned kell!
Tea idején reggelizik, ötkor,
Ebédét másnap fogyasztja el.

Harmadik jellemző: a viccet nem érti,
Nem erőssége a gyors felfogás,
Vigyázz nagyon, mert az összes tréfa sérti,
Egy szóvicctől rájön a zokogás.

Negyedik: imádja a fürdőgépet,[8]
Mindig magával hordoz egyet,
Azt hiszi, így nyeri el a szépséget,
De hát téved, nehogy bevegyed.

Ötödik ismérv: vágya a dicsőség,
Ez a fő, mit ismerned kell, alap,
Fontos, hogy tudd, mi köztük a különbség:
Bajuszos karmol, a tollas harap.

Habár a legtöbb Sznark senkinek sem árt,
Búcsam is akad köztük olykor...",
A Bengős elhallgat, s ad ki riasztást,
Mert Bérsütő elájult ekkor.


III. ROHAM: A BÉRSÜTŐ MESÉJE

Élesztik muffinnal, élesztik mustárral,
Élesztik jéggel és zsázsával,
Élesztik lekvárral, megfontolt tanáccsal,
Nehéz fejtörőkkel, százával.

Amikor feléledt, mesélni kezdett,
A saját gyászos történetét,
De Bengős így kiált: "Elég már, csendet!"
És vadul rázta a csengőjét.

Legfontosabb a csend! Nem zavar semmi nesz,
Hallani a légy lehelletét,
Míg ez ember, kit legtöbbjük "Hé"-nek nevez,
El nem beszéli az életét.

"Apámmal, anyámmal szegényen éltünk..."
"A lényeget! - Bengős így sürgeti -
Igyekezz, gyorsan a végére érjünk,
Mindjárt éj, a Sznarkot eltünteti!"

"Ugrok negyven évet - szólt Sütő, s könnyezett -
A többit azt hagyom máskorra,
Ott folytatnám, amikor engem ön bevett
Sznark-vadásznak eme hajóra.

Én drága nagybácsim (kiről neveztek el),
A búcsúzásnál arra intett..."
Bengős közbevág: "A bácsi nem érdekel!"
Csengőt rázva teremtett rendet.

"Bátyám azt oktatta - Bérsütő folytatta -
"Ha a Sznarkod Sznarknak bizonyul,
Hozd haza mindenképp, zöldséggel jó ebéd,
Fényt is ad ő, ha bealkonyul.

Keresheted gyűszűvel, testi erénnyel,
Villával könnyű őt leölni,
Életét veheted vasúti részvénnyel,
Legjobb csali: mosoly és kölni.

("Pontosan így kell! - a Bengős helyesel,
Közbevetve, zárójelesen:
Mindig is mondtam, ha Sznarkot keresel,
Csak így járhatunk sikeresen.)

De vigyázz jó öcsém, hatalmas a veszély,
Ha Sznarkod valójában Búcsam,
Halkan és gyorsan örökre elveszél,
És nem kerülsz elő sehogyan!"

Ez, mi nyugtalanítja a lelkemet:
Ha bátyám szava eszembe jut,
Akkor egész testem megremeg,
Szívem táljából a tej kifut."

"Ezt korábban mondanod mért nem lehetett?"
Kérdi a Bengős nagy méreggel,
A Bérsütő mást erre sem felelhetett:
"Ettől rettegek este s reggel.

Mert álmomban a Sznarkot naponta látom,
Minden éjszaka vele vívok:
Az élete véget ér egy zöldségtálon,
És a testével világítok.

De ha egy Búcsam lesz, kivel találkozok,
(Tudom e nap is eljön hamar),
Halkan és villámgyorsan köddé változok:
Ettől félek, ez mi felkavar."


IV. ROHAM: A VADÁSZAT

Bengős kérdez újra, homlokot ráncolva:
"Miért voltál ezeddig néma?
Ez most jóval több mint kínos, enyhén szólva,
Mert itt a Sznark, most ez a téma.

Bánatba merülnénk, ha netán eltűnnél,
Szavamra mondom, elhiheted,
De áruld el Barátom, én be nem látom,
Hogy közzé miért csak most tetted!

