jegvirag blogja

Valami megfogott,és nyugodni nem hagyott

van ez így amikor a föld hívja a csillagot (végtelent)

s teremt magának szebbnél szebb képeket

és jöttél halk léptekkel ölelni végtelen

talán egyszer megértem miért találtam

hihetetlennek a (z egészet...) mennyei nász ágyast

bár értelek , s mégis részegek a mondatok

egymás mellett futnak el a gondolatok...

sietős az utad és én sietve írtam,

időd feleslegesen ne raboljam ,

 de sose, azt amit akartam, 

lassítsunk egy kicsit

és a gondolatok megértik egymást

mond amit akarsz, de mindig csak az igazat...

kérhetek és ha szeretsz teljesíted...

kérem a szerelmedet és adom cserébe az enyémet

tudom nem keveset kérek a földön talán a legtöbbet,

de már sok mindent megértem és ennél kevesebbel be sem érem

a hamu alatt a gyémántot keresem, 
hogy újra együtt öleljük a végtelent


Valami megfogott, s nyugodni nem hagyott,
mint homok a parton sodródtunk egymáshoz. 
Van így, ha úrrá lesz, rajtunk az érzelem,
s jöttél halk léptekkel, ölelni végtelen.
 
Teremtett a vágyunk szebbnél szebb képeket,
elfedve előlünk, azt ami lényeges.
Egy pillanatra a nap is ránk ragyogott,
s lopott életünkbe apró boldogságot.


Az egész hihetetlen máig sem értem,
ily nagy távolság, hogy hoz össze két embert?
S ha összeköti, azt ami lehetetlen,
miért tépi szét, miért olyan kegyetlen?


Sietős utad?! Én is sietve írtam,
hogy időd feleslegesen ne raboljam.
Így ujjaim alól a szavak elúsztak,
s minden igaz szót, s érzést börtönbe zártak.


Értelek, s mégis részegek a mondatok, 
egymás mellett futnak el a gondolatok...
Késnek a válaszaim, vagy nem is adok,
s értetlenül nézem arcodon haragod!


Hihetetlen, mert tőled semmit sem kértem,
de csalfa délibábnál többet reméltem.
A hamu alatt nyers gyémántot kerestem,
szerelem helyett olcsó ocsúra leltem?!


Lassítani kellett volna, csak egy kicsit, 
s akkor a gondolatok egymást megértik.
Értelmem, már rég felfogta reménytelen,
hogy újra együtt öleljük e végtelent...

                                                     Minden folyó ered valahonnan,
                                       kis csermelyek, patakok töltik fel a hegyoldalban.
              Először csak csilingel a hangja , majd ahogy duzzad, morajlik, úgy lesz nagy a sodra.
                         Eleinte még békés és tiszta , de az idő múlásával egyre több a hordaléka,
                                   bárcsak maradna mindig tiszta, mint a hegyi kristály, 
                                         s abban te is, még ma is velünk játszadoznál!
                                                     De te elmentél vele úsztál,
                                                hogy kérdéseidre választ kapjál.
                                              Elvittek magukkal a locsogó habok,
                                              egy másik dimenzióba sodródtatok.
                 Ahol minden szenvedésed értelmet kapott, s lelki sebeidre ezer vigasz jutott.
                                            Nem az számít, honnan ered a patak,
                                              hanem útja során hogyan simogat,
                                             s medre mélyén mi mindent tartogat. 
                                                    Kiveti e magából a titkokat,
                                              vagy ölelő karokkal hordja azokat.
                                          Nem az számít, ki mit ígér, s mivel ámít,
                                          hanem az, aki, s ami a szívünkben lakik.
                           Felnézek hát a csillagokra, mert biztos köztük vagy valahol,
                              ahol szivárvány színű sugarakkal a végtelenben utazol.
                                                  Szeretteidre onnan vigyázol

Adhatok néktek mindent a földre,
csak lelketek legyen elégedett vele,
de ha fületek csak az ostoba szóra hallgat
jaj az egész világnak és a napnak...

Miért nem veszed elő ép értelmedet,
ha te ölsz , valaki téged is követ,
hova fajul a gyűlölet ..
puska lövést, puska lövés követ...

Kinek jó ez emberek? 
miért, s ki gyárt fegyvereket?
azért hogy otthonod védjed?
vagy azért hogy szomszédod öljed?

Piros a vér, piros a föld kerekén!
lehet enyém, lehet tiéd!
Az éhes száj kenyeret keres, 
s nem füstölő lövedékeket!

Azt mondják nincs elég 
a földön mindenkinek,
akkor miért öntik az ételt tengerbe,
mint a szemetet!?

Miért tüzel élettel a nagy szellem,
mit mond néktek a nagy Isten?
talán azt, hogy gabonával tüzelj,
mert ha nem, romlik az üzlet!?

El ne hidd ezt csak megtévesztő szöveg,
hogy félelemből öld testvéredet.
Minden van, mert nem kell minden mindenkinek,
ami neked hiányzik , az a másiknak felesleges!!!

A tékozló élet sehova sem vezet,
harácsoló lelked enyészetnek gyűjtöget.
Éld az életet és szeress, 
fegyver helyett a békét keresd!!!

Hogy hol van a béke ?
Azt a szívedben keresd,
s szeresd a földet,
mert akkor Ő is szeret...

A föld a gyereked s te vagy a gyermeke
szeresd, hogy legyen elég ereje...

Ha néma a szív és néma a száj.
s rég nem érdekli semmilyen viszály
ha becsukja szemét, s süket a fül,
s ha a dallam is tőle menekül...


akkor megkapsz mindent amit kértél,
mindent amitől addig már féltél...
rád szakad a magány, rossz egyedül,
s a cigány néked csak búsan hegedül...


de ha reggel mikor ébred a nap
előveszed legszebb mosolyodat,
dúdolgatsz egy vidám kis dalocskát,
a nap is fényesebben ragyog rád...


kihúzták a lottó ötösödet, 
s gondolatban mind el is költötted,
a víziók okoznak örömet,
s ezzel pénztárcádat megtöltötted


mindent ami kell még elnyerheted
barátot, szerelmet, szeretetet.
földi paradicsomot kérheted,
lásd s tied boldogság, s egészséged

*
Két lábra állított, forma tervezett psziché,
gyurmává lágyított agyatlan emberi lény.
Megtesz mit áhítasz , de másra nem számíthatsz...
nő tán a tudat, ha lámpával világítasz?!


Leleményesen él, hogy minél többet henyélj,
Keresi minden nap hol a tökély, s még remél.
Megtanulta parancsra saját vérét ölni,
hogy kell a testvér szívébe folyton tőrt döfni....


Ilyet nem tesz senki más, csak az emberi lény,
Alkudozik apró pénzért egy fa életén,
Holnap levegőért kapkod, mert nincs oxigén,
csak ölj, jut majd neked bőven, ha nem lesz, ki él!


Eszedbe juthatna már, bármennyit gyilkolhatsz,
ha nem lesz elég erdő, levegőd kifogy majd...
Tedd hát a dolgod, maradj ostoba rabszolga,
s ne gondolj fiadra, se jövődre,  se holnapra...