Napnyugta

 

Fényruháját leveti,

felhőcsipkés kék az ég,

aranyszoknya ágra száll,

ámulnak a cinegék.

 

Rózsaszínű blúza leng

horizontnak kötelén,

pirulva meztelenül

lépked az ég peremén.

 

Bíbor csókja arcomon,

melegség a lelkemen,

szellő borzol hajamba,

lassan hunyom a szemem.

 

Átölel a pillanat

hintáztat a végtelen,

kihűlt csókját bőrömön

simítja a tenyerem.

 

Szempillámnak résein

pillantásom kiszökik,

bújik a nap hegy mögé,

mert hold már öltözik.