Igen kellemetlen, hogy csak most szólsz, értve?
Ki kéne porolni feneked!"
A "Hé" nevű válaszol, de megvan sértve:
"Indulás előtt mondtam neked.

Vádolj gyilkossággal vagy észhiánnyal,
(Gyengék vagyunk mi emberek),
De még egyszer nem éltem hazugsággal,
Soha senkit át nem verek!

Több nyelven elmondtam: görög és német,
Hollandus valamint héber.
Elfelejtettem (ez bántja elmémet),
Hogy hozzád az angol ér el."

"Ez nyomorult mese" - mondta Bengős, arca
Minden szóra csak nyúltabb lett.
"De már elmondtad, záruljon kettőnk harca,
Vitázni nem fogok többet."

Így folytatta: "Elég a szavakból már,
Nincs több idő fölös fecsegésre.
Újra mondom, a Sznark nagyon közel jár,
Nemes teendőtök keresése.

Keressétek gyűszűvel, testi erénnyel,
Villával könnyű őt leölni,
Életét vegyétek vasúti részvénnyel,
Legjobb csali: mosoly és kölni.

A Sznark furcsa lény, igen szokatlan szerzet,
Nem lehet űzni szokott módon,
Minden tudás kell: szerzett és a nem szerzett,
A teste így lesz a hajódon.

Anglia várja, folytatnunk kell az utat,
Ezért kérem megértésüket.
Legjobb, ha csomagjában mindenki kutat,
Keresd mi a harchoz jól jöhet."

A Bankár erre zsirált[9] biankó-váltót,[10]
Ezüstpénzt cserélt bankjegyre.
Bérsütő fésűvel új fazonra váltott,
S kabátját porolta egyre.

Egy ásót élezett a Boy és a Bróker,
Hol egyik, hol másik csiszolta.
Bársonyhód most is csak csipkét ver,
S brokáttal, bársonnyal van dolga.

Bűnmosó hiába próbál hatni rája,
Pedig sorolt oly cikkelyeket,
Amelyből kiderül, hogy a bűnbe merül,
Az a személy, ki csipkét veret.

A Bőrdíszműves tervez nagy akarattal
Íjat, mi szokásostól eltér,
Míg a Biliárd-markőr remegő karral
Orrához rendre krétásan ér.

A Böllér zavarában magára gallért,
És sárga gyermekkesztyűt aggat,
Úgy érzi most, mint akit jó vacsora ért,
De Bengős inti: "Dobd el, kacat!"

A Böllér szólt: "Derék fickóként jellemezz,
Ha létrejön a találkozás!"
Bengős bölcsen bólogat: "Azon múlik ez,
Hogy milyen épp az időjárás."

A Hód diadallag, hagyott csapot-papot,
Félte a Böllért, jobb ha nincs ott.
Bérsütő együtt érez, bár észt nem kapott,
Támogatva reá kacsintott.

"Légy férfi!" - A Bengős förmed haragosan
A Böllérre, ki bőgni kezdett.
"Csitcsat, a dühös madár jön hamarosan,
Ha gyenge vagy, okozza veszted!"


V. ROHAM: A BÁRSONYHÓD LECKÉJE

Keresgélték gyűszűvel, testi erénnyel,
Vittek villát Sznarkot leölni,
Életét akarták vasúti részvénnyel,
Csali is volt: mosoly és kölni.

A Böllér kigondolt egy nagyszerű tervet,
Hogy a célt elérje egyedül,
A közelben tudott egy kiszáradt medret,
Ahová ember sose kerül.

A Bársonyhód is ekképp gondolt ki fondort,
Így a völgyben összefutottak,
De egyikük arcán sem látni az undort,
Rossz érzések most nem hatottak.

Kettejük nem másra, csak a Sznarkra gondolt,
És a dicsteljes feladatra.
Nem lesték, hogy a másik mellettük loholt,
Feledték, hogy viszonyuk gyatra.

Keskenyedett a völgy, amerre haladtak,
És hideg időt hozott az éj.
Nem jóságból bár, de egymásba karoltak,
Fáztak s féltek, nagy volt a veszély.

Sikoly hangja törte meg az éji csendet,
Tudták, nincs messze a rettenet:
A Hód annyira fél, a farka is fehér,
De a Böllér is izgatott lett.

