jegvirag blogja

Talajban, én még csak csira voltam,
fekete földjében bujdokoltam.
kivezető utam nem találtam,
végre ráleljek, ez ősi vágyam.

talajban, mikor csak csira voltam,
fekete földből még ki sem bújtam,
s felszínre tör a lét, ma vagy holnap.
Kivezető utam mivel fúrjam?

Nem tudtam, hogy lábam dugjam-e ki,
vagy ujjam feszüljön rögnek neki.
ma már tudom, hogy erre más a jó,
e feladatra a fejem való.
 
Nap sugara simogatott lágyan,
hűs völgyet, lankát szelíden járva.
Csalogatott mindenkit a magból,
s kizöldült körülöttem a tarló.
 
Szárba szökött a sok apró élet,
szellő jár közöttünk el-eltéved.
Égetnek az áldott napsugarak,
nincs közelben csordogáló patak.
 
Szomjasan esőre vágyakozik,
ki a föld porában kókadozik.
Sóhajtozok velük együtt én is,
csodás hajnal harmatoddal érints!

 Sötét felhők egyre gyülekeznek,
s kék égen villámok ölelkeznek.
szakadoznak a duzzadó bugyrok,
néma vetés örömében ujjong.
 
Lankadó növény friss életre kel,
madár sereg is velünk ünnepel.
emberi, ének száll a földeken
öregek , s ifjak, lesz új kenyerem!
 
Talajban, mikor csak csira voltam,
felszínre törhet lét, ma vagy holnap.
fekete földből tán ki is bújtam,
s kivezető utam most már múltam!
---------

Nem tudtam, hogy lábam dugjam-e ki,
vagy ujjam feszüljön rögnek neki.
ma már tudom, hogy erre más a jó,
e feladatra a fejem való.

Nap sugara simogatott lágyan,
hűs völgyet, lankát szelíden járva.
Csalogatott mindenkit a magból,
kizöldült körülöttem a tarló.

Szárba szökött a sok apró élet,
szellő jár közöttünk el-eltéved.
Égetnek az áldott napsugarak,
nincs közelben csordogáló patak.

Szomjasan esőre vágyakozik,
ki a föld porában kókadozik.
Sóhajtozok velük együtt én is,
éltető harmat öntözd leveleink.

esdeklésünk messze elhallatszik,
s megszánta a szomjazót valaki!
Bárány felhők színes ruhát vesznek
kis pocakjuk egyre gömbölydedebb,

s szürke dunyhák lepik el az eget,
 közöttük villámok szeretkeznek.
foszladoznak a feszülő bugyrok,
néma vetés örömében ujjong.

Lankadó növény friss életre kel,
madár sereg is velünk ünnepel.
Énekelnek földeken emberek,
lesz majd élelme lesz új kenyere.

felszínre törhet lét, ma vagy holnap!
kinek kell félnie, ki gyászolja!?
szeretet mostantól új útra lép,
tőle lesz az ember valóban szép!!!

Kell-e bátorság, hogy az életet éljem?
Boldogságért himnuszt énekeljek.
Merjem-e szívem a világnak kitárni,
sáros bakancsoknak szőnyeg gyanánt adni.

Koldusként két kezem nyújtani felétek...
alamizsnát tiszta szívvel fogadni elég-e?
Vagy legyek, csak mezei virág a réten,
mit a forgószél kedvére letéphet...

Mit kell tennem, hogy a világ megértse,
szeretet nélkül nem jő a földre  fény se.
Én a jó Istentől sohase kértem,
Jézus Krisztust áldozza fel értem!

De vétkeinkért keresztre feszítette,
bűneinktől testünk szépíthesse.
Megbocsájthassa minden gyarlóságunk,
hogy előtte tisztaságban álljunk.


Elnézi összes balgaságunk
Így  előttem a mennyország kitárul.
S nem vár semmit, ami ne tellene tőlem,
Csak Szeretetem szórjam szét a Földre.

hogy kéne megtanulni, hogy az ember folyton ne csak sírjon

Lehetek a világon bárhol,
mégis visszavágyom százszor
süthet rám a nap fényesen,
mégis hozzád indulok ékesen
 
Pálmafák hűsítő árnyéka,
sivatag bódító játéka
kápráztat el egy pillanatra,
de szívem suttogja indulj haza
 
Oda ahol a gond vár, nincs lagúna, biciklis hordár
olcsó kenyérrel telve a kosár, s mellőle hiányzik a homár
 
Azt sem tudom, hogy a számláimat miből fizetem ki
Mégis hajt valami, ami Magyarországot keresi (szereti)