jegvirag blogja

"Egy mezőben vígan ugráltak sok szarkák,
S a szajkó nézgélte, mely szép tarka-barkák.
Mely kevélyen rázzák félsinges farkukat,
Elébb-tovább rakják táncra-nőtt sarkukat!
Mely gyors sebességgel nyelveik peregnek,
Mikor örvendező kacajjal csevegnek.
Addig tekergette rájuk irigy szemét,
Hogy mellettek kezdte únni saját nemét.
Elhullt tollakat hát magára foldozta,
Fél rőfnyire ő is farkát kitoldozta.
E lopott köntösben, mihelyt felkészüle,
Egyszer hajnal előtt sergökbe repüle.
Ott még kevélyebben farkát billegteti,
Szarka-módra lábát furcsán illegteti,
Hol repdes, hol tölti az időt sétálva,
Régi pajtásira néz vissza utálva,
De hogy a többekkel elkezdett cseregni,
Lapos nyelve késett, nem tudott peregni,
Amelyből a szarkák nemét megismerték,
S mérges csípések közt nyájukból kiverték.
E szemtelen szajkót követik,
Kik nemzetök s nyelvök rútabbért megvetik.
Sok magyar nemestől magyar szót bár hallj ma,
Szégyenl így beszélni e franc s német majma.
Magyar táncot bálban nem kell tőle várni,
Majom ő, német s franc kontradánszt fog járni.
Plundrán cserélte el jeles köntöseit,
Mindenképp gyalázza nagylelkű őseit.
Mint pillékké válnak a selyembogarok:
Úgy lassan más néppé lesznek a magyarok.
A nagyok elkezdték: közel az ideje,
Hogy e híres népnek lesz csak a hűlt helye."
PÉCZELI JÓZSEF

 Hideg csók, üres szenvedély,
bár a test mindig mást remél.
Forró katlant éjjel, nappal,
harcba szállva ajkaiddal.

láz, mely folyton karjaidba űz
legyen emésztő, perzselő tűz.
Minden szerelmes, ilyet kíván,
körbefonja, mint a hínár,

amely lehúz a mélységbe,
együtt, kedvesem lelkével.
Kitörni készülő gejzír,
már atombombaként feszít,

elindulnak a petárdák,
szerelmesek táncát járják.
Mind ez, csak szép álom képek,
ábrándozni tán veszélyes!?

Dölyfös lennék?... Vakmerő?
Dögös egyén? Az... menő?
Közös... ne légy! Csak...egy nő!
Földön... ez még a nyerő!