András

Iskolából jöttél, a szántáson keresztül. 

Az első hó szakadt és kavargott veszettül. 

Új, usánkád prémje, füledre húzva lógott. 

Körötted a szél hordta a havat és zúgott. 

Piros arccal érkeztél haza és nevettél, 

dicsérted a sapkád, hogy ilyenkor mennyit ér.

Ím, így jelensz meg nékem, mostanában mindig. 

Ez, így fog elkísérni, azt hiszem, a sírig.