Valahol az éjszakában

 

Valahol az éjszakában
 

Hogy ki sodorta utamba őt,
nem tudom.
Csak céltalanul sétáltam,
ő pedig jött, velem szembe az úton. 
És zöld szemében,
az egész világ benne volt.
A hegyek , erdők,
a nap a hold. 
Nem kért semmit,
mégis annál többet adott.
Sokáig nem feledem,
azt az alma ízű napot.
Alma ízű volt az ajka,
hajából dohány illat szállt.
Mikor beszélgettünk,
a hold már oly magasan járt. 
Vele az éjszaka,
számtalan titkot ígért.
Két karja féltőn átölelt,
és fujt közben a szél. 
Kibomlott hosszú haja,
kócosan a vállamra hullt.
S zöld szemében a tűz fénye,
lobogott vadul. 
Néha úgy hiszem, 
csak álom volt az egész.
Néha látom, ahogy az alakja,
lassan  ködbe vész.