jegvirag blogja

álmodozunk, s felébredünk,

láng, gyöngy, anya, tavasz, szűz, kisded, csók, vér, szív, hangszer, .....s mind ezt igazán pozitív értelemben szeretném, ha használnánk,
Juhász Gyula: Szerelem?
"Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,"  Első sorával kezdve, a befejezés egyéni.

"Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,"
ha láng katlanban úszik az alkony.
Tobzódnak a partra vetett színek.
s áhítattal figyeli egy kisded.
 
E mennyei látvány, neki még szűz,
lemenő nap ezer szikrával tűz.
Fény játékától először kába,
majd repdes örömtől keze-lába.
 
Érzékeny hangszer ő, csodálatos,
mintha zendülne millió lant, s dob.
Szemecskéi, mint igaz gyöngy ragyog,
anya ölébe simulva gagyog.
 
Csak a szív érti meg a hangokat,
mesés varázslatot, mit alkony ad.
Csók a természettől és új tavasz,
testben keringő vér is, ugyan az.

Két világ létezik fenti, s lenti,
de melyik, amiben élek, melyik?
Amelyben, már nincs időm, hogy éljek,
mert hódolok az anyagi létnek!
Kívánok, kérek, akarok, s félek.
Óhajom, megtaláljalak téged,
 
öleljelek, szerethessem lényed,
de kusza víziók, suta képek
összetörik az  illó boldog percet,
s még lázban ölellek, érzem tested,
végre megkaptalak, s máris félek,
mert elveszíthetem, őrző fényed.
 
Az aranyló buja napsugarat,
ami beragyogja vélt utamat.
Fáklyát gyújt, jó érzést, meleget ad,
mitől földi létünk értelmet kap...
Vagy ott,  ahol mindig boldog a lélek,
nincs teste, s nem kér sohasem étket.

Azt hittem kedvesed vagyok,
Tőlem arcodon mosoly ragyog,
de én csak  neked léhétű vagyok,
mert kedvemre dalolgatok!

Ha én csak egy léhűtő vagyok,
nálad labdába nem is rúghatok,
szép lassan el is ballagok,
s néked minden jót kívánok

A z  élet vakvágányán indultam el én
Azt gondoltam, hogy nincs is már remény
álltam zord úton s vártam csendesen,
mellém szegődtél, de féltem kedvesem...

Ölelt két karod vágynak hevében,
más lett a föld szemed kékjében.
Meghitt lett szobám hangod selymétől
Bizsergett a bőröm érintésedtől

Folyton mondogattam, ezt el sem hiszem 
...Álom vagy csak és eltűnsz hirtelen
Ha rád gondolok szívem megremeg
áldom a sorsom, hogy megismertelek

Kanyargós úton állok, megint egyedül!
hogy társra találjak vajon, mibe kerül?
Testem, lelkem az ördögnek adjam el?
Vágyaimat, álmaimat örökre fojtsam el?

A kétely oly mélyen lelkembe mar,

ha te is szeretsz kérlek gyere hamar,

de ha nem voltam, más mint egy hópihe.

kérlek, azt is közöld velem sebtibe.