Janus blogja

janus•  2024. március 23. 22:29

Álmomban láttalak /Édesapám/

A valóság s az álom törésvonalán

sajogva gyűrődik bennem heggyé a tudat,

a reggel markában csak halvány kép foszlány

kuporog, sápadt színekkel festve arcodat.

 

A rég vászna, mintha csak örökké ázna

az idő monoton csörgedező vizében,

úgy fakul, s kúszik a feledés hínára,

hogy belepje a múltat, takarja egészen.

 

Peregnek a napok akár búzaszemek,

ha szelével rázza sárga kalászát a nyár,

de nem tudom még, meddig emlékezhetek,

mikor fogadja az utolsó szemet, a sár.

2005.

janus•  2024. március 20. 11:06

Mifelénk


Mifelénk,

állandó lakcímen gond és baj lakik,

ablakot bedobó kölyök az öröm,

de csak néhanap rosszalkodik,

szilánk mosolyunk megcsillan a kövön.

Mifelénk,

az apák nem lesznek nagyapák,

túl hamar hajol le értük az ég,

olyanok ők, mint kivágott fák,

fakuló évgyűrűk közt nőnek a csemeték.

Mifelénk,

szövőmadár a szürke árvaság,

rozoga lengő fészkében lakunk,

alattunk kietlen végtelen pusztaság,

mely sírrá lesz, ha egyszer lezuhanunk.

Mifelénk,

a csend is túlontúl zajos,

a fény már megszokta árnyék rácsait,

a szívekben a vér zavaros, habos,

örvény nyeli el, rejtett vágyait.

2016.

janus•  2024. március 16. 10:17

Hervadó kokárda

 

Nagy fekete szárnyát

kitárja az este,

árnyék madárhad ül

nemzeti színekre,

Himnusznak hangjai,

Szózat szavaival

nyugovóra térnek ,

nincs már Nemzeti dal.

 

Dicsőség fényei,

szabadságnak lángja,

elszunnyad, szendereg

múló nap porába’,

magasztos nagy szavak

üres csenddé válnak,

egymásnak az urak

bőszen gratulálnak.

 

Ma, kik egyek voltak

holnap kettéválnak,

kapzsiság ül neki,

neki a hazának,

két pofára eszik

a Balaton partot,

mit nekik a nemzet,

sarokba a kardot!

 

Oda harmincévnyi

csodás nagy ígéret,

nemzeti szalaggal

fojtják meg a népet,

meglopott érzelmek,

ember cserbenhagyva,

ábránd marad-e, a

kokárda szalagja?

 

Ünneplő magyarság

Árpád vérű nemzet!

Nem akarunk hazát,

igazabbat, szebbet?

Vagy elég mit adnak

az új ispánjaink?

Ránk omlik az ország,

elhagynak fiaink!

 

janus•  2024. március 12. 20:46

Tél vég

 

 

Lehelete gyönge már,

kienged  a fagymarok,

vízen vékony pillejég,

rajta napfény andalog.

 

Elhervadó jégvirág

pára lesz az ablakon,

jégcsap sír az ereszen,

bíbor könny  az alkonyon.

 

Földön kúszó zsenge zöld,

ágon a  rügy megfeszül,

holnap mire kel a Nap,

a tavasz is megkerül.

 

És a tél, a vén apó,

domboldalon eltipeg,

talpa alatt cuppanó

a megolvadt víz-üveg.

 

 2015.

janus•  2024. március 12. 20:43

Tavaszi szivárvány

 

Vízcseppsereg leszédül,

robogó fény megtörik,

ívet festve megfeszül,

felhők alá szín szökik.

 

Sápadt bíbor és a kék,

rigó - sárgába ölel,

felröppen egy nyitni kék,

pont a szívemhez közel.

 

Kitárul a lüktető,

eső illat járja át,

felragyog a dombtető,

szél lebbenti fátyolát.

 

Lélek lebeg, andalog,

belekap egy érzelem,

máris odafenn robog,

szivárványszín íveken.

 

Kacsint a nap, forr a fény,

bíbor, rózsaszín terül,

hozzám bújik a remény,

nem vagyok már egyedül.

 

2015.