Janus blogja

 

már nem akarom megérteni

a légbe írt testbeszédeket

a világ dolgait istent

hagyom hogy lassan

enyésszen el bennem a nem lehet

nem akarok futni az idő nyergében

vágtató halál elől

mit bánom én ha a végzet erre jár

és áttetsző billoggal jelöl

sétálni szeretnék a pusztán

nézni a felnövő csendeket

és ha felcseperedve magamra hagynak

pacsirtát hallgatni  s bámulni

az alkonyi égen tátongó sebet

a sebet a lüktető foltot a vérből rózsaszínt

majd várni az estét ki fölöttem

csillagszemek ezrével kacsint

sétálni várni a felkelő holdra

mely mellett lomhán úszik majd el

egy fekete felhővitorla             

s ott hagyni a pusztát a tücsökzenét

a gombák füvek növésének halk neszét

sétálni szeretnék ott a régi tanyán

megbotlani elesni sírni úgy mint hajdanán

felzokogva várni hogy segítsen apám

küszködve kínnal az ömlő könnyel

ordítani térden állva apa jöjj el

kisírni magamból gondot bánatot

elrejtett kínt mit senki sem láthatott

és megnyugodva leülni arra a dombra

mely rég a házunk volt most börtön

s lelkem a fogja

sétálni szeretnék a dombról föl az égre

lábam nyoma beleégne a sajgó messzeségbe

hol a lüktető seb gyönge napot szül

a rózsaszín kékbe és narancsba vegyül

 és míg  egymásra lelnek a színek

észre sem vennék hogy az örökbe megyek

 

 

dobogó dinamó

lüktető vér-áram

pupillás optika

fejekben pendrive van

 

letöltök felrakok

usb portokon

reklám és hirdetés

kéretlen tartalom

 

ezernyi csatorna

kémprogram vírusok

elferdült világból

3 D-t nyomtatok

 

este van daemon tools

pörgette képeken

alszik a valóság

lebeg az értelem

 

fekete fehérben

némafilm múlt idő

hibás a codek is

de azért nézhető

 

alkönyvtár mappában

elrejtett tartalom

tulajdonság pipa

enter és láthatom

 

felcsendül  fájl-dalom

üt a médiatár

dinamóm zárlatos

és itt a kék halál

 

 

 

harmonika lélegzetén

bicegő csonka dallamok

kitört billentyűk helye

mint sötét sötét vakablakok

 

létrázó ujjak körömházán

zsíros piszok mintáz szegélyt

játszik a koldus s gyomra korgása

nem nyomja el a szenvedélyt

 

 bús kutyaszemek szakadt kabáton

az utca hideg fényeit nyelik

koldus mosolyog a világ komoly

itt az emberséget nem ismerik

 

koldus az idő is kezében bádogpohár

hónap hull bele s év csörög

harmonika lélegzetén

lélek száll víg dallamon pörög

 

 

hallgat a táltosok dobja

csendjére ül az idő

keresztény baltáját fogja

forgácsot sikolt  a tő

 

nem ér már ága az égig

zuhan és porlad a hit

fohászban imában mérik

korona véd valakit

 

istvánná lettek a vajkok

templomi harang a dob

testvér gyilkosa bajnok

sírban az őse forog

 

lidércek táltosok vége

múltját eldobó nemzet

őshaza sárga füvére

sóhaj párája permet

 

eldobott hitünk már ócska

de mondd csak mit ér az új

hogyha az embernek sorsa

annyi mit vágott paszuly

 

a hitet lehet cserélni

egyszer él csak az ember

ezt kéne ésszel felérni

kenyér kell nem a fegyver

 

karolj a gyengébe végre

ha sok van másoknak adj

mindegy hogy ki van az égbe

emberi érték virradj

 

 

föld és fű az  utca köve

hol  poroszkál a lóerő

vaskarika fabetétes

még patkolatlan az idő

 

járda mellett deszka kerít

a meszelt falon nádtető

melynek füstös kéményén áll

fél láb két szárny és kémlel ő

 

kasza pihen inges vállon

csizma nyikkan ha rögön jár

harmat illan széna rendről

mint egy üldözött betyár

 

port kavar a topán lépte

mely megcsillan és fűre ül

apró kézben zománc kanna

nincs ünnep sem ridikül

 

legényeknek pillantása

mint éhes fecske úgy cikáz

szoknya ívről blúz dombjára

de barna szempár babonáz

 

kacag a lány vize édes

minden ajak repetázna

csípője ring hangja csengő

éjfekete hajaszála

 

üres kanna lány is távol

kasza suhint megy a dolog

tűz a nap az ajak szárad

legény fej falura forog