Az ártatlan gyermekkorára gondolt,
Boldog volt éje és nappala.
A sikoly elméjében éppen úgy szólt,
Mint nyikordult egykor a pala.

"Ez a Csitcsat madár hangja!" - így kiáltott -
(Az ember, kit úgy hívtak: "Dilis").
"És most újra elmondom, azt hogy mi van ott,
Ahogyan szokta a Bengős is.

Ez a Csitcsat hangja! Kérlek, jegyezd meg jól!
Elmondom kétszer, hisz semmi az.
Ez a Csitcsat hangja! Szám harmadszorra szól,
Tehát, mit mondtam, biztos igaz!"

A Bársonyhód figyelmét szó nem kerülte,
Mindent jól az eszébe vésett.
De fülén harmadszor ugyanaz került be,
Már alig bírta az egészet.

Úgy érezte, hiába kínozza magát,
Hibás eredmény, amit kapott,
És ezért - bár nagyon megterheli agyát -,
A Hód nagy számításba fogott.

"Kettő meg egy - ó, ha érne annyi kegy,
Hogy ki tudnám számolni ujjal!"
Arra gondolt: rég, mikor gyerek volt még,
Összegzés nem járt ennyi bajjal.

"Sikerülni fog - szólt a Böllér - azt hiszem,
Meg lehet oldani biztosan,
Sőt meg is kell! Hozz papírt és tintát, hiszen
Szükség lesz rájuk hamarosan!"

Bársonyhód hoz papírt, irattáskát, tollat,
Tintát, mi elég egy életre,
Közben sok furcsa, hátborzongató állat
Kíváncsi szemmel őket leste.

A Böllér a leckében mélyen elmerült,
Mindkét kezével írt azonmód,
S magyarázata oly könnyedre sikerült,
Minden szavát értette a Hód.

"Vizsgálódás tárgyául a hármast hozzuk,
Mert könnyen értelmezhető szám,
Adjunk hozzá tíz plusz hetet, majd szorozzuk
Nyolc híján egy ezerrel, no lám!

A kapott szám osztójának vedd - ez fontos! -
A kilencszázkilencvenkettőt,
Majd vonj ki ebből tizenhetet: a pontos
Eredményt látod magad előtt.

Örömmel átadnám mindazt, amit tudok,
Hiszen fejemben oly sok van még,
Csak több időm lenne s te ne lennél tulok,
Hiába, felét nem értenéd.

Volt egy perc, csodás, s az addig rejtett tudás
Számomra többé már nem talány.
Egy részt felár nélkül átadok emlékül,
Abból, mit rejt természettudomány."

Kezdi a nagy zseni a leckéket venni,
Az illemmel szembe menve:
"Ha nincs bemutatás, botrány a tanítás,
Zúdul rá a nép ellenszenve."

"A Csitcsat lelkében folyton lángol a tűz,
De vágya nem oltott, ezért zord.
Lehetetlen öltözék, mit magára fűz,
Jövő századi ruhákat hord.

De egy barátját se felejti sohse el,
Nem lehet semmivel megkenni,
Jótékony gyűjtésen nála van a persely,
De egy fillért bán beletenni.

Sokkal ízletesebb, ha jól van kisütve,
Mint bárány, tojás vagy osztriga,
Csontedényben soká friss marad, illetve
Tölgyfahordóban se lesz hiba.

Főzése történjen forgáccsal, ragaccsal,
Marék sáskával meg a sűrítés,
De az íze biztosan csak akkor nem csal,
Ha szimmetrikus az elrendezés."

A Böllér szívesen beszélne másnapig,
Ha nem gátolná ebben az éj.
Mégis boldog, szemében örömkönny lapít:
Barátságot szerzett, ami mély.

A Hód is így érzett, vallott szenvedéllyel,
Amelynél kevesebbet mond a könny:
Több ismerethez jutott ezen az éjjel,
Amennyit adhat hetven évnyi könyv.

Karöltve mentek vissza, s Bengős ezt látva
Ellágyult (de csak egy percen át):
"Már ezzel megtérült gond, mi ránk nehezült,
Nem hiába hánykódtunk tehát."

Bársonyhód s Böllér barátsága ritka kincs,
Ilyen tán még nem is volt soha,
Lehet december vagy június, olyan nincs,
Hogy viszonyuk lenne mostoha.

