jegvirag blogja

Valami szépet szeretnék írni,
ami te vagy, és mindig az maradsz,
ahogy útmentén vadvirág nyílik,
de híres neved hallgatag harang,

s mégis tudják, ajkam rólad dalol.
S ez a vers, csak is rejtelmeidről cikornyás rébuszokban hablatyol.
Hogy ez, neked is nagy falat!
Nem hiszem, hisz a tökéletesség minta képét megformáztad!
Szóval segíts , hogy szép legyen, mindenki dicsérjen.
Jaj, hogy más tollával ékeskedem, az nem lehet...
Belőled egy darab vagyok, így hát nem lophatom ékedet,
csak kölcsön veszem, amíg a földön létezem,
úgy pár ezer napig, mi az a millió évezredekhez képest,
az én ötvenhat évem, csak gyerek, de még az sem, csak csecsemő, aj mit beszélek itt...
kezdődő plazma, aki idetévedt a földre, mint egy szösszenet,
 Na segítesz?
hogy a kedves publikum kapjon valami szépet...
Értem az élet nem lehet szép regény, de ha annak vélem,
boldog lesz életem,
csak azt áruld el, hogyan kezdjem , hogy ez így legyen:
Értem és leírom ígérem...
Törekedjek mindig a jóra, senkit se bántsak se tettel, se szóval.
Lássam meg a szeretetet ajtómnál koldusban, mikor kezét nyújtja felém,  
szétomló, foszladozó hullában szépet keressek, s legyek szerény!
Az undoromat feledjem el, mert idővel én is tetem leszek egy árok szélén.
Légynek az életét se vegyem el, benne is lélek ünnepel.
Mosolyogva járjak utamon, miértjét ne kérdezd, mutatom...
Ha rád ragyog a nap, szemedben felcsillan a boldogság,
 s ez a boldogság ragyog másoknak át .
A lényed nem más, mint csillogás, ami beragyogja az egész éjszakát,
s csillagként integet az univerzum berkeiben át.
Soroljam még hogy ki vagyok ?
Lehetek legszebb hajnalod, szeretőd, szerelmed, altatód.
Fűszál a réteken, s rét a magas hegyen,
hegy csúcsán felhő, abban esőcsepp,
mely enyhíti szomjadat...
tudod már ki vagyok?
Anyád ki bölcsőben ringatott, ha éhes voltál enni adott,
s ha féltél szívére szorított.
Néha elrebegtél érte nékem egy imát,
 s én meghatottan mosolyogtam immár,
s elküldtem angyalom , hogy vigyázzon rád...
Érted már, ki vagyok. és érted-e, hogy te ki vagy?
Igen uram , már tudom, ki vagy és azt is, én ki vagyok:
 a szolgád vagyok uram és te az én szolgám...
S míg szeretettel szolgáljuk egymást...az maga a boldogság...

láng, gyöngy, anya, tavasz, szűz, kisded, csók, vér, szív, hangszer, .....s mind ezt igazán pozitív értelemben szeretném, ha használnánk,
Juhász Gyula: Szerelem?
"Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,"  Első sorával kezdve, a befejezés egyéni.

"Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,"
ha láng katlanban úszik az alkony.
Tobzódnak a partra vetett színek.
s áhítattal figyeli egy kisded.
 
E mennyei látvány, neki még szűz,
lemenő nap ezer szikrával tűz.
Fény játékától először kába,
majd repdes örömtől keze-lába.
 
Érzékeny hangszer ő, csodálatos,
mintha zendülne millió lant, s dob.
Szemecskéi, mint igaz gyöngy ragyog,
anya ölébe simulva gagyog.
 
Csak a szív érti meg a hangokat,
mesés varázslatot, mit alkony ad.
Csók a természettől és új tavasz,
testben keringő vér is, ugyan az.

van egy szoba kissé romos
tele polccal, ami poros...
arra kerülnek a tárgyak
kicsik, nagyok, s elhagyottak
évek óta ott hányódnak,
reménykedve vágyakoznak,
hogy a gazda megkeresi,
meglátja és kézbe veszi
Ilyen elhagyott holmi vagyok,
aki, ezért fejmosást is kapott...
nagyképű voltál angyalom,
nem omoltál karjaimba szabadon:
kaphatsz második esélyt, ha akarod!
szerdán erre jár majd, és láthatom...
holnap este még beszélünk,
vártam rád, már fejem szédült .
pár szavas üzenet jött két nap múlva,
csak csütörtökön lesz erre az útja
ne bízd el csibém magad
a tenni való péntekre maradt
és hogy találkozzunk
arra fél percem sem akadt....
de vasárnap biztos megyek
csak miattad, csak érted!
Nagyon elfoglalt ember a barátom,
a vasárnapból sem lesz már semmi látom
Van számodra egy kedvező ajánlatom:
nem sanyargasson téged se fájdalom
hagyjuk egymást elmenni szabadon

ismeretlen ismerős voltál!
ismeretlen ismerős maradjál!

Libabőrös miért leszek,

ha halkan suttogod nevem

Mitől selymes, simogató,

hogyan szelídül meg a szó.

Átölel lágyan, meghitten.

Szeretve átjár, s ellibben.

Követve apró neszedet,

néma vágy, utánad ered.

Tétován semmiben keres

Sötétségben hova vezetsz?

Visszhang kísérte léptekkel,

egyre távolabb énekel.

Víg kacaj lopja a csendet,

harmóniát, amit rejtett. 

Alvó tájék beleremeg,

 így veri fel a berkeket.

Benne mégis kedvem lelem,

 s tőle táncra kerekedem.

Örömdal harsányan csattan,

csak hangokból rakosgattam. 

Mámorító lendülete, 

miben rejlik bölcs ereje?

Mely, minden ember fegyvere.

sok-sok csatát megnyer vele

Látom már a hallható szót, 

amit tollam papírra rót

ujjakkal még sem foghatót

fújjuk, mint szél a lobogót.

Öltözzön szíved fehérbe,
sose feketében.
hagyd a hulló szirmokat,
 a fekete földnek

Lehet rózsa fekete,
piros, vagy sárga.
De hulló szirmai felett,
illatát árasztja.

Csodáld színét, illatát,
érintését, bársonyát.
Ne gondolj most semmi másra,
csak erre a pillanatra.