Az első hó

Az első hó
 
Hatalmas pelyhekben hullott a hó,
s egy kislány a réten táncolt.
Két keze az égre nézett fel,
mert a szemeivel sohasem látott.
 
A szél egy dalt dúdolt,
a lány fülébe csendesen.
Hogyan mondjam el,
amit nem látsz soha kedvesem.
 
Hogy is mondjam milyen szép,
amikor így hullik a hó.
Mint egy korty tea, ha szomjazol,
talán annyira jó.
 
Hogyan mutassam meg neked,
a világból a szépet.
Ha nem láthatod a színeket,
próbáld meg hogy érezd.
 
Lásson hát az ajkad,
és a két kezed.
Ha ez mind kevés,
hát én leszek szemed.
 
Két karjával, szél karjával,
átölelte öt,
Indulhatunk kislány,
végy egy nagy levegőt.
 
Megmutatta a szél az egész világot,
Naplementét, tengert, ezernyi álmot.
Úgy néztek ők ketten, ahogy emberi szem,
Itt a földön, még soha sem látott.
 
Amikor az első hópelyhek a földre hullnak,
a szél, csendben dúdolni kezd egy kis dallamot,
hunyd le a szemed, s a szíveddel láss,
Indulhatunk, mert most szemed én vagyok.