Janus blogja

Vers
janus•  2019. február 18. 21:41

esti sóhaj

 

lábujjhegyen lép mögém az este

vállamon feszeng  a sárga lámpafény

árnyékom  asztalon kissé meggörnyedve

mint ahogy szívemben a kolduló  remény

 

óra ketyegésközt bujkálnak a csendek

apró szösz kering s pókfonálra ül

míg én a kastélykert fáin merengek

a délután fájdalma is előkerül

 

sóhajom ütődik a monitornak

bújik át az ablak résén szökik

és nem hagy semmit a szavaknak

az ihlet megvakult tükörként törik

 

hozzám bújnak a didergő falak

lámpát olt a magány sötét ölel

kalitka vagyok elbújó szavaknak

a végtelen csöndhöz már oly közel

janus•  2019. február 14. 23:03

hárs barát

 

ébredj ébredj barátom

nyisd ezernyi lélegző rügyed

a pillanatot várom

mikor leveleidből olvasom szíved

hátamnak kérged feszül

majd sóhajom kergeti virágporod

s leszek a világon egyedül

törzsedbe nőt  ember rokonod

hosszú volt ez a tél

míg aludtál meghaltam párszor

de tavasszal mindenki remél

csak én csak én vagyok ki gyászol

furcsa tavaszvárás az enyém

hisz a múlttal ölel majd ág karod

s talán jut egy kortynyi fény

melyben igaz halálom láthatod

 

janus•  2019. február 10. 11:21

tövis tüske éj

 

vak hold koldul a tejút mentén      

mint aprópénz csörren a csillagsugár

fellegen botlik elcsoszog gyöngén

sötét foltjában fekete madár

 

tövis szememben a lámpafény

a nehéz csend szempillámra ül

kinn a párkányon gubbaszt a remény

majd szárnya hangja itt hagy egyedül

 

körém nő az este szúrós rózsaág

semmi az ember ha magában se hisz

zajokkal porladó avar a világ

csak az est ágából nő belém tövis

 

értelmét veszíti minden dobbanás

a csöndes lélegzetek hiábavalók

a magány ujjai közt metsző csattogás

 s mint rózsafejek hullnak a mondanivalók

 

szavak rügyeit letépi az éjjel

kietlen pusztaság a papír síkja

szeretni nekem nem lehet  fénnyel

vágyaim a sötét magához hívja

janus•  2019. február 9. 21:03

törésvonalak

 

törésvonalak görbületén

szilánkok között heverek én

letört szélű értelem

tompa érzelemnek feszül

s míg  létem gyűrődik

az idő sebszárnnyal repül

szél szaggatta felhő sajog

pipacsot virít az égalj

a holnap túl messze van

pocsolya vizét

borzolja egy sóhaj

törésvonalak görbületén

ülök a mélyben mint a szén

az értelem s az érzelem

néhai eleven fája

de a felejtés már kutat

itt kopog hegyes csákánya

s ha meglel feszít s tör az éke

a holnap majd begyújt velem

és vége

janus•  2019. február 2. 21:20

váróterem

 

hideg ez a váróterem

függöny porával játszik a huzat

lassan megérkezik ezt képzelem

az óramutató rám rám mutat

kilenc óra vagyok

vagy elmúltam kicsit

de néhány perc ide vagy oda

mit számít ha az ember lelkét viszik

a pokol végül is nem egy óvoda

tétova kattogás bolyong a síneken

itt-ott a váltó is nyöszörög

nyugodtan ülök a helyemen

mint sírgödör szélén a rög

sípszó hasít a csendből

egy apró gyolcsot

fekete füst kanyarog szürke égen

a magány hozzám lép ad egy csókot

majd eltűnik a nagy ürességen

padom búcsút reccsen ahogy felállok

egy kicsit nyikordul sarkán a cipőm

furcsa melegség ráz mégis fázok

de tűnődnöm már nincs időm

lépcsők futnak lábaim elé

s fel a vagonra emelnek

talán úgy hajnal  felé

már nem lesz fénye

fénye

a szememnek

 

 

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom