Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Szeptember
janus• 2023. szeptember 26. 19:54 • olvasva: 137
Szemben a háztetőről
lassan lemászik az este,
cserépről cserépre áll,
majd ráfog az ereszre,
és lassan hintázva, lengve,
ráhuppan a rózsalevelekre.
Nagy, sötét mellkas a kert,
széllélegzet neszez benne,
megfeszülő bordaágak
reccsennek a végtelenre,
mely a kerítésen ülve bámul,
kertbe ölel ,s vele tágul.
Sötétségből szárnyak nőnek,
kert - mellkasban kergetőznek,
csendet fog a bagoly karom,
viszi messze, én és a som,
hallgatjuk, hogy szól a kuvik,
és az ősz is hozzánk bújik.
janus2023. október 1. 19:08
@Andrew36BP.:
Szia!
Örülök, hogy tetszett :) Köszönöm a figyelmed!
Üdv.
Janus
Andrew36BP.2023. október 1. 12:23
Szia!
Ez nagyon nagyon tetszett, ott látom benne az eredetiséget, ami egy verset verssé tesz. Köszönöm. Figyelem a blogodat.
Üdvözlettel
András
janus2023. szeptember 30. 15:43
@miriam: Köszönöm Miriam! :)
miriam2023. szeptember 29. 22:36
Csodálatos, olyan szépen írtad... csak úgy simogatja a lelket!
janus2023. szeptember 27. 06:36
Sziasztok!
Köszönöm az itt hagyott betűket! :)
Üdv.
Janus
S.MikoAgnes2023. szeptember 26. 21:09
Hú, de igazi vers!
Nagyon szuper!
Ez költészet!
okeanus2023. szeptember 26. 20:04
Az ember nem vész el, csak pihen...a tehetség a régi- köszöntelek!