Nagy ritkán esett meg csak, hogy összekaptak,
Ám ez soha nem lett tartós átok:
A Csitcsat, ha megszólal végén a napnak,
Eszükbe jut, hogy örök barátok.


VI. ROHAM: A BŰNMOSÓ ÁLMA

Keresgélték gyűszűvel, testi erénnyel,
Vittek villát Sznarkot leölni,
Életét akarták vasúti részvénnyel,
Csali is volt: mosoly és kölni.

A Bűnmosó, ki nem tudta a törvénnyel
Csipkétől űzni a Bársonyhódot,
Most elszenderült és a keresett lénnyel
- Amit régóta óhajt - álmodott.

Álmában egy sötét Bíróságra tévedt,
Ahol a Sznark üvegszemmel és
Talárban, parókában egy disznót védett,
Ki ellen a vád: ólból szökés.

A Tanúk igazolják, mit állít a Vád,
Hiszen látták, hogy üres az ól.
A Bíró ismerteti, mit az ügy kíván,
De nem hallatszik valami jól.

Túl sok szakszavat tartalmaz a vádirat:
A Sznark több órája szónokol,
De nem lelsz, ki értené, oly Esküdt urat,
Hogy disznó bűne mi a pokol.

Az Esküdtek sokfélén, de döntöttek már,
(A vádat még fel sem olvasták),
A teremben mindük szája egyszerre jár,
Nem is érthetik így a vitát.

"Nos..." - a Bíró így szaval, de a Sznark rárivall:
"Mese ez! Nem lehet, hogy az fog
Dönteni sorsáról, oly cikkely, mit tárol
Rég elavult uradalmi jog!

Árulás bűnében tán vétkes e sertés,
Cinkos ő e magányos tettben,
De pénzszűkkel vádolni becsületsértés,
Nem adós ő semmi esetben.

A Szökés az tény, nincs helye disputának,
De remélem, felmentik mégis,
(A perköltséget is tarthatja magának),
Az alibije biztos égisz.

A védencem életéről szavaznak most!" -
Eztán leült és indítványozza:
"A Bíró ismertesse már a papirost,
Hogy a részleteket kihámozza!"

De amaz így szólt: ezzel még nem volt dolga,
Így Sznark vállalta a Bíró helyett,
De többet mondott, mit jegyzett törvényszolga,
S többet, mit Tanú vallomásba vett.

A döntéstől az Esküdtszék tartózkodott,
Mert rejtély nekik a szó, mi kell,
A Sznarkot kérték megoldani a gondot,
Hiszen ő mindenben remekel.

Így a Sznark dönt, bár őt is kínozta e nap:
"BŰNÖS!" - a szava ekképp zárult,
Ezt hallva több esküdt is a szívéhez kap,
Volt olyan, ki rögtön elájult.

Ezután kihirdette az ítéletet,
Mert a többiek beszélni félnek,
Mikor feláll, a csendet harapni lehet,
Hallana, ha tűt leejtenének.

"Száműzéssel legyen torolva bűntette,
A mellékbírság az negyven font!"
Jókedvük nagy, bár a Bíró szóvá tette:
Az ítélettel van egy kis gond.

De akkor hagynak fel végleg az örömmel,
Mikor az őr közölte sírva,
A végrehajtásnál nehézség merült fel:
A disznó rég leszállt a sírba.

Mély undorral eztán a Bíró távozott,
Viszont, aki szintén megdöbbent,
A Sznark felkért ügyvédként tovább dolgozott:
Hosszan üvöltött még odabent.

Bűnmosó e hangot csengettyűnek hallja,
Ám Bengős, ki költi haranggal:
Erősen rázza, a lustaság zavarja,
Semmittevés nem járhat ranggal.


"VII. ROHAM: A BANKÁR VÉGZETE"

Keresgélték gyűszűvel, testi erénnyel,
Vittek villát Sznarkot leölni,
Életét akarták vasúti részvénnyel,
Csali is volt: mosoly és kölni.

A Bankár szívébe ekkor bátorság gyűlt,
Amin mindenki meglepődött,
Előrerohant, majd sebesen el is tűnt,
A Sznarkért ily vágy szállta meg őt.

