Janus blogja

Vers
janus•  2024. március 9. 21:10

Kikeleti hangulat

 

 

Tavasz az ágon hintázva lengett,

néztem a Napot, a földi epret,

az ég peremén vöröslő húsa,

levet engedett a földes útra.

 

Bíborban ázott a bodza ága,

szégyenlős, vörös apró madárka

kitárta szárnyát, a hangja cserfes,

dala vidám volt, igaz szerelmes.

 

Megtisztult az ég, oda a felhő,

apró kis kedvem hirtelen felnő,

napsugár kacsint barackvirágra,

lent a fűben már a pitypang várja,

 

hogy arany szirma szemekben csengjen,

lélek tisztuljon, a szív csevegjen,

jöjjön szebb világ az emberekre,

legyen mindenki végre, szeretve!

 

janus•  2024. március 4. 18:54

Csillagfényű

 

Kikölcsönzött életek

polcra szállnak lassan,

csillagfényű könyvtár

nyílik a magasban,

betűrendek fölött

felhő függöny lebben,

eltűnnek a lelkek

a por fedte csendben.

Maradnak-e utánunk

szamárfüles lapok,

könnytől, vértől maszatos

elkopott mondatok,

és mi lesz a könyvtárral,

ha nem lesz kölcsönzője,

hogyha csendes sír lesz

az embernek bölcsője?

 

janus•  2024. február 19. 19:47

Fura vers a csendről

 

Léptem tör a csendből darabot,

 s elgurul az út kövén,

az árok mélyén meglapul,

hová nem jut el a fény.

Sötétből csend szökik szárba,

kúszik, teste végtelen,

ága bogas ágvilláján

fészket rak a félelem.

Hangtalanul reszket az éj,

tenyerében fénydió,

felhők jönnek összetörni

a villám hangja koppanó.

Fénydiónak minden húsa

lábam elé lepereg,

a csend sebét összehúzza,

amely sántán elbiceg.

janus•  2024. február 19. 07:51

reggel van


 

reggel van árnyék lép

ablakban élőkép

két rigó felröppen

száz veréb nincs csöndben

 

létrára fel a Nap

felhők közt feladat

napsugár egy-kettő

mezőről hegytető

 

hóvirág rám kacsint

tavasz van szép megint

hófehér zöld és kék

fölött a cinegék

 

röpülnek magasba

csicsergés nyakamba

lábait lógatja

szívemen a talpa

 

kikelet fényei

a lelkem megleli

boldogság békesség

mosolygó mindenség

janus•  2024. február 18. 20:07

Tavasz

 

Napfényből sző fölém fóliasátrat

a délidő, majd elmélázva réved,

langyos szellő simít sarjadó ágat,

megigéz a látvány, mint egy versidézet.

Kíváncsi, ágaskodó fű között hóvirág ül,

s bólogat a suttogó szellőnek,

apró kis bogár a kehelyre repül,

s ott beáll huncutul mozgó szeplőnek.

Surran a tavasz, bújik a kerten át,

sorra festi a cserjéket, a fákat,

fűre szórja a nap aranyló mosolyát,

s előcsalogatja a hétköznap csodákat.

Sarjad, nyílik, zúg és zümmög a lég,

megújul, feltámad minden, és újra él,

illatok futkosnak, káprázik a messzeség,

ma még a haldokló is, egy utolsót remél.