Míg gyűszűvel, testi erénnyel kereste,
Rátámadt akkor egy Borzadár,
És ő sikítozik, remeg egész teste,
De hiába, nincs menekvés már.

Csökkent árat ajánlott és látra szóló
Csekket állított hét font tízről,
De Borzadárt győzködni hiábavaló,
Csak nyakat nyújt, s újra kapja föl.

Míg a tortúra tart, a brősz fog belemart,
És tépkedte a testét körbe,
Szegény, szökni akart, ám csak a túlsó part,
Mit elért; lerogyott a földre.

A Borzadár tűnik: jönnek a többiek,
Hallván, sikolyra nyílt társuk szája.
"Figyelmeztettem - így a Bengős - de minek?"
Lélekharangként leng a kolompja.

Az arcára gond ült, egész elfeketült,
Alig őrzi régi mivoltát,
A félsz rá úgy támadt, kabátja is sápadt,
Tán nem is hinnéd, hogyha látnád.

A többire is átragadt rettegése,
Mikor ő estélyi ruhában
Grimaszokat vágott, beszédképessége
Most kialakult hiányában.

Egy székre rogyva, hajában kotorva
Mormolt ő különös éneket,
Bizonyítja e zaj, teljes az elmebaj,
Csontokkal verte az ütemet.

"Hagyjuk a sorsára, eltelik az óra!"
A Bengős így szólalt meg, sután:
"Eltelt már a fél nap, sose jutunk célnak,
Hogy fogunk Sznarkot éjfél után?"


VIII. ROHAM: AZ ELTŰNÉS

Keresgélték gyűszűvel, testi erénnyel,
Vittek villát Sznarkot leölni,
Életét akarták vasúti részvénnyel,
Csali is volt: mosoly és kölni.

Megborzongtak attól, hogy az esély csökken,
A Hód is felizgatta magát,
A farka leghegyén körbe-körbe szökken,
Hisz a nap mindjárt éjbe fut át.

Szólt Bengős: "Hallom a Hogyhijják kiabál!
Úgy kiált, mint aki megőrült!
Látom, fejet csóvál, a kezével kapál,
Lehet, hogy a Sznark elé került!"

Nézik gyönyörrel, mikor a Böllér kiált:
"A Sütő kemény legény, úgy ám!"
És látták, névtelen hősük odafent állt
Egy szomszédos kőszikla csúcsán.

Milyen magasztos, fenséges e pillanat,
Ám vad jelenet következik:
A Bérsütő onnan kínnal ugrik alant,
S ők félve várták, hogy érkezik.

"Itt a Sznark!" - hallatszott messziről a hangja.
Csak igaz lenne és múlna bú,
Éljeneznek, vigadoznak ők kacagva,
De most baljós szó jő: "Ez egy Bú..."

Aztán csend. Bár van olyan, ki hallani vél
Elhaló, furcsa s fáradt sóhajt,
Mely "csam"-ként szól, de könnyen lehet, csak a szél,
Mi fülükkel játszani óhajt.

Késő estig kerestek, de nem találtak
Gombot vagy pihét, semmi jelet,
Amelyek a helyre biztosan utalnak,
Ahol imént a Sznark megjelent.

S míg próbálta befejezni a mondatát,
S míg a többiek kacagtak ott,
A Bérsütő füstté-köddé változott át,
Mert a Sznark Búcsam volt, láthatod.

VÉGE








Jegyzetek

1. Erre a feladatra többnyire a Boy vállalkozott, aki így talált menedéket a Bérsütő állandó panaszáradata elől, hogy nincs elegendő cipőkrém az ő három csizmájára. (Lewis Carroll jegyzete)

2. A Jabberwocky Lewis Carroll híres nonszensz költeménye, ami a Through the looking-glass (Alice Tükörországban) című művében található. Magyarul Tótfalusi István (Gruffacsór), Weöres Sándor (Szajkóhukky) és Varró Dániel (Hergenyörciád) fordításában ismert. A saját kísérletemmel (Vartarjú) nem kívánok egyikkel se versenyezni, de úgy láttam helyesnek, ha nem használom fel másét, ugyanis a Jabberwocky egyes szavai többször előkerülnek a Sznark-vadászatban is.

VARTARJÚ

Rostan már, a nyulkony potyok
Förtek és jurtak a pórán,
Gyitván az összes gondacsok,
Orpolt olva a brány.

"Rejtezz fiam, jön Vartarjú,
Szétharap és karmába zár!
Csitcsat madár repdes, lapulj,
Itt a brősz Borzadár!"

Kezében kivont nyeszlő kard,
Hogy vágja a férmes ellent -
Tamfa alatt pihenőt tart,
Gondra választ leljen.

Ezen helyen állt ő lázva,
S jött Vartarjú - tüzes szemek -
Remély erdőből suhanva,
Morgva érkezett meg.

Egy-két, egy-két, ekképpen tép
A nyeszlő kard nyöször-nyasza,
A lét így múl, a fej lehull,
S diadallag vissza.

"Te ölted meg a Vartarjút?
Hadd ölellek vidorc fiam!
Megdicsültél! Juhé, juhú!"
S horcognak boldogan.

Rostan már, a nyulkony potyok
Förtek és jurtak a pórán,
Gyitván az összes gondacsok,
Orpolt olva a brány.

3. Humpty Dumpty, a Through the looking-glass egyik szereplője. A Révbíró Tamás-Tótfalusi István fordításban "Dingidungi"; a Varró Zsuzsa-Varró Dániel verzióban "Undi Dundi"; Mann Lajos egy helyen "Monydi Bandi"-nak magyarítja. A fent említett okok miatt én is rögtönöztem egy változatot a nevére: "Bendő Bandi".

4. William Shakespeare: IV. Henrik király, második rész, V. 3. (Lévay József fordítása)

5. Az eredeti műben is bé-vel kezdődik az összes szereplő neve, és ezek foglalkozásokat, illetve egy állatot jelölnek. A "Bankár", a "Bróker" és a "Biliárd-markőr" nevének fordítása kézenfekvő volt, hiszen magyarul és angolul szinte ugyanúgy vannak, de a többinél nem volt ilyen egyszerű a helyzet. Ahol tudtam, ott szinonimát kerestem, így lett a "Butcher"-ből "Böllér", vagy a szolga, inas, londiner jelentésű "Boots"-ból "Boy". Egy szereplő esetében eltértem az eredeti jelentéstől, a "maker of Bonnets and Hoods" (szó szerint: Főkötő- és Csuklyakészítő) az én fordításomban "Bőrdíszműves"-re lett keresztelve, amit azért mertem megtenni, mert ő csak említés szintjén van jelen a műben, és a foglalkozása, meglátásom szerint, nem befolyásolja a történet menetét. Még nagyobb problémát jelentett néhány fontos szereplő neve. A pék jelentésű "Baker"-ből végül "Bérsütő" sikeredett, a "Barrister" (ügyvéd) pedig egy egészen költői nevet kapott: "Bűnmosó". A "Beaver" (hód) magyar nevét úgy kreáltam, hogy eléraktam a bársony szót, mert az valamelyest kapcsolódik a hobbijához, a csipkeveréshez. A hajó kapitánya a szónok, kikiáltó jelentésű "Bellman" nevet viseli, ami úgy lett "Bengős", hogy Humpty Dumpty módszerét alkalmazva, összevontam a beszélő és a csengős szavakat. Lewis Carroll e nevekkel minden bizonnyal saját magát figurázza ki, ugyanis ő (felnőttek jelenlétében) dadogott, és főként a bé-kezdetű szavakkal gyűlt meg a baja.

6. Gerardus Mercator (1512-1594), flamand térképész. Az általa kifejlesztett Mercator-vetület őrizte meg nevét az utókornak. (forrás: Wikipédia)

7. grog: rumból, cukorból és forró vízből álló ital.

8. fürdőgép, fürdőzőgép: a viktoriánus korszakban használt kabinszerű szerkezet, aminek segítségével átemelték a strandolni vágyókat a vízbe. Így kerülték el azt, hogy fürdőruhában kelljen mutatkozni a parton.

9. zsirál: forgat, átruház, átutal (váltót, utalványt más személyre); kezességet vállal.

10. biankó-váltó: olyan váltó, amelyet az elfogadó aláírásával ellátott, de róla egy vagy több lényeges kellék (lejárat, összeg, rendelvényes) hiányzik.